Figyelő_2021-28

Page 8

| PUBLICISZTIKA |

VADNYUGATI FARKASTÖRVÉNYEK

Sokan szeretik leegyszerűsíteni a dolgokat, de húzzuk azért alá: piacgazdaság sem egyféle létezik. Igenis előállhat olyan extrém helyzet, amikor az államnak, a gazdaságpolitikai döntéshozóknak be kell vetniük minden jogilag lehetséges eszközt ahhoz, hogy a szélsőségesen megbomlott egyensúlyt valamelyest helyrebillentsék. Most sem történik más. Hiszen előbb sok ragasztó- és festékanyag, majd az építéshez használt faanyagok ára szállt el. Az utóbbi mintegy 2,5-3-szorosára száguldott fel: 80-90 ezerről 200-240 ezer forintra köbméterenként. Eközben egyes acéltermékek ára bő a kétszeresére ugrott. Mindez néhány hónap leforgása alatt történt. De számos más anyag, no meg a fából és acélból készülő egyéb termékek nagymértékű drágulása is bekövetkezett. Egyrészt a járvány miatti hosszú leállások és kibocsátási fennakadások miatt, másrészt a pandémia enyhülésével a hirtelen megugró kereslet révén kialakult áruhiány okán.

HALASKA GÁBOR ROVATVEZETŐ

Másképpen: egy ilyen mértékű árugrás további inflációs hullámot gerjeszt, ami súlyosan kihat a nemzetgazdaság egészére.

FOTÓ: BÁNKUTI ANDRÁS

Csakhogy míg 10-20 vagy akár 30-40 százaléknyi árnövekedés „még szódával talán elmegy”, a fenti jelentős drágulást már közel sem tolerálják a piaci szereplők üzleti tervei, valamint a vevők, építtetők, felújítók pénztárcája, költségvetése. Másképpen: egy ilyen mértékű árugrás további inflációs hullámot gerjeszt, ami súlyosan kihat a nemzetgazdaság egészére. Első körben úgy, hogy aki teheti – legyen magánember vagy gazdálkodó –, elhalasztja, átgondolja, visszafogja az ingatlanfelújítással, építéssel kapcsolatos terveit, ami pedig az építőipari megrendelési és kivitelezési volumeneket feltehetően érezhetően visszaveti majd. (Ez utóbbinak már látszanak az első jelei.) S ezen keresztül a gazdaság teljesítményére, mutatóira is lassító módon hat. Bár tény, hogy az efféle infláció a pénzügyi szemlélettel kimutatott GDP-t még éppen hogy növelheti is, de ez ebben a formában csak játék a számokkal. Mert hát az építési beruházások magas szintjének a fenntartása – különös tekintettel az eddig nem említett kritikus infrastruktúrák kialakítására, például utak, ipari létesítmények, valamint lakások építésére – elemi érdekünk. Főként, ha időben fel akarunk zárkózni a fejlettebb gazdaságokhoz. Ha ezeket végiggondoljuk, aligha értjük azokat, akik az ilyen mértékű ártorzulások kezelését is teljes egészében a piac vadnyugati farkastörvényeire hagynák.

8 | FIGYELŐ 2021/28

F_08-09_Szerintem_Szamlalo.indd 8

2021. 07. 13. 17:38


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

KIÁLLÍTÁS, KONCERT, KÖNYV

1min
pages 82-84

ORVOSTUDOMÁNY Mérföldkő a

8min
pages 76-78

DIVAT Birkin – nem csak táska, kiváló befektetés

3min
pages 74-75

EB-DÖNTŐ UTÁN Pizzaszelet akadt az angolok torkán

7min
pages 79-81

FELLER ADRIENNE

4min
pages 70-71

KOMÓCSIN LAURA Amikor a coaching találkozik a kémiával

5min
pages 72-73

MOBILFOTÓZÁS Új fényképező helyett új telefont

6min
pages 68-69

RÉGIÓS HÍREK

5min
pages 66-67

MINI TUSVÁNYOS Kárpát-medencei restart a Zemplénben

11min
pages 62-65

PILLANATKÉP A ROMÁNIAI

4min
pages 60-61

BUGATTI RIMAC DUBROVNIKBAN

2min
page 59

KIZÁRHATJÁK A KÍNAI BESZÁLLÍTÓKAT

2min
page 58

VESZTETTEK AZ OROSZBARÁT PÁRTOK

3min
page 57

ITALSZEKTOR Kitört a pezsgőháború Moszkva és Brüsszel között

2min
page 56

EURÓPAI UNIÓ Tovább éleződhet a feszültség Brüsszel és Ljubljana között

4min
pages 52-53

EURÓPAI GÁZSZEKTOR Felhajtja a piaci

4min
pages 50-51

DRÁGULÁS Ingatlanár-inflációval szembesülnek a jegybankok

4min
pages 54-55

RÉSZVÉNYPIACOK A Tesla esete az S&P 500 indexszel

4min
pages 48-49

MOL Bevált koncepció

4min
pages 44-45

MORATÓRIUM Megkönnyítik a kiszállást

4min
pages 42-43

BABAVÁRÓ HITEL Sikerre ítélve

2min
page 41

JOBBÁGY DÉNES A nagyobbak felé fordulnak a Széchenyi Alapok

5min
pages 33-35

ARMIN TRADE A lokális gyártásé a jövő

6min
pages 30-32

MINDIET Fogyás, de most tényleg másként!

4min
pages 38-39

DINNYE Biztató szezonkezdet

4min
pages 36-37

KORMÁNYZATI LÉPÉSEK Elszálló építési

6min
pages 27-29

ÉPÍTÉSGAZDASÁG

2min
page 26

GAZDASÁGPOLITIKA Újraindítási

5min
pages 20-21

KRISÁN LÁSZLÓ Lendületbe hozza a gazdaságot a Széchenyi Kártya GO!

11min
pages 10-13

BAKTAY BORBÁLA Növénygénbank nem egy sci-fi

4min
pages 24-25

HÉV-TERVEK Gödöllőről a Déli pályaudvarra

4min
pages 22-23

PÁSZTOR SZABOLCS Eltérő gazdasági filozófiák

5min
pages 18-19

A HÉT HÍREI

3min
pages 4-5

HALASKA GÁBOR Vadnyugati

1min
page 8

NAGYTOTÁL

1min
pages 6-7
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Figyelő_2021-28 by Mworks - Issuu