4 minute read

MOL Bevált koncepció

BEVÁLT

KONCEPCIÓ MOL | Átadta az ezredik Fresh Cornert a Mol. A vállalatcsoport mintegy hat évvel ezelőtt kezdte el a régió kilenc országában található töltőállomásait átalakítani benzinkúti kávézói megvalósításának jegyében.

Advertisement

A Mol-csoport hat esztendeje kezdte el átalakítani töltőállomásait a Fresh Corner koncepció mentén, ma pedig már ezer helyszínen várják friss szendvicsekkel, pékáruval és hot doggal a vásárlókat – közölte a Figyelővel a társaság. A közlemény szerint az ötlet életrevalóságát jól alátámasztja, hogy a pandémia ellenére is regionális szinten 46 millió, ezen belül idehaza 9 millió csésze kávét adtak el tavaly, messze túlszárnyalva az összes kifejezetten a kávézásra szakosodott társaságot.

A TANKOLÁS MÁR NEM ELÉG

A magyar olajcég által készített fogyasztói kutatásokból kiderült, hogy az autósok többsége ma már többet igényel egy gyors tankolásnál: gasztronómiai élményt, rekreációt és változatosságot az utazás folyamán. A koncepció lényege pedig éppen az, hogy a finom kávén és harapnivalón túl minőségi időt kínál az utazóknak, annak minden szükséges kellékével. Egyre több helyen várja terasz, szabadtéri fitneszpark, gyereksarok, pelenkázó és kutyafuttató a felfrissülni vágyókat. „A Fresh Corner-hálózat bővítésének a kiindulópontja a 2030-ig szóló hosszú folytatjuk töltőállomásaink átalakítását, hogy még szélesebb közönséghez juttassuk el a Mol kiskereskedelmi szolgáltatásait” – mondta Ratatics Péter, a Molcsoport fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója.

Az elmúlt években szerzett tudást és tapasztalatot a vállalat most két új helyszínen kamatoztatja. A leányfalui töltőállomás zöldtető- és zöldfalborítást kapott, továbbá a környéken népszerű kerékpározási szokásokhoz igazodva bicikliszervizpont

távú stratégiánk volt, amely a fogyasztói igények minél szélesebb körű kielégítését célozza, egyre jobb minőségben. Az elmúlt években rengeteget tanultunk, és kemény munkánk eredményeként a vendéglátásban sikerült egy olyan magas színvonalat megteremtenünk, amelyet Csehországtól Montenegróig értékelnek a vevőink. A járvány után megújult erővel állunk a jövő kihívásai elé, és frissített hosszú távú stratégiánkkal összhangban

SZLOVÉNIAI VÁSÁRLÁS

A Mol-csoport június elején jelentette be, hogy megállapodott az OMV-vel: az OMV Downstream GmbH-tól mint közvetlen részvényestől megvásárolja az OMV Slovenija d. o. o. 92,25 százalékát, amelyben az Ina d. d. már 7,75 százalékos kisebbségi részesedéssel bír. A tranzakció 120 szlovén töltőállomást foglal magában. Az OMV Slovenija az ország második legnagyobb kiskereskedelmi hálózatát működteti három különböző márkanév alatt: OMV (108 egység), EuroTruck (4), Avanti/Diskont (8). A Mol-csoport az Inával együtt a felvásárolt cég nagykereskedelmi üzletágát is tartalmazó eszközök százszázalékos tulajdonosa lesz. A tranzakció versenyhatósági engedélyhez kötött. „Ez a lépés összhangban van azon stratégiai törekvésünkkel, melynek célja, hogy tovább bővítsük töltőállomás-hálózatunkat a már meglévő és a potenciális új kelet-közép-európai piacokon. A Mol további célkitűzése 2025-ig 2200-ra bővíteni a töltőállomások számát, vagy akár még többre, amennyiben további jó lehetőségek adódnak. Hiszem, hogy a fogyasztói szolgáltatásokban hatalmas potenciál rejlik az energiaátmenet folyamán” – mondta a tranzakció kapcsán Hernádi Zsolt, a csoport elnök-vezérigazgatója.

és e-bike-töltő is található itt. Az M43-as sztrádán, a Szent Gellért pihenőhelyen pedig az első hazai Fresh Corner Restaurant nyílik, ahol a már megszokott kínálaton túl meleg ételekkel is várják a betérőket, a vendéglátásba pedig beépítik a hazai Marché éttermek akvizíciója folyamán szerzett ismereteket is. A magyar–román határátkelő előtti utolsó töltőállomás a tranzitigények kiszolgálására is felkészült: a kamionsofőrök számára zuhanyzót és mosdót, AdBlue-s kútoszlopot, az elektromos járművel utazóknak két e-töltőt is kialakítanak.

SZÉLESÍTIK A KÍNÁLATOT

A Mol honlapján található ismertető szerint a fogyasztói szolgáltatások üzletág (amely az üzemanyag-kiskereskedelemből és a mobilitásból áll) 2015-ben fejlesztette ki az új Fresh Corner üzleti koncepciót a töltőállomásokon található boltok forgalmának és az üzemanyag-értékesítés növelésének az érdekében, valamint azért, hogy az üzletekben rejlő kiaknázatlan, nem üzemanyag-értékesítéshez kapcsolódó bevételi és árréspotenciált kiaknázhassa. Az üzletág célja, hogy egyre inkább FMCG-kiskereskedővé váljon, s a Fresh Corner koncepcióját használja katalizátorként a nem üzemanyagból származó bolti bevételek növeléséhez és diverzifikálásához. nek a csoport benzinkúthálózatáról. A tervekben szerepel, hogy a nem üzemanyaghoz kapcsolódó árrés 2025-re elérje a teljes árrés harmadát.

A kisebb szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való felkészülésként – áll az ismertetőben – a fogyasztói szolgáltatások üzletág mobilitási részlege a 2030-ra szóló stratégia részeként 2016-ban elindította a tiszta, alternatív mobilitással kapcsolatos termékek és szolgáltatások bevezetését – ezek elősegítik a fokozatos elmozdulást a multimodális, tiszta és fenntartható közlekedés felé. Az új stratégiában a Molcsoport továbbra is növeli az elektromos töltési pontok számát a hálózatában és harmadik felek telephelyén, célul tűzve 2025-ig 500 töltőpont telepítését, hogy a kelet-közép-európai régió vezető mobilitási szolgáltatójává váljon. Ezenkívül cél az alternatív üzemanyagok választhatóságának a biztosítása, különös hangsúlyt fektetve a hidrogén-üzemanyagcellás mobilitásra. Bővítenék emellett a flottakezelési részleget is, az ITK Holding felvásárlását követően új hangsúlyt fektetve a tömegközlekedés felé történő terjeszkedésre.

Ezenkívül a bolti nem üzemanyagtermékek és -szolgáltatások körének a szélesítése, az alternatív üzemanyagok értékesítése, valamint a növekvő digitalizáció együttesen nagy vonzerőt jelenthet az ügyfeleknek, támogatva mind az üzletlátogatások számának, mind az egy látogatásra jutó vásárlások összegének (kosárméret) a növekedését. A hosszú távon nyereséges és fenntartható bővülés biztosítása érdekében a Fresh Corner boltok számának a növelése során a kiskereskedelmi egységek diverzifikációján lesz a hangsúly a franchise-hálózat segítségével, annak érdekében, hogy a nem üzemanyag-bevételek fokozatosan leválaszthatók legye-

466

Magyarország 434

ország

304

ország

254

vákia

2021. VI. 9.

243

Románia

173

A MOL-CSOPORT

106 70 53

negro

BARÁT MIHÁLY

HIRDETÉS

MOST

Hirdesd meg kiadó ingatlanodat INGYEN az Ingatlanbazáron!

Az ingyenes hirdetésfeladáshoz használd az ibalberlet2021 kuponkódot.

A 30 napos, fotós csomag ingyenes hirdetésfeladása 2021. augusztus 15-ig díjmentesen meghosszabbítható.

This article is from: