Figyelő 2021-16

Page 38

| CÉGVILÁG |

ÖT STARTUP FEJLESZTETT A TUNGSRAMMAL

A Tungsram mérnöki támogatással és gyártási kapacitással segítette a bekerülő projekteket, amelyek a vállalat külföldi kapcsolatrendszerén keresztül gyorsított pályán juthatnak el a külpiacokra is. Az eredményes induláshoz a Startup Campus nyújtott üzleti képzéseket és szakmai mentorálást. Az akceleráció fő befektetési partnere a Hiventures, emellett a képzéshez csatlakozott a Deloitte Private, az EDC Debrecen pedig a program hivatalos smart city partnere. A programra 120 jelentkezés érkezett, öt csapatot válogattak be, ezzel egyidejűleg egyenként 20 millió forintos befektetésben is részesültek. Valamennyi csapat elkészítette az első prototípusát, de eddig még csak a kognitív képességek fejlesztésére és mérésére alkalmas tréningrendszert megalkotó Nimbolo kapta meg a második körös, ötvenmillió forintos befektetését. Várhatóan hamarosan a további négy csapat is eljut a következő körös tőkeinjekcióig.

Az egyik ilyen startup a Respray, amely újratölthető aeroszolos megoldást nyújt a fújós dezodorokat és kézfertőtlenítőket gyártó FMCG-vállalatoknak. A produktum egy újratölthető nyomástartó palackból és egy újratöltő automatából áll. Az első prototípusok márciusra készültek el, és egy második körös invesztícióból a Tungsrammal együttműködve fejlesztik majd tovább az automatát, amely már nyilvános környezetben is tesztelhető lesz. Szintén bekerült a programba a LEG Technology, amelynek a fejlesztése, a LEG Window nappal hagyományos ablakként funkcionál, míg éjszaka nagy felületű fényforrást biztosít beltéri használatra. A megoldásuk egy vezérelhető,

homogén fényt kibocsátó üveg, amely ablakkeretekbe vagy egyéb síküvegeket tartalmazó elemekbe építhető. Részt vehetett a programban az SDRobot is. A csapat katasztrófaelhárító, valamint oktatási célú robotokat épít széles látókörű, jó felbontású kamerakép biztosításával, így veszélyhelyzetben is gyors és megbízható képet adnak. Továbbá az eszközök képesek az akadályok, útvonalak pontos kijelölésére mesterséges intelligencia alkalmazásával. Az ötödik startup pedig az Ultimate Waterprobe, amelynek a megoldása egy vízminőség ellenőrzésére és fenntartására kifejlesztett, valós idejű, digitalizált eszköz, amely pontos tanácsokkal szolgál, megakadályozva a tömeges halpusztulást és a vegyszerek terjedését a vízállományban. A termék egy bázisállomásból, egy szenzorgondolából és egy webplatformból áll. Utóbbi a folyamatos naplózást, elemzést és adott esetben a riasztásokat, valamint a szükséges beavatkozásokat biztosítja. BARÁT MIHÁLY

FOTÓ: PUZZLEPIX/SHUTTERSTOCK

INNOVÁCIÓ | A Tungsram és a Startup Campus közös, 2020 tavaszán indult akcelerációs programja korai fázisú hardverstartupoknak nyújtott lehetőséget arra, hogy innovatív ötletből sorozatgyártásra alkalmas termékeket alkossanak. A programban részt vevő öt startup egyenként 20 millió forintos befektetést kapott projektje megvalósításához.

38 | FIGYELŐ 2021/16

F_38_startup-Campus.indd 38

2021. 04. 19. 18:41


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

FUTBALLFORRADALOM Olaj a tűzre

7min
pages 80-84

HATHÁZI VERA Online galéria a fiatal

4min
pages 78-79

FELVÁSÁRLÁS Érteni fogják az üzlet nyelvét

5min
pages 70-71

RÉGIÓS HÍREK

5min
pages 68-69

SZABÓ SZONJA

5min
pages 72-73

FESZÜLTSÉG BUKARESTBEN Válság válság

3min
page 67

GYORSULÓ INFLÁCIÓ Ukrajna fele nyomorog

3min
page 66

ÚJ CSOMAG Turizmusmentés Szlovéniában

7min
pages 63-65

ÚJ IRÁNYT SZAB A PIS Lengyel New Deal

2min
page 62

BIRKÓZÁS A MÚLTTAL Szelektív jelképtiltás

5min
pages 58-59

SZÉNHIDROGÉNMEZŐK Montenegrói tengeri

4min
pages 60-61

AMERIKAI RÉSZVÉNYEK Berobbant

4min
pages 50-51

KECSEGTETŐ TÁVLATOK Kilőtt az orosz

4min
pages 54-55

NÉMETORSZÁGI VÁLASZTÁSOK Jönnek

4min
pages 56-57

KÍNAI RÉSZVÉNYPIACOK Megkönnyebbültek

4min
pages 48-49

VILÁGI OSZKÁR Minden alapanyag vagy

4min
pages 46-47

VÁLTOZÁSOK A CÉGVILÁGBAN

1min
page 41

TURIZMUS A bátrak nyáron olcsón utaznak

5min
pages 30-31

ÉVOSZ Az idén 8-10 százalékos növekedést

9min
pages 34-37

E-SPORT Üzlet a javából

3min
page 40

HÁSZ KFT. Generációk építője

5min
pages 32-33

INNOVÁCIÓ Öt startup fejlesztett a

2min
pages 38-39

STRATÉGIÁK A válságkezelés

4min
pages 28-29

MAURER SZEMERE Magyar mozgástér

7min
pages 22-24

KÖZLEKEDÉS Új hidak az Ipolyon

2min
page 25

PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK Újraindítás

5min
pages 26-27

CHRISTOPHER MATTHEISEN Felhők hátán

11min
pages 10-13

KOVÁCS ÁRPÁD Növekedés nélkül

5min
pages 18-19

MEZŐGAZDASÁG Érdemi birtokrendezést hajt

3min
pages 20-21

DIÁKVÁROS Városkapu, egyetem

4min
pages 14-15

NAGYTOTÁL

1min
pages 6-7
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.