| GAZDASÁG ÉS POLITIKA |
NÖVÉNYGÉNBANK: NEM EGY SCI-FI
Ritka, de örömteli, ha egy állami intézmény nem a fővárosban, hanem a vidéki Magyarországon működik. Hogyan lett a Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán fekvő Tápiószele a központ székhelye? – A történet az 1800-as évek végéig nyúlik vissza, amikor Szelényi Lajos orvos, akinek a tulajdonában volt ez a terület, a végrendeletében örökül hagyta a birtokot az intézmény tulajdonképpeni elődjének számító, növényfajta-kísérletekkel foglalkozó intézetre. A mai génbanknak megfelelő tevékenységet 1959 óta folytat a központ, hivatalosan innen datáljuk a krónikánkat. Az alföldi elhelyezkedésben egyébként az is közrejátszik, hogy kellően mozaikos a terület, ahol szinte az összes hazai talajtípus megtalálható. Így minden növényfajnál kiválaszthatjuk, hová kerüljön – például futóhomokra vagy éppen réti öntéstalajra –, ráadásul a szántók között kaszálók, erdőfoltok, gyepek, legelők és vizes élőhelyek egyaránt megtalálhatók, ami lehetővé teszi a térbeli izolációt az ezt igénylő növényeknél. Mindennek köszönhetően eleget tudunk tenni a növényi génmegóvás eredeti és legfőbb kívánalmának, jelesül annak, hogy mindent az eredeti állapotában őrizzünk meg. – A laikusok számára kissé „misztikusan” hangzik a szervezet elnevezése. Pontosan mivel foglalkoznak? – A fajta- és a génmegőrzés a fő feladatunk ma is. Persze az elmúlt hatvan esztendőben nagyon sok minden változott, technológiailag, módszertanilag
NÉVJEGY Diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karán szerezte. Korábban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban, majd a Vidékfejlesztési Minisztériumban dolgozott. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) címzetes egyetemi docense. 2012-től a Növényi Diverzitás Központ igazgatója, 2019 óta a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ főigazgatója.
egyaránt. Két évvel ezelőtt a tápiószelei növénygénbankhoz csatolták a gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Központot – a korábbi Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézetet –, így 2019 júniusától összeolvadva működünk, Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ néven. Ám nemcsak kultúrnövénygén- és haszonállatgén-megőrzéssel foglalkozunk, hanem egyéb növény- és állatfajok génmentésével is. A növények esetében ilyen például a vadnövényfajok, az állatoknál pedig a védett fajok génvédelme. – Hogyan kell elképzelni a gyakorlatban a növénygénmegőrzést? Minden egyedből nevelnek néhány példányt az eredetinek megfelelő környezetben, vagy egy nagy fagyasztóban őrzik a magokat? – Is-is. Kicsit sci-finek tűnhet egy génbank, de azért nem annyira elképzelhetetlen a működésünk a valóságban. A legfőbb profilunk az, hogy mag formájában őrizzük meg a növényeket. A gyakorlatban ez úgy zajlik, hogy ha a hozzánk kerülő fajok tekintetében nincs elegendő magmennyiség, akkor szabad földön szaporítunk. Ha viszont elég nagy a rendelkezésre álló tétel, egy életképességi vizsgálat és megfelelő szárítás után bekerülnek a kétféle – vagy a –20, vagy a 0 Celsius-fokos – tároló egyikébe. Ennek és a szárításnak köszönhetően 30– 100 éves időtartamig tarthatók életképesen a magok. S mivel a hűtött raktárunk az 1970-es évek elején kezdett működni, vagyis már eltelt ötven esztendő, elég nagy merítésünk van azzal kapcso-
FOTÓ: FIGYELŐ-ARCHÍV
BAKTAY BORBÁLA | Ötvennégyezer növényfajta génjét őrzik a több mint hatvanéves múltra visszatekintő tápiószelei génbankban, amelynek a portfóliójába ma már a haszonállatgén-megőrzés is beletartozik. Az eredményeik igazolják: életképesek az évtizedekkel ezelőtt lefagyasztott magok. A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ főigazgatója a Figyelőnek adott interjúban arról is beszélt: évek óta kutatják, milyen hazai babfajták válthatnák ki az állattakarmányozásban fontos szóját.
24 | FIGYELŐ 2021/28
F_24-25_gen.indd 24
2021. 07. 12. 17:48
