
3 minute read
TECHNOLÓGIAI SZEKTOR Felzabálja
by Mworks
FELZABÁLJA POTENCIÁLIS RIVÁLISAIT A BIG TECH
TECHNOLÓGIAI SZEKTOR | Az ágazat nagyragadozói inkább felvásárlásokkal oldják meg kutatásfejlesztési tevékenységüket, mintsem saját kockázatvállalással.
Advertisement
Pac-Man-vásárlásnak (Pac-Man buying) keresztelte el a pénzügyi sajtó az amerikai technológiai óriáscégek akvizíciós hullámát. A videójátékok hőskorában a kis kerek figura, Pac-Man a pályán végigszáguldva habzsolta fel a pici pöttyöket, igyekezve elkerülni a rá leselkedő veszélyeket. Hasonlóan viselkednek a fenti mamutok; úgy gondolják, hogy a kis tranzakciók révén nyerhetik meg végül a játékot. A Financial Times elemzése szerint ez év eleje óta összesen 264 milliárd dollárt költöttek egymilliárdnál kevesebbe kerülő felvásárlásokra.
BIDEN BEKEMÉNYÍTETT
Ez több mint a duplája a 2000-ben, a dotkom lufi tombolása idején kimutatott rekordnak. A ballon kidurranásáig a politika és a szabályozó hatóságok nem nagyon foglalkoztak ezzel. Most azonban a washingtoni politikai elittől kezdve a versenyhatóságig (Federal Trade Commission – FTC) szinte mindenki rászállt ezekre a gigászokra. Az érv klasszikus: azzal, hogy még azok kiskorában felvásárolják potenciális riválisaikat, megakadályozzák a verseny kialakulását. A helyzet olyan súlyos, hogy az FTC vizsgálatot indított az Instagram és a WhatsApp felvásárlása kapcsán a Facebook ellen – holott mindkét tranzakció régóta lezárult. Ezt nem tanácsos félvállról venni, ugyanis a kormányhivatalnak utólag is joga van megvétózni az akvizíciókat, amennyiben törvénytelenségekre bukkan. Az amerikai szabályozás szerint a 92 millió dollárnál alacsonyabb összegű felvásárlásokat a multik nem kötelesek bejelenteni. Az idén különösen éhes volt a Big Tech, összesen 9222 startupot habzsolt fel (csak az egymilliárd dollárosnál olcsóbb ügyleteket számolták össze), ez 40 százalékkal haladja meg a 2000-es szintet.
Az FTC összesítése alapján az Apple, a Facebook, az Amazon, a Google, valamint a Microsoft 2010 januárja és 2019 decembere között 819 akvizíciót nem jelentett be – nem volt rá jogszabályi kötelezettségük –, továbbá azokat a határokon átívelő ügyleteket sem hozták hasonló okokból a szabályozó hatóság tudomására, melyek során nem szereztek befolyásoló többséget az adott cégben. A kormányhivatal megállapítása szerint is a Big Tech vállalatai tudatosan vásárolják fel a startupokat, annak érdekében, hogy leendő versenytársaikat kiiktassák a piacról. A legnagyobb ragadozó a Microsoft. A legutóbbi emlékezetes bevásárlása az volt, amikor 16 milliárd dollárért megvette a hangfelismerő rendszereket fejlesztő Nuance társaságot. A második a sorban az Amazon, náluk az MGM 8,45 milliárdos bekebelezése volt a legutóbbi nagy dobás. A Federal Trade Commission megélénkült érdeklődésének a hátterében Joe Biden amerikai elnök júniusi ukáza áll, amely – szektoroktól függetlenül – a piaci koncentráció csökkentését célozta meg.
RÉSZVÉNYESI SELYEMCUKORKÁK
A technológiai óriásoknak azonban nem csak felvásárlásokra van pénzük, bőségesen igyekeznek a részvényeseiket is kárpótolni, miután a pénzügyi szabályozó
Az idén 9222 startupot habzsoltak már fel, úgy, hogy csak az egymilliárd dollárosnál olcsóbb ügyleteket számolták össze.

hatóságok feloldották a részvény-visszavásárlási programokra vonatkozó korlátozást. Ezt a pandémia kitörése idején azért rendelték el, hogy a kereslet meredek zuhanása ne okozzon likviditási, tőkemegfelelési problémákat a vállalatoknál. A Microsoft például 60 milliárdos programot jelentett be – még ekkora összeg sem okozott különösebb felfordulást a tőkepiacon. A részvényesi juttatások ilyen szintű növelése elemzők szerint rendszerszintű gondokra világít rá: a techtitánoknak egyszerűbb startupok, illetve licencek megvételével megoldani technológiai fejlesztéseiket, mint saját erőből, kockázatot vállalva tenni ezt. Az Apple például 2013 óta 450 milliárd dollárt költött saját papírjai visszavásárlására. A részvényesek ennek persze örülnek – most még. Később lehet, hogy bánni fogják, hogy a gáláns cég ennek az összegnek legalább egy részét nem költötte el új piacokon, például az autógyártásban való terjeszkedésre. Hasonló a helyzet a Microsoftnál is. Amióta Satya Nadella a vezérigazgató (2014), a részvény-visszavásárlásra fordított öszszeg a négyszeresére nőtt. Az ilyen programok kétségtelenül alkalmasak arra, hogy az adott társaság árfolyama jobban teljesítsen a piaci benchmarkoknál – tipikus példa erre a kurzusát az ezredforduló óta megduplázott Oracle –, viszont azt jelzik, hogy lassacskán kifogy az innovációból.
MEGKÉSETT FORDULAT
Az IBM a technológiai lufi értékének a csúcsára érve részvényeinek nagyjából a felét vásárolta vissza, a tőzsdei árfolyam azonban hozzávetőleg ugyanott van, mint a millennium idején. A cég beruházásai tavaly 2,6 milliárd dollárra csökkentek (míg a szektor új nagyragadozója, az Amazon 50 milliárdot fordított erre az elmúlt 12 hónapban). Vagy egy másik példa: mennyit kaszálhatna most, a globális csiphiány tombolása idején az Intel, ha a 2018 és 2020 között részvényvisszavásárlásra költött 40 milliárdot inkább kapacitásainak a bővítésére fordította volna? Úgy néz ki, mindkét vállalat későn ébredt fel: az IBM 2014-ben fogta vissza sajátrészvény-vételeit, az Intel új vezérigazgatója, Pat Gelsinger pedig csak a közelmúltban említette meg, hogy a készpénzt inkább invesztíciókra költik. Fordult a Cisco is: Chuck Robbins vezérigazgató elismerte, hogy jogos kritikák érhetik a céget, mert elhanyagolta beruházási tevékenységét.
D. GY.
TECHNOLÓGIAI ÓRIÁSOK ÁRFOLYAM-ALAKULÁSA
2020. IX. 21. = 100 százalék
Microsoft Alphabet (Google)
Apple Amazon
X. IX. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. 2020 2021 110 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 –10