2 minute read

INNOVÁCIÓ Öt startup fejlesztett a

ÖT STARTUP FEJLESZTETT A TUNGSRAMMAL

INNOVÁCIÓ | A Tungsram és a Startup Campus közös, 2020 tavaszán indult akcelerációs programja korai fázisú hardverstartupoknak nyújtott lehetőséget arra, hogy innovatív ötletből sorozatgyártásra alkalmas termékeket alkossanak. A programban részt vevő öt startup egyenként 20 millió forintos befektetést kapott projektje megvalósításához.

Advertisement

A Tungsram mérnöki támogatással és gyártási kapacitással segítette a bekerülő projekteket, amelyek a vállalat külföldi kapcsolatrendszerén keresztül gyorsított pályán juthatnak el a külpiacokra is. Az eredményes induláshoz a Startup Campus nyújtott üzleti képzéseket és szakmai mentorálást. Az akceleráció fő befektetési partnere a Hiventures, emellett a képzéshez csatlakozott a Deloitte Private, az EDC Debrecen pedig a program hivatalos smart city partnere.

A programra 120 jelentkezés érkezett, öt csapatot válogattak be, ezzel egyidejűleg egyenként 20 millió forintos befektetésben is részesültek. Valamennyi csapat elkészítette az első prototípusát, de eddig még csak a kognitív képességek fejlesztésére és mérésére alkalmas tréningrendszert megalkotó Nimbolo kapta meg a második körös, ötvenmillió forintos befektetését. Várhatóan hamarosan a további négy csapat is eljut a következő körös tőkeinjekcióig.

Az egyik ilyen startup a Respray, amely újratölthető aeroszolos megoldást nyújt a fújós dezodorokat és kézfertőtlenítőket gyártó FMCG-vállalatoknak. A produktum egy újratölthető nyomástartó palackból és egy újratöltő automatából áll. Az első prototípusok márciusra készültek el, és egy második körös invesztícióból a Tungsrammal együttműködve fejlesztik majd tovább az automatát, amely már nyilvános környezetben is tesztelhető lesz.

Szintén bekerült a programba a LEG Technology, amelynek a fejlesztése, a LEG Window nappal hagyományos ablakként funkcionál, míg éjszaka nagy felületű fényforrást biztosít beltéri használatra. A megoldásuk egy vezérelhető, homogén fényt kibocsátó üveg, amely ablakkeretekbe vagy egyéb síküvegeket tartalmazó elemekbe építhető.

Részt vehetett a programban az SDRobot is. A csapat katasztrófaelhárító, valamint oktatási célú robotokat épít széles látókörű, jó felbontású kamerakép biztosításával, így veszélyhelyzetben is gyors és megbízható képet adnak. Továbbá az eszközök képesek az akadályok, útvonalak pontos kijelölésére mesterséges intelligencia alkalmazásával.

Az ötödik startup pedig az Ultimate Waterprobe, amelynek a megoldása egy vízminőség ellenőrzésére és fenntartására kifejlesztett, valós idejű, digitalizált eszköz, amely pontos tanácsokkal szolgál, megakadályozva a tömeges halpusztulást és a vegyszerek terjedését a vízállományban. A termék egy bázisállomásból, egy szenzorgondolából és egy webplatformból áll. Utóbbi a folyamatos naplózást, elemzést és adott esetben a riasztásokat, valamint a szükséges beavatkozásokat biztosítja.

BARÁT MIHÁLY

KÉSZÜLT A CSALÁDOKÉRT FELELŐS TÁRCA NÉLKÜLI MINISZTER MEGBÍZÁSÁBÓL, MAGYARORSZÁG KORMÁNYA MEGRENDELÉSÉRE.

This article is from: