
3 minute read
VESZTETTEK AZ OROSZBARÁT PÁRTOK
from Figyelő_2021-28
by Mworks
NYUGAT FELÉ FORDULT MOLDOVA
VESZTETTEK AZ OROSZBARÁT PÁRTOK | Precedens nélküli, magabiztos győzelmet aratott a Moldovai Köztársaságban a vasárnapi előre hozott parlamenti választáson a Maia Sandu Nyugat-barát államfőt támogató Akció és Szolidaritás Párt (PAS), megszerezve a szavazatok 52,8 százalékát, így egyedül alakíthat kormányt.
Advertisement
A parlamentbe három párt jutott be. A második helyen a Kommunisták és Szocialisták Választási Tömbje (BECS), a harmadikon a szintén oroszbarát Șor, 27,2, illetve 5,7 százalék körüli eredménnyel.
A Nyugat és Kelet, az Európai Unió és Oroszország között vergődő egykori szovjet utódállam évek óta igyekszik eldönteni, hogy melyik irányba haladjon. Rendszerint egyik politikai tömb sem tudott egyértelműen többséget szerezni a parlamentben, így az ország válságról válságra bukdácsolt az elmúlt évtizedben.
Az országgyűlési választás politikai stabilitást vetít előre, hiszen az államfő könynyebben vezetheti az országot egy hozzá lojális kormánnyal.
Tavaly az USA-ban (a harvardi posztgraduális tanulmányokon, majd a Világbanknál) pallérozódott Maia Sandu győzte le az oroszbarát exelnök Igor Dodont és lett Moldova első női államfője. A mostani előre hozott megmérettetést Sandu és volt pártja provokálta ki, éppen azért, hogy parlamenti többséget szerezhessen, ugyanis a törvényhozásban többségben voltak az államfővel szemben álló képviselők. Elhúzódó jogi viták után végül az alkotmánybíróság feloldotta a patthelyzetet, lehetővé tette a rendkívüli választások kiírását.
A mintegy 3,2 millió választásra jogosult polgár 48 százaléka voksolt, ami messze meghaladta az érvényességhez szükséges egyharmadot. A külföldön, főként az EU területén dolgozó állampolgárok mintegy 205 ezren szavaztak, az országból 1992ben kiszakadt oroszbarát Dnyeszter Menti Köztársaságban mintegy harmincezer moldovai állampolgárságú személy voksolt.
A 101 fős chișinăui (kisinyovi) parlamentben 63 mandátuma lesz a nyugati orientációjú oldalnak. Maia Sandu még az exit poll eredmények közzététele után kijelentette: reméli, véget ér a politikai válságok által tűzdelt nehéz időszak, valamint „a tolvajok uralma is Moldova felett”. Azt ígérte, hogy az emberek hamarosan érezni fogják egy tiszta parlament előnyeit, illetve azt, hogy a kormány valóban foglalkozik a lakosság problémáival.
A nagy vesztesnek, az Igor Dodon vezette kommunisták és szocialisták alkotta blokknak 32 hely jutott a törvényhozásban. A vezetői azt ígérik: az ország szuverenitásának az őrei lesznek, kemény ellenzékként lépnek majd fel a Sandu-rendszerrel szemben. Mindenesetre a volt elnök gratulált nagy riválisának.
A Șor Pártnak hat mandátuma lesz. Ezt az alakulatot jelenleg a Moldovából csaknem két éve elmenekült, három bank csődbe juttatása miatt körözött oligarcha, Ilan Șor izraeli–moldáv üzletember vezeti, aki orosz feleségével él külföldön. Videóüzenetekben kommunikál a választóival. A fő célja az volt, hogy a kommunistáknak és a szociáldemokratáknak parlamenti támogatást nyújtson az esetleges kormányzáshoz.
A Románia és Moldova egyesülését szorgalmazó unionista pártok kimaradtak a chișinăui parlamentből, miután a legtöbb szavazójukat elszippantotta a Maia Sandut támogató, a reálpolitikát és a Nyugathoz való közeledést előtérbe helyező PAS.
Sandu korábban világossá tette: az Ukrajna és Románia közé beékelődött egykori szovjet tagköztársaság lakosságát 1990 óta jelentősen megosztó téma, a Bukaresttel való egyesülés kérdése nem aktuális. Moldovának az a fontos, hogy mielőbb az Európai Unió tagjává váljon. Így a mostani győztesek elsősorban a nyugati struktúrákba való beágyazódást tekintik elsődleges céljuknak.
Az egyesülést szorgalmazó pártok számára ez fájdalmas vereség. Főként a legutóbbi romániai parlamenti választáson mintegy 10 százalékot szerzett, szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) számára, amely abban bízott, hogy a moldáv országgyűlésben is szerephez jut. Ez a politikai erő többnyire botrányokkal próbálta felhívni magára a figyelmet a moldovai kampányban is, de a szavazatok alig 0,5 százalékát sikerült begyűjtenie.
Bukarestben egyébként kedvező visszhangja volt a moldovai erdeményeknek. Több vezető román politikus, így Klaus Johannis államfő is üdvözölte a Sandut támogató párt győzelmét. A román vezetők további támogatást ígértek a kis országnak, akárcsak az Európai Unió, ennek azonban az a feltétele, hogy folytatódjanak a reformok.
BORBÉLY TAMÁS
MAIA SANDU PÁRTJÁNAK SZIMPATIZÁNSA AZ EREDMÉNYVÁRÓN. VILÁGGÁ KÜRTÖLT GYŐZELEM