| TŐZSDE |
FELZABÁLJA POTENCIÁLIS RIVÁLISAIT A BIG TECH TECHNOLÓGIAI SZEKTOR | Az ágazat nagyragadozói inkább felvásárlásokkal oldják meg kutatásfejlesztési tevékenységüket, mintsem saját kockázatvállalással.dd
BIDEN BEKEMÉNYÍTETT
Ez több mint a duplája a 2000-ben, a dotkom lufi tombolása idején kimutatott rekordnak. A ballon kidurranásáig a politika és a szabályozó hatóságok nem nagyon foglalkoztak ezzel. Most azonban a washingtoni politikai elittől kezdve a versenyhatóságig (Federal Trade Commission – FTC) szinte min-
denki rászállt ezekre a gigászokra. Az érv klasszikus: azzal, hogy még azok kiskorában felvásárolják potenciális riválisaikat, megakadályozzák a verseny kialakulását. A helyzet olyan súlyos, hogy az FTC vizsgálatot indított az Instagram és a WhatsApp felvásárlása kapcsán a Facebook ellen – holott mindkét tranzakció régóta lezárult. Ezt nem tanácsos félvállról venni, ugyanis a kormányhivatalnak utólag is joga van megvétózni az akvizíciókat, amennyiben törvénytelenségekre bukkan. Az amerikai szabályozás szerint a 92 millió dollárnál alacsonyabb összegű felvásárlásokat a multik nem kötelesek bejelenteni. Az idén különösen éhes volt a Big Tech, összesen 9222 startupot habzsolt fel (csak az egymilliárd dollárosnál olcsóbb ügyleteket számolták össze), ez 40 százalékkal haladja meg a 2000-es szintet. Az FTC összesítése alapján az Apple, a Facebook, az Amazon, a Google, valamint a Microsoft 2010 januárja és 2019 decembere között 819 akvizíciót nem jelentett be – nem volt rá jogszabályi kötelezettségük –, továbbá azokat a határokon átívelő ügyleteket sem hozták ha-
sonló okokból a szabályozó hatóság tudomására, melyek során nem szereztek befolyásoló többséget az adott cégben. A kormányhivatal megállapítása szerint is a Big Tech vállalatai tudatosan vásárolják fel a startupokat, annak érdekében, hogy leendő versenytársaikat kiiktassák a piacról. A legnagyobb ragadozó a Microsoft. A legutóbbi emlékezetes bevásárlása az volt, amikor 16 milliárd dollárért megvette a hangfelismerő rendszereket fejlesztő Nuance társaságot. A második a sorban az Amazon, náluk az MGM 8,45 milliárdos bekebelezése volt a legutóbbi nagy dobás. A Federal Trade Commission megélénkült érdeklődésének a hátterében Joe Biden amerikai elnök júniusi ukáza áll, amely – szektoroktól függetlenül – a piaci koncentráció csökkentését célozta meg.
RÉSZVÉNYESI SELYEMCUKORKÁK
A technológiai óriásoknak azonban nem csak felvásárlásokra van pénzük, bőségesen igyekeznek a részvényeseiket is kárpótolni, miután a pénzügyi szabályozó
FOTÓ: FIGYELŐ-ARCHÍV
Pac-Man-vásárlásnak (Pac-Man buying) keresztelte el a pénzügyi sajtó az amerikai technológiai óriáscégek akvizíciós hullámát. A videójátékok hőskorában a kis kerek figura, Pac-Man a pályán végigszáguldva habzsolta fel a pici pöttyöket, igyekezve elkerülni a rá leselkedő veszélyeket. Hasonlóan viselkednek a fenti mamutok; úgy gondolják, hogy a kis tranzakciók révén nyerhetik meg végül a játékot. A Financial Times elemzése szerint ez év eleje óta összesen 264 milliárd dollárt költöttek egymilliárdnál kevesebbe kerülő felvásárlásokra.
48 | FIGYELŐ 2021/39
F_48-49-BigTech.indd 48
2021. 09. 27. 17:08