Figyelő 2021-16

Page 80

| SPORT |

OLAJ A TŰZRE A SZUPERLIGA

„Alapítva a szegények, ellopva a gazdagok által” – adott hangot felháborodásának angol futballszurkolók egy csoportja, így reagálva az Európai Szuperliga (ESL) megalapítására. „Meg akarjuk menteni a futballt” – állítja ennek a szöges ellentétét Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke, egyúttal az újonnan életre hívott sorozat vezetője. Nos, a bomba vasárnap éjjel robbant, amikor 12 európai topklub bejelentette a Szuperliga indulását. A lehető leghamarabb elrajtolnának, az alapító klubok pedig 3,5 milliárd eurót kapnak infrastrukturális beruházási terveik támogatására és a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozására.

ELSŐ AZ EGYENLŐK KÖZÖTT

Az elitligát hat angol – Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City –, három olasz – Juventus, AC Milan, Internazionale – és három spanyol sztárklub – Real Madrid, Barcelona, Atlético Madrid – hozta létre. A 20 csapatos sorozatnak 15 állandó résztvevője lenne, további öt pedig az előző szezon eredményei alapján csatlakozhatna. A mérkőzéseket hétköznap rendeznék, így a részt vevő klubok ugyanúgy szerepelnének a nemzeti bajnokságokban. Augusztusban két 10 csapatos csoportban kezdődnének a küzdelmek, minden együttes kétszer találkozna valamennyi riválisával, az első három egyenesen a negyeddöntőbe jutna, míg a negyedik és ötödik helyezettek egymással küzdenének meg a fennmaradó két helyért. Onnantól odavisszavágós alapon folytatódna a sorozat, majd május végén semleges helyszínen tartanák a döntőt.

Florentino Pérez a székfoglalójában kijelentette: a futball az egyetlen sportág a világon, amelynek több mint négymilliárd követője van. „A legnagyobb klubok képviselőiként a mi felelősségünk, hogy megfeleljünk a szurkolók kívánalmainak” – fogalmazott az elnök. A Szuperligában alelnökké választott Andrea Agnelli, a Juventus elnöke, aki lemondott az európai klubokat tömörítő szervezetben (ECA) betöltött elnöki posztjáról, arra is kitért, hogy miért most fogtak össze. „Azért egyesültünk ebben a kritikus pillanatban, hogy átalakítsuk az európai versenyrendszert, és olyan alapot teremtsünk, amely fenntartható a jövőben, jelentősen növelve a szolidaritást.” Az ugyancsak alelnök, a Manchester Unitedet vezető Joel Glazer pedig arról beszélt, hogy a Szuperliga új fejezetet nyit az európai futballban, amely biztosítja az első osztályú versenyt és lehetőségeket, valamint a nagyobb pénzügyi támogatást a labdarúgás piramisának.

FELPERZSELT FÖLD

Olaj volt a tűzre a közös nyilatkozat, mert bár a Szuperliga képviselői tárgyalni akarnak az európai (UEFA) és a nemzetközi (FIFA) labdarúgó-szövetséggel, hatalmas felháborodást váltottak ki a bejelentések. Aleksander Čeferin UEFA-elnök pedig kőkeményen felszólalt az ESL-lel szemben, miután Montreux-ben elfogadták a Bajnokok Ligája 2024-ben életbe lépő reformját. A szlovén sportvezető a Szuper-

liga létrehozását néhány „kapzsiságtól vezérelt klub szégyenteljes kezdeményezésének” nevezte, illetve úgy fogalmazott, hogy a lépés „a labdarúgás szerelmeseinek arculköpése”. A szavaknál is súlyosabbak azonban a tettek: megerősítette, hogy a Szuperliga klubjaiban játszó futballisták nem vehetnek majd részt olyan nemzetközi eseményeken, mint a világbajnokság vagy akár az idei Európa-bajnokság. Sőt, az UEFA akár azonnal kizárhatja a BL-ből a frissen bejelentett ESL résztvevőit. A végrehajtó bizottság dán tagja, Jesper Möller egy helyi adónak azt mondta: a kluboknak, amelyek közül három – a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea – elődöntős, azonnal menniük kell. „Még ki kell találnunk, hogyan fejezzük be a mostani BL-évadot” – bocsátotta előre Möller, hozzátéve, pénteken, a testület rendkívüli ülésén születhet meg a csapatok kizárásáról szóló döntés. Ami pedig a BL átalakítását illeti, a jelenlegi 32 helyett 2024-től 36 gárda szerepel majd a kontinens legrangosabb klubsorozatában, a négycsapatos csoportokat pedig egy nagy tabella váltja fel, így a mostani hat helyett tíz találkozót játszik majd minden résztvevő különböző ellenfelekkel. Az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jut, a 9–24. helyezettekre pedig rájátszás vár a 16 közé kerülésért.

FOTÓ: MARCELO DEL POZO, REUTERS

FUTBALLFORRADALOM | Az Európai Szuperliga létrehozói a labdarúgás megmentése mellett érvelnek, miközben a súlyos szankciókat kilátásba helyező UEFA kapzsisággal vádolja őket. Mindenesetre nehéz elképzelni az Európa-bajnokságot a Real Madrid, a Juventus vagy éppen a Manchester United játékosai nélkül.

80 | FIGYELŐ 2021/16

F_80-81_sport_liga.indd 80

2021. 04. 20. 16:18


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

FUTBALLFORRADALOM Olaj a tűzre

7min
pages 80-84

HATHÁZI VERA Online galéria a fiatal

4min
pages 78-79

FELVÁSÁRLÁS Érteni fogják az üzlet nyelvét

5min
pages 70-71

RÉGIÓS HÍREK

5min
pages 68-69

SZABÓ SZONJA

5min
pages 72-73

FESZÜLTSÉG BUKARESTBEN Válság válság

3min
page 67

GYORSULÓ INFLÁCIÓ Ukrajna fele nyomorog

3min
page 66

ÚJ CSOMAG Turizmusmentés Szlovéniában

7min
pages 63-65

ÚJ IRÁNYT SZAB A PIS Lengyel New Deal

2min
page 62

BIRKÓZÁS A MÚLTTAL Szelektív jelképtiltás

5min
pages 58-59

SZÉNHIDROGÉNMEZŐK Montenegrói tengeri

4min
pages 60-61

AMERIKAI RÉSZVÉNYEK Berobbant

4min
pages 50-51

KECSEGTETŐ TÁVLATOK Kilőtt az orosz

4min
pages 54-55

NÉMETORSZÁGI VÁLASZTÁSOK Jönnek

4min
pages 56-57

KÍNAI RÉSZVÉNYPIACOK Megkönnyebbültek

4min
pages 48-49

VILÁGI OSZKÁR Minden alapanyag vagy

4min
pages 46-47

VÁLTOZÁSOK A CÉGVILÁGBAN

1min
page 41

TURIZMUS A bátrak nyáron olcsón utaznak

5min
pages 30-31

ÉVOSZ Az idén 8-10 százalékos növekedést

9min
pages 34-37

E-SPORT Üzlet a javából

3min
page 40

HÁSZ KFT. Generációk építője

5min
pages 32-33

INNOVÁCIÓ Öt startup fejlesztett a

2min
pages 38-39

STRATÉGIÁK A válságkezelés

4min
pages 28-29

MAURER SZEMERE Magyar mozgástér

7min
pages 22-24

KÖZLEKEDÉS Új hidak az Ipolyon

2min
page 25

PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK Újraindítás

5min
pages 26-27

CHRISTOPHER MATTHEISEN Felhők hátán

11min
pages 10-13

KOVÁCS ÁRPÁD Növekedés nélkül

5min
pages 18-19

MEZŐGAZDASÁG Érdemi birtokrendezést hajt

3min
pages 20-21

DIÁKVÁROS Városkapu, egyetem

4min
pages 14-15

NAGYTOTÁL

1min
pages 6-7
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.