3 minute read

MEGOLDÓDHAT A CSEH–LENGYEL VITA

BÁNYA ÉS IVÓVÍZ IS LEGYEN

MEGOLDÓDHAT A CSEH–LENGYEL VITA | Nagyon feszültté vált a két kormány közötti viszony, miután az Európai Unió Bírósága alig tíz napja helyt adott Csehország keresetének a határa mentén terjeszkedő lengyel külszíni bánya, Turów ügyében, és napi ötszázezer euró bírság kifi zetésére kötelezte Varsót, amíg le nem állítja a kitermelést. A múlt héten politikai és szakértői szinten újból egyeztetések kezdődtek a két állam között. Hétfőn közölték, hogy a következő, szerdai (lapzártánk utáni) találkozón megnyugtató eredmény születhet.

Advertisement

Sem a lengyelek, sem a csehek nem szeretnék, ha a vita az Európai Unió fórumain eszkalálódna, megegyezésre törekszenek, mert a kétoldali viszonyban már így is sebeket ejtett Turów ügye. Nyílt titok, hogy Mateusz Morawiecki kormányfő pont a bányavita miatt nem jött el a múlt heti budapesti demográfiai csúcstalálkozóra, amelyen cseh kollégája, Andrej Babiš is részt vett. Így jelezte mély felháborodását a csehek által kiharcolt bírósági döntés ellen.

A prágai külügy és a környezetvédelmi tárca ugyanis üdvözölte a döntést, hozzátéve, hogy nem napi ötszázezres, hanem ötmilliós büntetést tartottak volna indokoltnak. Ugyanakkor közölték, bíznak abban, hogy a vitát sikerül kétoldalú tárgyalások alapján békésen rendezni. Babiš kormányfő szerint ez nem politikai, hanem szakmai kérdés, amit meg kell oldani.

ÉLET ÉS ENERGIA

Prága tavaly panaszolta be Lengyelországot az Európai Bizottságnál, és az uniós bíróság elé vitte ügyet, mondván, Varsó megsértette az uniós előírásokat. A cseh felperes februári keresetében a luxemburgi bíróság májusban úgy döntött, hogy le kell állítani a bányát, amíg a két fél meg nem állapodik. Mivel azóta sem született meg az egyezség, elrendelte a pénzügyi szankciót.

A csehek attól tartanak, hogy a turówi hőerőművet ellátó óriási szénbánya működtetése és bővítése elapaszthatja a régió víztartalékait. A libereci térség lakói évek óta panaszkodnak az egyre alacsonyabb vízszint miatt, valamint félnek a zaj- és levegőszennyezés várható növekedésétől.

A másik oldalon Lengyelország energiabiztonsága a tét. A külszíni fejtés bővítési beruházásait elkezdték – ez másfél kilométerre közelíti majd meg a cseh határt –, és 2044-ig üzemeltetnék. „Ha bezárjuk a bányát, elveszítjük energiapiacunk 7 százalékát, és akkor majd Németországból kell villanyt vásárolnunk” – kommentálta az ügyet Andrzej Duda lengyel államfő egy tévéinterjúban. Az áram drágulása jelenleg Lengyelországban is problémát okoz, a szénből termelt villamos energiát egyébként is pluszköltségekkel sújtják, de ha kiesik ez a kapacitás, az még jobban megdobja az árakat. „Ha önellátók akarunk lenni, fenn kell tartanunk kitermelést, mert a turówi erőmű az ország hatalmas, délnyugati részét látja el energiával” – érvelt az elnök. Az említett lengyel régióban több tízezer ember megélhetése függ a turówi tevékenységtől. Köztük vannak a vállalat bányászai és munkásai, az erőművel kapcsolatban álló cégek alkalmazottai, például a szállítók, vagy az erőmű hőjét használó zöldségtermelők. A varsói kormány eddigi nyilatkozataiból kiderül: a bányát nem tudják, nem akarják leállítani, de a bírságot sem fizetik be az unió kasszájába. Azt pedig teljesen felháborítónak tartják, hogy az Európai Bizottság jelezte, adott esetben a lengyel uniós forrásokból tartják vissza az összeget.

PÉNZ ÉS FORRÁS

Varsó egyébként már májusban Prága tudomására hozta, hogy hajlandó finanszírozni a libereci régió olyan beruházásait, amelyek a vízellátást biztosítják. A jelenlegi tárgyalásokról sok konkrétum nem szivárgott ki, de annyit tudni lehet, hogy 40-50 millió eurót adnának a cseheknek.

A hétfői megbeszélés után Richard Brabec cseh környezetvédelmi miniszter és lengyel kollégája, Michał Kurtyka közölte, hogy a szakértők korábbi egyeztetésének eredményét figyelembe véve, már a szerdai találkozó jelentős változást hozhat. (Elemzők szerint azonban végső megállapodás csak a jövő heti csehországi választások után születhet meg – a szerk.)

A libereci kormányzó, az ellenzéki STAN pártot képviselő Martin Půta, aki szintén részt vett a hétfői találkozón, kijelentette, hogy mindkét fél inkább megállapodással, nem pedig az Európai Bíróság további bevonásával kívánja megoldani a helyzetet. Jónak tartotta a lengyel javaslatokat, de a felajánlott pénzt illetően azt mondta, az összeget a beruházások tényleges költségéhez, vízforrások feltárásához, a jelenlegiek megóvásához kell igazítani.

TÁJKÉP A CSEH HATÁR MELLŐL, A LENGYEL BOGATYNIA KÖZELÉBŐL. A BÁNYA TERÜLETE 50 NÉGYZETKILOMÉTERRE NŐNE, KRÁTERE 330 MÉTERRE MÉLYÜLNE

IG–LT

This article is from: