BIRKÓZÁS A MÚLTTAL Szelektív jelképtiltás

SZELEKTÍV JELKÉPTILTÁS

HORVÁTORSZÁGBAN

BIRKÓZÁS A MÚLTTAL | A horvát törvények jelenleg nem tiltják egyértelműen az önkényuralmi szimbólumok használatát, ami sok feszültséget okoz a társadalomban. Egy új tervezet világossá tenné a szabályozást, amelyet ha májusban módosítás nélkül fogad el a parlament, a kommunista jelképeket továbbra is használni lehet.

A totalitárius rezsimek ideológiáját felidéző képiség-, szín- és jelszóhasználat az ország függetlenedése óta sok bonyodalmat okoz.

A jelenlegi szabályozás anélkül, hogy bármelyik múltbeli önkényuralmi berendezkedést megnevezné, körülírja, hogy mit nem szabad tenni. Bírsággal szankcionálható a nemi, faji, vallási, etnikai, nemzeti és identitási alapon való hátrányos megkülönböztetés, valamint a háborús és emberiség elleni bűnök tagadása, az erre való felbujtás, uszítás, továbbá ezen cselekedetek nyilvános népszerűsítése szóban, a nyomtatott vagy az elektronikus médiában. Azt, hogy pontosan mi is számít ilyen cselekménynek, eddig senki sem részletezte, így hát, aki akar, bőven talál kiskaput.

KÉSZEN A HAZÁÉRT

Az 1990-es évek elején a szerb dominanciájú jugoszláv hatalom ellen vívott véres függetlenségi háborúban harcoló horvát csapatok és a hátország elszántságát a nemzeti, történelmi öntudat táplálta.

A küzdelem folyamán akarva-akaratlanul is újjáéledtek olyan szélsőséges eszmék és csoportok is, amelyek a második világháború idején a Független Horvát Államot (NDH) irányító szélsőjobboldali, a szerb ortodoxia felszámolását hirdető, fajgyűlölő usztasa rendszert dicsőítették. Az ideológiájában az olasz fasizmust és a német nácizmust elegyítő rendszernek egyes források szerint 1941 és 1945 között mintegy félmillió ember esett áldozatául, javarészt szerbek, zsidók és romák. (A leghírhedtebb helyszín a jasenovaci koncentrációs tábor volt.)

Az usztasa rezsim náci szövetségesei mintájára saját üdvözlést vezetett be, amely így hangzott: Za dom spremni (ZDS – „A hazáért készen állunk”). Ezt a jelmondatot, ahogyan más usztasa szimbólumot is, a délszláv háború alatt az irreguláris katonaság és a hadsereg egyes alakulatai is átvették, csatakiáltásként is használták.

Míg a harcok folytak, senkit sem érdekelt, milyen jeleket varrnak a zubbonyukra, vagy hogy miként köszönnek egymásnak a katonák (sőt, ezek jó hívószónak bizonyultak), hiszen a lényeg az volt, hogy védték a hazát, kivívták az ország függetlenségét.

A háború után azonban e jelképhasználat egyre kellemetlenebb helyzetbe hozta az államot. Főként egyes szomszédai, valamint az Egyesült Államok és zsidó szer-

A NÉPSZERŰ ÉNEKES EGYIK BETILTOTT LEMEZBORÍTÓJA. A ZENÉJE IMMÁR FOLKLÓR, KÖZÖSSÉGI OLDALÁT 266 EZREN KÖVETIK

vezetek bírálták, így valamit tenni kellett. A kormány pár éve bizottságot hozott létre egy új szabályozás előkészítésére. A legtöbb kritika Ausztriából érkezik, ugyanis horvát ultranacionalisták népes csoportja minden esztendőben megemlékezik a karintiai Bleiburgban arról a több ezer, egyes források szerint több tízezer usztasáról, horvát katonáról és civil áldozatról, aki a II. világháború végén nyugatra próbált szökni, ám a britek visszafordították őket, a jugoszláv kommunista partizánok pedig tömegmészárlásban végeztek velük. Ezeken a megemlékezéseken sokan usztasa jelképeket használnak, többen náci karlendítéssel köszöntik egymást, amit a horvát hatóságokkal ellentétben az osztrákok komolyan büntetnek.

FOLKLÓR

Az usztasa ideológiához köthető szimbólumok használata eleinte a veteránok rendezvényeire, illetve egy vékony rétegű szubkultúrára volt jellemző, ám idővel főként a popkultúrán keresztül egyre inkább a mindennapok részévé vált.

A „Za dom spremni” köszöntés például az ország egyik legismertebb énekesének, Marko Perković „Thompsonnak” a legismertebb, Bojna Čavoglave című dalában is hallható. Az énekes szülőfaluja, Čavoglave védelmének, a szerbek ellen küzdő zászlóaljnak állít emléket. Thompson, aki művésznevét a háborúban használt gépfegyveréről kapta, több ízben is a média és a hatóságok kereszttüzébe került, ám csak néhány alkalommal bírságolták meg, akkor is alig százeurónyi kuna megfizetésére kötelezték. Sőt tavaly nyáron a legfelsőbb szabálysértési bíróság úgy döntött, nem számít jogsértésnek a dalban elhangzó usztasa köszönés, amelyről az alkotmánybíróság korábban többször is kimondta, hogy sérti a horvát alaptörvényt.

Az énekes koncertjein a rajongók körében gyakori az usztasa rendszert éltető vagy arra emlékeztető kép, zászló, felirat használata. Éppen ezért a fellépéseit a legtöbb nyugat-európai és balkáni országban nem engedélyezik a helyi hatóságok, s Horvátország számos városában is megtiltották, hogy színpadra lépjen.

ÁLLAMFŐK ÉS VETERÁNOK

A délszláv háborúban önkéntesek egy csoportja megalapította a Horvát Védelmi Erők (HOS) elnevezésű, kezdetben félkatonai majd katonai szervezetet, amely a hadsereggel közösen vett részt a harcokban. Ők a címerükbe foglalták az usztasa jelmondatot, így az egyenruháikra is felkerült.

Az osztag veteránjai rendszeres résztvevői a különböző állami megemlékezéseknek is, amelyeken persze az ország vezetői szintén jelen vannak, beszédet tartanak.

Zoran Milanović baloldali államfő már több ízben látványosan távozott, amint meglátta a szóban forgó felirattal díszített egyenruhában tisztelgő hadastyánokat. A politikus többször is kijelentette, hogy nem hajlandó olyanokkal együtt emlékezni, akik bármi módon szimpatizálnak az usztasa rendszerrel.

A HOS képviselői ellenben azt állítják, hogy ők a jelmondattal nem az usztasa rendszert éltetik, hanem valóban készen állnak szolgálni a hazájukat, ahogy ezt egykoron a harcmezőkön is bizonyították. A korábbi államfő, a jobboldali Kolinda Grabar-Kitarović eleinte ugyanezen a véleményen volt. Mint mondta, ez egy régi hazafias köszöntés, amelyet sajnos az usztasák kompromittáltak. Aztán némileg visszakozott, mert történészektől megtudta, hogy a jelmondatot ebben a szóösszetételben tényleg csak a második világháború idején uralkodó szélsőjobb használta.

A veteránok ügye a horvát politikában nagyon kényes téma. A délszláv háború egykori horvát harcosainak a többsége mindig is a (jelenleg kormányzó) konzervatív Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ) támogatta. Ragaszkodnak a jelmondatukhoz, amelynek a betiltása biztos szavazatvesztést okozna a HDZ-nek.

AZ NDH PLAKÁTJA AZ 1940-ES ÉVEKBEN. AZ 1566-OS SZIGETVÁRI CSATA EGYIK HORVÁT KRÓNIKÁJÁBAN MÁR SZEREPEL A JELSZÓ

HALÁLFEJ ÉS VÖRÖS CSILLAG

Ha a kormány mégis meghozza a tiltásról szóló törvényt, akkor kínosan kell ügyelnie arra is, hogy a szerb nacionalisták egykori katonai szabadcsapatainak, a csetnikeknek a jelképeit is betiltsa, noha Horvátországban nem igazán dívik a Szabadság vagy halál feliratú halálfejes fekete zászló használata.

A horvát vagy a szerb szélsőjobb szimbólumaihoz borzalmas emlékek fűződnek, de legalább annyi vér tapad Tito kommunistáinak a kezéhez. A vörös csillagos sapkát viselő partizánok a második világháború utáni legnagyobb tömegmészárlást hajtották végre horvátok, szerbek, németek, szlovének, magyarok körében – gondoljunk csak az 1944–45 fordulóján elkövetett délvidéki magyarirtás és az internálótáborok több tízezer halottjára –; a kommunisták áldozatainak a száma az egykori Jugoszláviában több százezerre tehető.

De a szélsőbaloldali önkényuralom jelképeinek a betiltása egyelőre túl bonyolultnak tűnik, a megítélésük korántsem annyira egyértelmű, mint például Magyarországon.

Most annyit lehet tudni, hogy nemzetiségi képviselők a zágrábi zsidó hitközösséggel együttműködve törvénymódosítási javaslatot nyújtottak be a parlamentnek. A jogszabály kimondaná, hogy az országban tilos minden náci, fasiszta, csetnik és usztasa jelkép, köztük a „Za dom spremni” köszöntés nyilvános használata is. A módosítás büntetési tételként hat hónap és három év közötti szabadságvesztést javasol. A parlament plénuma várhatóan májusban hoz határozatot. Az előterjesztők a kormánypárt padsorában ülnek, de ez nem jelenti azt, hogy meglesz az elfogadáshoz szükséges szavazatszám. Elvileg a baloldali, ellenzéki pártok támogatnák a módosítást, ám úgy vélik, a kormánypárt ideológiai kérdésekkel akarja elterelni a közvélemény figyelmét az ország valós gondjairól.

HORDÓSI DÁNIEL