1 minute read

SZAJLAI CSABA Magas nyomás

SZAJLAI CSABA FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES

MAGAS NYOMÁS

Advertisement

Bármennyire is „beáraztuk” a Moody’s felminősítését – náluk egy fokozattal gyengébb volt a magyar adósbesorolás, mint a másik két versenytársnál, a Fitchnél és a Standard & Poor’snál –, meglepetésként hatott a döntés. Továbbá a pozitív kicsengésű indoklás is, amely gyakorlatilag a következő évekre vonatkozóan viszonylag magas növekedési kilátással kecsegtet. A Moody’s közléséből kiderül az is, hogy az ellenálló képesség mellett a költségvetési és monetáris stimulusok pörgetik a gazdaság motorjait, és a magas nyomásnak tulajdoníthatóan egekben a beruházási ráta. Közben szinte „lerágott csont”, hogy a magyar gazdaság teljesítménye már visszajutott a 2019-es szintre. Akárhogyan is, a hitelminősítő lépése megerősítése a hazai gazdaságpolitikának, és minden jel szerint az idén a kanyarban előzhetünk. Tudniillik a prognózisok alapján a bruttó hazai termék (GDP) bővülési üteme az első – uniós – ötben lehet 2021-ben, vagyis folytatódhat a felzárkózás a

„Nyugathoz” – ezt biztosítja a növekedési többlet. Vagyis hatékony volt az a recept, amelyet a kormány és a jegybank alkalmazott, alkalmaz: a monetáris kondíciók a kamatemelések hatására is lazák, fennmaradnak az idén, ez pedig támogatja a gyarapodást az olcsó hiteleken és költségvetési ösztönzőprogramokon keresztül. Úgy tűnik, nem pusztán a növekedés hat a költségvetésre, hanem a büdzsé is a bővülésre. Vagyis a magyar gazdaság gyors talpra állása, a munkahelyek megőrzése épp a jelentős költségvetési impulzusnak, az adók csökkentésének és a beruházások támogatásának is köszönhető. Mindez természetesen nagyobb költségvetési hiányt, pótlólagos állampapír-kibocsátást eredményezett, csakúgy, mint szinte minden európai országban.

De a legfontosabb talán az, hogy a hazai vállalkozásoknak jó lehetőségük van arra, hogy új beruházásokkal hatékonyabb termelési struktúrát, beszállítói-értékesítési hálózatot alakítsanak ki, továbbá ütőképesebbé váljanak hazai, régiós és globális szinten. Ez nagy lépés lehet a fenntarthatóbb gazdasági struktúra felé. Szó se róla, akad bőven kockázat és tennivaló a horizonton: a gazdaságpolitika döntéshozóit az egyik irányból az inflációs nyomás, a másikból a Brüsszellel folytatott vita, továbbá a gazdaság újraindítása után annak támogatása motiválhatja.

Visszatérve a Moody’s felminősítésére: ez mindenképpen szuvenír New Yorkból. Bár már egy éve pozitív kilátás volt érvényben velünk kapcsolatosan, a vírushelyzetre való tekintettel arra lehetett számítani, hogy felminősítés csak később, fél vagy egy év múlva következik be.

Ha egyáltalán összejön.

„A hazai vállalkozásoknak jó lehetőségük van arra, hogy új beruházásokkal hatékonyabb termelési struktúrát, beszállítói-értékesítési hálózatot alakítsanak ki, továbbá ütőképesebbé váljanak.”

This article is from: