
2 minute read
KIZÁRHATJÁK A KÍNAI BESZÁLLÍTÓKAT
from Figyelő_2021-28
by Mworks
SZÖVIK A SZLOVÉN 5G-HÁLÓT
KIZÁRHATJÁK A KÍNAI BESZÁLLÍTÓKAT | Június közepén osztotta ki az illetékes szlovén hatóság a piacon tevékenykedő operátoroknak az 5G-hálózat létrehozásához szükséges, árverésen elkelt frekvenciákat. A sávokért négy szolgáltató összesen 164,3 millió eurót fi zetett. Egyes cégek erőteljes fejlesztésbe kezdtek, míg mások elővigyázatosabbak és kivárnak.
Advertisement
Az előfizetők egy része már most is élvezi a szupergyors adatátvitel előnyeit. Négy éven belül a 20 273 négyzetkilométer területű, 2,07 milliós népességű ország autópályáit és vasúthálózatának csaknem a kétharmadát is rákapcsolják a rendszerre.
A mobilhálózat új generációjának a kiépítését a szlovén szolgáltatók komolyan vették, többségük az elvárásokhoz képest hónapokkal előbbre jár. Az állami irányítású Telekom és a brit tulajdonban lévő nyugat-balkáni Telemach már működő 5G-vel rendelkezik, az osztrák és mexikói hátterű A1 az őszszel indítja a rendszert, míg a T-2 (egy hazai cég) a jövő év elején. A nyertes operátorok a frekvencia átvételével kötelezettséget vállaltak, hogy három hónapon belül elkezdik működtetni a hálózatukat, míg egy éven belül legalább egy nagyobb szlovén városban kötelesek tényleges 5G-s komfortot biztosítani ügyfeleiknek. Ezenkívül a szolgáltatóknak 2025-ig kültéren jóformán az egész lakosság részére, a teljes autópálya-hálózaton, valamint a vasúti hálózat legalább 60 százalékán kell biztosítaniuk az ötödik generációs rendszer elérését.
LJUBLJANÁBAN HASÍT A NET
Az első szlovén 5G-hálózatot egyébként már 2020-ban üzembe helyezték. A Telekom tavaly júniusban, tesztjelleggel indította el a szolgáltatást Ljubljanában, s október óta kereskedelmi használatban van. A társaság állítása szerint így immár Szlovénia lakosságának a harmada mindennapi szinten élhet az ötödik generáció előnyeivel. A fővároson kívül a Telekomnak Mariborban és más településeken is van 5G-hálózata. Az új frekvencia birtokbavételével egyébként a vállalat már bővítette az első ljubljanai hálózatát, továbbá tökéletesítette a rendszerét Bled városában, valamint az ország soros uniós elnökségének egyik protokollhelyszínén, a Kranj melletti Brdo kastély területén.
A Telekom 5G-hálózatának a jelenlegi sebessége eléri a másodpercenkénti egy gigabitet – ez a háromszorosa a jelenlegi 4G-s technológia gyorsaságának –, s a cég szerint ezt hamarosan megduplázzák. A társaság elégedett az ügyfelek reakciójával és az ötödik generációs technológiát támogató telefonkészülékek eladásával is. Maga a rendszer használata ingyenes.
A másik frekvencianyertes, a Telemach szintén átállt a tesztelési üzemmódról a rutinszerű 5G-s szolgáltatásra. A cég vezetősége ígéri, hogy a következő esztendőkben megközelítőleg 100 millió eurót fordít hálózatfejlesztésre. Valamivel elővigyázatosabb az A1 vállalat, amelynek a kereskedelmi kínálatában még nem szerepel az új technológia. Úgy tervezik, hogy első lépésként több nagyobb város lefedettségét építik ki, majd egyszerre indítják a szolgáltatást, várhatóan az ősz folyamán.
LARS LUKAS MAI NÉMET U23-AS JÁTÉKOS A PORTUGÁLOK ELLENI DÖNTŐ UTÁN. A GYŐZELMI JELENTÉSEKET 5G-N TÖLTHETTE LE A LJUBLJANAI STADIONBAN
ÍGÉRET AMERIKÁNAK
Szlovéniában az 5G-kompatibilis felszerelések, termékek beszerzését illetően jelenleg kínai vállalatok is játékban vannak, ám a kormány már előkészítette és közvitára bocsátotta az elektronikus kommunikációról szóló új törvénytervezetet, amely szerint a mobilszolgáltatók az ötödik generációs technológia bevezetéséhez szükséges berendezéseket csak az illetékes állami hatóság előzetes engedélyével szerezhetik be, amennyiben azok nem EU-s cégektől származnak. A jogszabály egyébként logikus következménye lenne az Egyesült Államokkal az 5G-hálózatok biztonságáról szóló nyilatkozatok aláírásának, habár sem az első, sem a második nem nevezi meg a legnagyobb érdekelt társaságot, a Huaweit. Így a kínai mamutvállalat kizárásához szükség lenne arra, hogy a kormány úgymond megbízhatatlanná nyilvánítsa.
Az említett telekommunikációs cégek többsége egyébként nem tartaná jónak a kínai társaságok kizárását, mert szerintük azzal, hogy szűkülne a piaci mezőny, megnövekednének az 5G-hálózat amúgy is nagy kiépítési költségei.
-TOTI-