Figyelő_2021-28

Page 30

| CÉGVILÁG |

A LOKÁLIS GYÁRTÁSÉ A JÖVŐ

ARMIN TRADE | A világgazdaság drámai átalakulása az olyan, korábban szinte kizárólag távol-keleti áruk forgalmazásában érdekelt vállalkozásokat is stratégiaváltásra készteti, mint az Armin Trade Kft. A mintegy ötmilliárd forint árbevételű, disztribútori tevékenységet végző társaság egy éve indult el a termék-előállítás irányába, hosszabb távon pedig akár egy itthoni csipgyár létrehozását is lehetségesnek tartják.

Az Armin Trade Kft. elektronikai cikkek – elsősorban LED-es fényforrások –, barkácseszközök, szerszámok forgalmazásával foglalkozik. Termékeik 80-90 százaléka távol-keleti gyártású. A napokban korábbi, mintegy kétezer négyzetméteres raktár- és logisztikai kapacitásaikat megduplázva egy újabb csarnokot adtak át, amellyel együtt összesen hétezer raklapnyi áru egyidejű tárolására és kezelésére képesek. A kapacitás-

bővítés része a magyarországi gyártás és összeszerelés irányába történő elmozdulásnak, ami lehetővé teszi az alkatrészek tárolását, valamint egyes összeszerelési folyamatok állandó fejlesztését. A cég története 13 éve kezdődött. Fontos mérföldkő volt számukra, amikor 2012-ben létrehozták az Avide világí-

tástechnikai márkát. Ebben megtestesül minden, amit az Armin Trade mint vállalat képvisel. Jelenleg kétezer saját fejlesztésű termékük van, s több millió darabot értékesítettek ezekből az elmúlt években itthon és Európa-szerte. Profeszszionális disztribútorként számos márka hazai és európai forgalmazását végzik. A társaság alapítója és irányítója, Kovács Sándor Zsolt szerint az általános drágulás, az áruhiány rövid távon fejfá-

FOTÓK: FIGYELŐ-ARCHÍV

ÚJ FEJLESZTÉSEK. A CÉG TÖRTÉNETE TIZENHÁROM ÉVVEL EZELŐTT KEZDŐDÖTT

30 | FIGYELŐ 2021/28

F_30-32_armin.indd 30

2021. 07. 12. 17:50


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

KIÁLLÍTÁS, KONCERT, KÖNYV

1min
pages 82-84

ORVOSTUDOMÁNY Mérföldkő a

8min
pages 76-78

DIVAT Birkin – nem csak táska, kiváló befektetés

3min
pages 74-75

EB-DÖNTŐ UTÁN Pizzaszelet akadt az angolok torkán

7min
pages 79-81

FELLER ADRIENNE

4min
pages 70-71

KOMÓCSIN LAURA Amikor a coaching találkozik a kémiával

5min
pages 72-73

MOBILFOTÓZÁS Új fényképező helyett új telefont

6min
pages 68-69

RÉGIÓS HÍREK

5min
pages 66-67

MINI TUSVÁNYOS Kárpát-medencei restart a Zemplénben

11min
pages 62-65

PILLANATKÉP A ROMÁNIAI

4min
pages 60-61

BUGATTI RIMAC DUBROVNIKBAN

2min
page 59

KIZÁRHATJÁK A KÍNAI BESZÁLLÍTÓKAT

2min
page 58

VESZTETTEK AZ OROSZBARÁT PÁRTOK

3min
page 57

ITALSZEKTOR Kitört a pezsgőháború Moszkva és Brüsszel között

2min
page 56

EURÓPAI UNIÓ Tovább éleződhet a feszültség Brüsszel és Ljubljana között

4min
pages 52-53

EURÓPAI GÁZSZEKTOR Felhajtja a piaci

4min
pages 50-51

DRÁGULÁS Ingatlanár-inflációval szembesülnek a jegybankok

4min
pages 54-55

RÉSZVÉNYPIACOK A Tesla esete az S&P 500 indexszel

4min
pages 48-49

MOL Bevált koncepció

4min
pages 44-45

MORATÓRIUM Megkönnyítik a kiszállást

4min
pages 42-43

BABAVÁRÓ HITEL Sikerre ítélve

2min
page 41

JOBBÁGY DÉNES A nagyobbak felé fordulnak a Széchenyi Alapok

5min
pages 33-35

ARMIN TRADE A lokális gyártásé a jövő

6min
pages 30-32

MINDIET Fogyás, de most tényleg másként!

4min
pages 38-39

DINNYE Biztató szezonkezdet

4min
pages 36-37

KORMÁNYZATI LÉPÉSEK Elszálló építési

6min
pages 27-29

ÉPÍTÉSGAZDASÁG

2min
page 26

GAZDASÁGPOLITIKA Újraindítási

5min
pages 20-21

KRISÁN LÁSZLÓ Lendületbe hozza a gazdaságot a Széchenyi Kártya GO!

11min
pages 10-13

BAKTAY BORBÁLA Növénygénbank nem egy sci-fi

4min
pages 24-25

HÉV-TERVEK Gödöllőről a Déli pályaudvarra

4min
pages 22-23

PÁSZTOR SZABOLCS Eltérő gazdasági filozófiák

5min
pages 18-19

A HÉT HÍREI

3min
pages 4-5

HALASKA GÁBOR Vadnyugati

1min
page 8

NAGYTOTÁL

1min
pages 6-7
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Figyelő_2021-28 by Mworks - Issuu