| GAZDASÁG ÉS POLITIKA |
ÉRDEMI BIRTOKRENDEZÉST HAJT VÉGRE AZ ÁLLAM MEZŐGAZDASÁG | Nagy az érdeklődés az osztatlan közös földtulajdonok felszámolását lehetővé tevő új eljárások iránt, amelyek érdemi birtokrendezést jelenthetnek. Óriási területről van szó, összesen mintegy 2,4 millió hektárról. Arról, hogy az ilyen földek mekkora gondot jelentenek, és most milyen lehetőségek nyíltak a megszüntetésükre, Nagy István agrárminiszter nyilatkozott a Figyelőnek.
„A birtokviszonyok rendezetlenségéből fakadóan olyan akadályokba ütköztünk, amelyek – mint több évtizede megoldatlan problémák – a mezőgazdaság versenyképességének a gátját jelentik” – indokolta az agrárminiszter az osztatlan közös földtulajdonok felszámolását elősegítő, ez év január 1-jétől hatályos tör-
vény szükségességét. Ezek rendezését elodázhatatlannak nevezte, mert a gazdálkodók számára mindennapos gondként, a fejlődésük akadályaként jelentkeznek.
GAZDASÁGI HÁTRÁNY
Nagy István kiemelte: a legfontosabb a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon mint kényszerközösség megszüntetésére irányuló törekvések hatékony megvalósítása. Ennek érdekében az agrárkormányzat lehetőséget akar adni az ilyen
HOSSZADALMAS ELJÁRÁSOK
A szóban forgó tulajdonviszonyok megszüntetésének eddig is több módja volt. A tulajdonostársak egyezséget kötve feloszthatták a területet, illetve kivásárolhatták egymást. Megállapodás hiányában kérhették a bíróságtól a megszüntetést, ez azonban akár több évig is elhúzódó, s a pervesztes számára igen költséges procedúra. 2012 óta lehetséges közigazgatási eljárásban megvalósítani a megszüntetést. Erre 2012. június 1-jéig mintegy 53,5 ezer földrészletet érintően 250 ezer kérel-
FOTÓ: UJVÁRI SÁNDOR, MTI
NAGY ISTVÁN AGRÁRMINISZTER. AZ OSZTATLAN KÖZÖS TULAJDON KÉNYSZERKÖZÖSSÉG, AMIT MEG KELL SZÜNTETNI
földrészletek tulajdonostársainak, hogy minél nagyobb mértékben alakíthassák önállóvá a területüket. Másrészről a tárca törekszik a megszüntetésre vonatkozó eljárások kiterjesztésére és felgyorsítására. Gazdasági szempontból ugyanis hátrányt okoz – magyarázta –, hogy ezen birtokok esetében a tulajdonosi szemlélet értelemszerűen csak nagyon nehezen alakul ki, a gyakorlatban jelentős erőforrásokat köt le a szerződések előkészítése, megkötése. Továbbá gátját jelentik a beruházásoknak is, hiszen az agrárgazdasági finanszírozásba az érintettek csökkentett értékkel tudják banki hitel fedezeteként bevonni az ingatlant. A célok elérésével az állam érdemi birtokrendezést tud megvalósítani. Ennek nyomán az osztatlan közös földek felszámolásával, a rendezetlen tulajdonosi jogállású területek helyzetének a rendezésével, valamint az eddig nem vagy csak nehezen hasznosítható állami földek mezőgazdasági célú igénybevételének elősegítésével hatékony és látható gazdasági eredményeket hozó intézkedések hajthatók végre – mondta a miniszter.
20 | FIGYELŐ 2021/16
F_20-21_osztatlan_fold_ingatlan-hirdi.indd 20
2021. 04. 19. 14:27