Figyelő 2021 39. szám

Page 20

| GAZDASÁG ÉS POLITIKA |

FOLYTATÓDÓ HÍDSZEREP Az egységes rendszer 2011-ben indult, s a munkaerőpiac átalakulását is jól szemlélteti, hogy míg 2014–16 környékén átlagosan kétszázezren, sőt bizonyos hónapokban annál is többen vettek részt a programban, addig az elmúlt bő egy esztendőben nagyjából kilencvenezer körül stabilizálódott ez a szám. Segély helyett munkát! – szól a már évtizedes kormányzati doktrína, melynek jegyében a kabinet 2011-ben meghirdette az új típusú közfoglalkoztatást. A 2010-es évek elején még igen nagy volt az álláskeresők száma az országban, a gazdasági válság munkaügyi hatásainak a kezelése komoly kihívást jelentett. Ezért a szisztéma indulásakor az azonnali munkahelyteremtés volt a cél. A témagazda Belügyminisztérium (BM) szakpolitikai kiadványa szerint ebben az időszakban gyakorinak számított a pár

hónapos foglalkoztatás. Ezt jól mutatja az a 2011-es adat, hogy bár a programban részt vevők éves átlagos létszáma 73 ezer fő körül alakult, összesen mintegy 236 ezren dolgoztak abban az esztendőben legalább egy napot közmunkásként. 2016-ig aztán folyamatosan nőtt a volumen: nemcsak egyre többeket vontak be a közfoglalkoztatásba, hanem mind hoszszabb időt is töltöttek benne az érintettek. Mindezzel párhuzamosan meredeken esett a munkanélküliek száma, köztük azoké is, akik addig tartósan voltak állás nélkül.

A MÁSODIK FÉLIDŐ

Az évtized vége felé – néhány apróbb kilengéstől eltekintve – a közfoglalkoztatotti létszám tendenciózusan csökkent, dön-

tően a gazdasági konjunktúrának és az ebből fakadó hatalmas munkaerő-keresletnek köszönhetően. Ennek megfelelően a BM szakmai publikációja is a „zsugorodó” jelzővel illeti a 2016–19es periódust, hiszen az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak egyaránt jelentősen kevesebben lettek: előbbiek száma 600 ezerről megközelítőleg 250 ezerre, utóbbiaké százezer közelébe csökkent. A közbeszédben a munkanélküliség helyett egyre inkább teret nyert a munkaerőhiány emlegetése, elsősorban a foglalkoztatók, a munkaerőt keresők képviselőinek az oldaláról. A Központi Statisztikai Hivatal adatsorából az látszik, hogy tavaly márciusban, a koronavírus-járvány első hullámának a berobbanásakor már a nyolcvanezer fős volument sem érte el a közfoglalkoztatásban lévők állománya, utána azonban érthető módon ismét nőni kezdett a számuk. Ám nagyjából kilencvenezer körül stabilizálódott, azóta is ezen a szin-

FOTÓ: KOVÁCS PÉTER, HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ

KÖZFOGLALKOZTATÁS | A jövőben is szükség lesz az álláskeresés és a nyílt munkaerőpiac között hidat képező közfoglalkoztatás legalább átmeneti lehetőségének a biztosítására – közölte a Belügyminisztérium a Figyelő érdeklődésére.

KÖZFOGLALKOZTATOTTAK DOLGOZNAK A FÖLDEKEN MEZŐPETERDEN. SEGÉLY HELYETT MUNKÁT KAPTAK

20 | FIGYELŐ 2021/39

F_20-21_kozfoglalkoztatas.indd 20

2021. 09. 27. 17:00


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

EURÓPA-LIGA Régóta várt győzelem

5min
pages 80-81

DIGITÁLIS DETOX A játékfüggőség

2min
page 79

GYÉMÁNTIPAR A gyémánt szexi – pláne ha etikus

6min
pages 76-78

BOLDIZSÁR MÁTÉ ÉS TÓTH SZILÁRD

5min
pages 72-73

AMAZON VS. KÍNA Hadjárat az

4min
pages 70-71

RÉGIÓS HÍREK

5min
pages 68-69

VISZÁLY PRISTINA ÉS BELGRÁD KÖZÖTT

5min
pages 64-65

MEGDÉZSMÁLT KÉSZLETEK Üres állami

2min
page 62

ÉPÍTKEZÉS HORVÁTORSZÁGBAN Engedély

2min
page 63

MEGOLDÓDHAT A CSEH–LENGYEL VITA

3min
page 67

A NEGYEDIK KRACH Kártyavár a román

5min
pages 60-61

TECHNOLÓGIAI SZEKTOR Felzabálja

3min
pages 48-49

NÉMET VÁLASZTÁS Szoros befutó

3min
pages 50-51

POLITIKAI TALÁLGATÁS Globális

4min
pages 56-57

NAGY CSABA Kellenek a fiatalok és a munkáltatók is

5min
pages 42-43

PARLAGON HEVERŐ ROMÁN MUNKAERŐ

4min
pages 58-59

ÉLETBIZTOSÍTÁSOK Hosszú távban

2min
page 41

AMERIKAI KÜLPOLITIKA Itt az új Biden

4min
pages 54-55

NAGYHATALMAK Felkavarta az állóvizet az új angolszász katonai szövetség

4min
pages 52-53

LÉGI FORGALOM Pénzt kalapoznak

5min
pages 38-39

TURIZMUS Nagyon mélyre kerültek

7min
pages 28-31

ERŐTLEN A KKV-SZEKTOR Megoldások

4min
pages 34-35

PÁLFAI BOR Rendezett, élő

4min
pages 36-37

STÜNDL LÁSZLÓ Agrárium: sejtszintű kutatások

4min
pages 32-33

ONDRÉ PÉTER Magyar termékek katalógusba szedve

5min
pages 26-27

FENNTARTHATÓSÁG Inflációval jár

3min
pages 24-25

MAGYAR FALU PROGRAM Kistelepülési

5min
pages 22-23

EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS Rövidülhetnek

3min
pages 16-17

KÖZFOGLALKOZTATÁS Folytatódó

4min
pages 20-21

ÚJABB LÉPÉSEK Jön a fogyasztás ösztönzési csomag

5min
pages 10-12

MKT Tartósan nagy növekedés várható

5min
pages 14-15

SZAJLAI CSABA Magas nyomás

1min
page 8

PÉNZÜGYI VAGYON Szabad szemmel is látható összeg

2min
page 13

NAGYTOTÁL

1min
pages 6-7

A HÉT HÍREI

4min
pages 4-5
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Figyelő 2021 39. szám by Mworks - Issuu