| PÉNZ BESZÉL |
NAGY CSABA | A munkáltatók korábban arra is tanították a dolgozóikat, miért szükséges a nyugdíjas évekre való előtakarékosság. A pénztáraknál a foglalkoztatói szerepvállalásból napjainkban a pályakezdő fiatalok oktatása hiányzik a legjobban, ezt kellene visszaállítani – mondta az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége elnöke a Figyelőnek.
Milyen hatással volt 2020-ban a járvány az önkéntes pénztárak működésére? – Tavaly a pénztári tagok többet tettek félre a saját nyugdíjas éveikre és egészségügyi kiadásaik fedezésére, mint addig bármikor. A Pénztárszövetség által képviselt nyugdíjpénztárakban a taglétszám 2020 végére elérte az 1,074 millió főt, a vagyonuk pedig 7,3 százalékkal nőtt, így 1571 milliárd forintot tett ki. A korábbi évek trendjét követve a befizetések mintegy 70 százaléka tavaly is az egyéni befizetésekből származott, de a munkáltatói hozzájárulások összege is mintegy 1,5 százalékkal emelkedett, elérve a 33,1
milliárd forintot. Az elmúlt esztendőben a pandémia hatására az egészség kérdése került igazán fókuszba, így az egészségpénztárak szerepe felértékelődött. A Pénztárszövetséghez tartozó egészségpénztárak taglétszáma 2020 végére 2,45 százalékkal nőtt, és meghaladta a 920 ezer főt, a pénztári tagoknak átlagosan több mint 66 ezer forint volt a számláján. A 44,4 milliárd forintnyi befizetés 84 százalékát adták az egyéni hozzájárulások. Tavaly év elején a pandémia komoly fejtörést okozott a pénztáraknak, hogy hogyan tartják majd a kapcsolatot a meglévő tagsággal, de a digitalizáció révén gyorsan sikerült megoldást találni. Az önkéntes pénztárak egy régóta működő rendszer, 1993ban fogadták el az önkéntes nyugdíjpénz-
FOTÓ: FÜRJES VIKTÓRIA
KELLENEK A FIATALOK ÉS A MUNKÁLTATÓK IS
42 | FIGYELŐ 2021/39
F_42-43_penztarszovetseg.indd 42
2021. 09. 27. 17:06