SIKERRE ÍTÉLVE
BABAVÁRÓ HITEL Az előzetesen vártnál is jóval intenzívebb az érdeklődés az immár két éve elérhető babaváró kölcsön iránt. A stabil keresletet a kedvező feltételek is magyarázzák. Minden túlzás nélkül sikertörténetnek nevezhető a babaváró konstrukció első két éve. A 2019 júliusa óta elérhető, állami támogatás mellett nyújtott hitel állománya május végére megközelítette az 1285 milliárd forintot, így a lakossági portfólió 15 százalékát már ez a kölcsön adja. A gyors térnyerést szintén jól szemlélteti, hogy ez a mennyiség már meghaladja a személyi kölcsönökét és a szabad felhasználású jelzáloghitelekét is, így – a lakáshitelek után – a második legfontosabb lakossági konstrukciónak számít Magyarországon.
BEINDULT A FOLYÓSÍTÁS A GRÁNITNÁL Ez év júniusáig több mint kétszer annyi babaváró kölcsönt folyósított a Gránit Bank, mint az előző esztendő azonos időszakában – közölte a pénzügyi szolgáltató. A jelentős növekedésben szerepet játszik az online hitelfelvételi folyamat kialakítása, amely február végétől a VideóBankban megköthető hitelszerződéssel teljessé vált, vagyis a kölcsönfelvétel 100 százalékban online intézhető. A fizikai megjelenés nélküli műveletet júniusban már az igénylők 98 százaléka választotta. A babaváró kölcsönt a Gránit Banknál kérő fiatal párok többsége lakáscélra – vásárlásra vagy felújításra – kívánta felhasználni, míg a negyedük biztonsági tartalékként vagy hitelkiváltás céljából vette fel.
KEDVEZŐ KONDÍCIÓK
A legfeljebb tízmillió forintos összegben igényelhető kölcsön leginkább a kedvező kondícióinak köszönheti a sikerét. A legnagyobb vonzereje a szabad felhasználás mellett az, hogy a felvett hitel már egy gyermek megszületése után is kamatmentessé válik, három gyermek után pedig megszűnhet a teljes fennálló tartozás. A feltételek pedig egyáltalán nem teljesíthetetlenek: a hitelt olyan házaspárok igényelhetik, amelyeknél a feleség legalább 18 esztendős, de még nem töltötte be a 41. életévét. További fontos feltétel a legalább hároméves, folyamatos társadalombizto-
sítási jogviszony legalább az egyik házastársnál. Szintén lényeges kitétel, hogy az igénylőknek a banki hitelbírálat követelményeinek is meg kell felelniük, tehát a pénzügyi szolgáltatók a saját szabályrendszerük szerint vizsgálhatják az adós törlesztési képességét. A konstrukció nagy előnye az is, hogy az igényléstől számított első, legalább 12 hetes várandósságnál, illetve az első gyer-
1300 1200 A BABAVÁRÓ HITEL 1100 Milliárd forint 1000 900 800 700 600 500 400 300 200 100 0 VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. 2019. 2020.
FOTÓ: HANS HELEMAN, GETTY IMAGES
ÁLLOMÁNYA
Forrás: MNB
II. III. IV. V. 2021.
mek megszületésével vagy örökbefogadásával három esztendeig szünetel a törlesztési kötelezettség – ennek megfelelően a futamidő is három évvel hosszabb lesz. A második gyermeknél szintén felfüggeszthető három esztendőre a törlesztés, ezenkívül a gyermekvállalási támogatásnak köszönhetően a tartozás mértéke 30 százalékkal csökkenhet. Ha pedig a kérelmező házaspárnak ikrei születnek, három plusz két évre is kérhető a törlesztés szüneteltetése.
NEM ÁRTOTT A PIACNAK
A babaváró megjelenésekor sokan tartottak attól, hogy a támogatott konstrukció „kannibalizálja” a lakossági hitelpiacot, elszívja a kereslet egy részét a lakáshitelek és a személyi kölcsönök elől. Ez a félelem végül nem bizonyult indokoltnak: annak ellenére, hogy a babaváró stabilan havi 45-50 milliárd forintnyi új szerződést hoz, ez nem vagy csak alig látszik az egyéb konstrukciók számain. Felmérések szerint egyébként a támogatott konstrukciót a legnagyobb részben lakáscélra fordítják az igénylő házaspárok, tehát vagy vásárolnak, vagy felújítanak, bővítenek a kölcsönből. A most hatályos szabályozás szerint a babaváró 2022 végéig marad része a családtámogatási rendszernek, tehát a várható kivezetésig még csaknem másfél év hátravan. A viszonylag stabil kereslet ellenére ugyanakkor nehéz megjósolni, hogy mekkora állományt halmozhatnak fel az előttünk álló időszakban az igénylők, hiszen a vállalt gyermekek megszületése jelentősen csökkentheti a fennálló tartozások mennyiségét. BARÁT MIHÁLY 2021/28 FIGYELŐ | 41
F_41_babavaro.indd 41
2021. 07. 12. 18:11