Figyelő 2021 39. szám

Page 24

| GAZDASÁG ÉS POLITIKA |

INFLÁCIÓVAL JÁR A ZÖLDÁTÁLLÁSd

FENNTARTHATÓSÁG | Mind a bankoknak, mind a biztosítóknak hosszú távú programjaik vannak a gazdaság „zöldátállásával” kapcsolatban, ez tulajdonképpen a záloga a fenntarthatóságnak – hangzott el a Világgazdaságdfenntarthatóság témájú üzleti fórumán.

DEÁK BÁLINT, A VILÁGGAZDASÁG FŐSZERKESZTŐJE, NAGY MÁRTON MINISZTERELNÖKI FŐTANÁCSADÓ ÉS SZAJLAI CSABA, A FIGYELŐ FŐSZERKESZTŐ-HELYETTESE. KEZDETÉT VETTÉK AZ ÜZLETI REGGELIK

beszélt mint a fenntartható megoldások úttörőiről. A szakember rámutatott, hogy méretében kicsi, ám innovációban óriási vállalkozásokról beszélhetünk budapesti viszonylatban. Esetükben az a nagy feladat, hogy a kezdeti fázison átessenek, utána pedig megerősödve találjanak finanszírozót, hitelezőt. A K&H speciális, rájuk szabott programmal segíti a startupokat. Az üzleti reggelin kerekasztal-beszélgetésre is sor került, amelynek fókuszában a biztosítás és a pénzügy a fenntarthatóság tükrében volt a téma. Suba Levente, a K&H Bank fenntarthatósági vezetője azt emelte ki, hogy immár évtizedekre kell előre tervezniük a bankoknak is. Ugyanakkor hatalmas különbségek figyelhetők meg a magyarországi üzleti élet szereplői között abban, hogy miként építik be vállalatuk működésébe a fenntarthatóság elvét. A legnagyobb cégek már nemcsak elindultak, de komoly lépéseket is tettek a karbonsemleges működés eléréséhez. A K&H nagyvállalati növekedési kutatása azonban arra is rávilágít, hogy eközben ezen társaságok túlnyomó része még nem gondolkodik fenntarthatósági stratégia bevezetésén. Elárulta azt is, hogy az immár klímasemlegesen működő K&H elkötelezett a KBC Csoport minden országra kiterjedő, csoportszintű fenntarthatósági stratégiájának megvalósításában.

Polányi Zoltán, a CIG Pannónia Biztosító vezérigazgatója a beszélgetés során arra mutatott rá, hogy a biztosítóknak van a leghosszabb kapcsolódási pontjuk az ügyfelekkel, egyáltalán nem mindegy, hogy 2080-ra hogyan néz majd ki a Föld. A biztosítóknak hosszú távú programjaik vannak, amelyek 50-60 évesek is lehetnek. Közben az egészségbiztosítás területén is a fenntarthatóságra kell törekedniük, főleg annak fényében, hogy olyan problémák kerülnek elő, amelyek korábban sosem, például a klímaszorongás. Egyébként pedig minden egyes iparág változása a biztosítás jövőjét is befolyásolja. A Covid nagyságrendekkel növelte az online kapcsolattartást, ez volt a túlélés záloga – fogalmazott Polányi Zoltán, ugyanakkor ez korlátozottan adott lehetőséget új üzletek kötésére. Zadravecz Zsófia, a Lafarge Cement Magyarország Kft. fenntarthatóság és marketingkommunikációs igazgatója az üzleti reggelin jelentette be, hogy a svájci hátterű hazai cementgyár hamarosan zöldkötvényt bocsát ki. Az elmúlt két évben 7,5 milliárd forintos beruházással 28 százalékos károsanyag-kibocsátáscsökkenést értek el, amely jelentős eredmény. Tették ezt gyártástechnológiai korszerűsítéssel, új termékkör kialakításával, okos hulladékgazdálkodással, átgondolt logisztikával. SZAJLAI CSABA

FOTÓ: KALLUS GYÖRGY

Miközben Európa egyértelműen elkötelezett a zöldátállásra, amelynek óriási költségei lesznek, nincs átgondolt stratégiája az uniónak – hangsúlyozta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója a Világgazdaság fenntarthatóság témájú üzleti fórumán. Hozzátette: nagy kérdés, hogy ki fizeti meg ennek a terheit. A jegybank volt alelnöke szerint Európa mind a mai napig nem érti, hogy pontosan milyen következményekkel jár a gazdaság „zöldesítése”. Tudniillik a jövőben olyan zavarok kerülhetnek elő, amelyek megrengethetik a gazdaság működését. Például már nem is az a kérdés, hogy mekkora ütemben emelkedik a gáz ára, hanem az, hogy egyáltalán van-e. A főtanácsadó ennek kapcsán megemlítette, hogy az európai gáztározó átlagos feltöltöttsége jelenleg 68 százalék, tavaly ugyanekkor 91 volt. A német gáztározók esetén ez a szám 50, az osztrákoknál 40 alatt található. A magyar 82 százalék, tavaly 92 volt, és megjegyezte, hogy idehaza általában sokkal magasabbak a feltöltöttségi szintek más EU-országokkal összehasonlítva, és ehhez hozzátette, hogy a németek helyében aggódni kezdene az alacsony feltöltöttség miatt. Az alacsony infláció témakörében rámutatott: volt egy kegyelmi időszak az elmúlt évtizedben, amely véget ért. Aláhúzta: a zöldátállás a magasabb inflációt fenntartja, a megújuló energia egyelőre biztos nem lesz olcsóbb, nem beszélve arról, hogy nagyon jelentős a beruházási költsége. Valószínűleg a mezőgazdaságban lesz a legnehezebb az átállás. Felhívta a figyelmet az ellentmondásokra is, hogy például a napelemek szinte teljes egészében Kínából érkeznek. Megjegyezte azt is, hogy Magyarország szeretné fenntartani a rezsicsökkentést, és a szennyezőkkel fizettetné meg a szennyezés árát. Koen Maegherman, a K&H Bank stratégiai vezetője előadásában a startupokról

24 | FIGYELŐ 2021/39

F_24_vg.indd 24

2021. 09. 27. 17:01


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

EURÓPA-LIGA Régóta várt győzelem

5min
pages 80-81

DIGITÁLIS DETOX A játékfüggőség

2min
page 79

GYÉMÁNTIPAR A gyémánt szexi – pláne ha etikus

6min
pages 76-78

BOLDIZSÁR MÁTÉ ÉS TÓTH SZILÁRD

5min
pages 72-73

AMAZON VS. KÍNA Hadjárat az

4min
pages 70-71

RÉGIÓS HÍREK

5min
pages 68-69

VISZÁLY PRISTINA ÉS BELGRÁD KÖZÖTT

5min
pages 64-65

MEGDÉZSMÁLT KÉSZLETEK Üres állami

2min
page 62

ÉPÍTKEZÉS HORVÁTORSZÁGBAN Engedély

2min
page 63

MEGOLDÓDHAT A CSEH–LENGYEL VITA

3min
page 67

A NEGYEDIK KRACH Kártyavár a román

5min
pages 60-61

TECHNOLÓGIAI SZEKTOR Felzabálja

3min
pages 48-49

NÉMET VÁLASZTÁS Szoros befutó

3min
pages 50-51

POLITIKAI TALÁLGATÁS Globális

4min
pages 56-57

NAGY CSABA Kellenek a fiatalok és a munkáltatók is

5min
pages 42-43

PARLAGON HEVERŐ ROMÁN MUNKAERŐ

4min
pages 58-59

ÉLETBIZTOSÍTÁSOK Hosszú távban

2min
page 41

AMERIKAI KÜLPOLITIKA Itt az új Biden

4min
pages 54-55

NAGYHATALMAK Felkavarta az állóvizet az új angolszász katonai szövetség

4min
pages 52-53

LÉGI FORGALOM Pénzt kalapoznak

5min
pages 38-39

TURIZMUS Nagyon mélyre kerültek

7min
pages 28-31

ERŐTLEN A KKV-SZEKTOR Megoldások

4min
pages 34-35

PÁLFAI BOR Rendezett, élő

4min
pages 36-37

STÜNDL LÁSZLÓ Agrárium: sejtszintű kutatások

4min
pages 32-33

ONDRÉ PÉTER Magyar termékek katalógusba szedve

5min
pages 26-27

FENNTARTHATÓSÁG Inflációval jár

3min
pages 24-25

MAGYAR FALU PROGRAM Kistelepülési

5min
pages 22-23

EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS Rövidülhetnek

3min
pages 16-17

KÖZFOGLALKOZTATÁS Folytatódó

4min
pages 20-21

ÚJABB LÉPÉSEK Jön a fogyasztás ösztönzési csomag

5min
pages 10-12

MKT Tartósan nagy növekedés várható

5min
pages 14-15

SZAJLAI CSABA Magas nyomás

1min
page 8

PÉNZÜGYI VAGYON Szabad szemmel is látható összeg

2min
page 13

NAGYTOTÁL

1min
pages 6-7

A HÉT HÍREI

4min
pages 4-5
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Figyelő 2021 39. szám by Mworks - Issuu