HÉV-TERVEK | A múlt évben a kormány átvette a Fővárosi Önkormányzattól a H8-as gödöllői és a H9-es csömöri HÉV 2-es metróval való összekötésének a projektjét. A legfrissebb hír, hogy 4,6 milliárdból folytatódik az állomások teljes felújításának a tervezése.
A Helyiérdekű Vasút vonalaival, valamint a 2-es metróval kapcsolatos munkálatokat a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a MÁV-HÉV Zrt. konzorciuma irányítja. Vitézy Dávidnak, a BFK vezérigazgatójának a közösségi oldala szerint a továbbtervezésre és a fejlesztés előkészítésére a kormány nettó 4,622 milliárd forint uniós támogatást biztosít. Meg is született az erről szóló támogatási szerződés. A projekt több Pest megyei települést érint, így Gödöllőt, Csömört, Kerepest, Kistarcsát, Mogyoródot, Budapesten pedig a XVI. kerületet és Zuglót is.
KORMÁNYPROJEKT
A földalatti és a HÉV összekötésével kapcsolatos teendőket a Fővárosi Önkormányzat kontrollálta egészen 2020 elejéig. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hat éve tette közzé a megvalósíthatósági tanulmányát. 2015-ben az előző budapesti vezetés támogatta a fővárosi szakaszokkal összefüggő további tervezési munkálatokat, amelyekre forrást is
biztosított. A BKK egy évre rá közbeszerzést írt ki, amelyet a Főmterv nyert meg. Vitézy Dávid tájékoztatása szerint ennek a munkának köszönhetően néhány engedély is rendelkezésre áll már. Azonban Zugló és Kőbánya több ponton nem értett egyet a tervekkel, így ez a folyamat elakadt. A már új összetételű Fővárosi Közgyűlés pedig tavaly februárban arról határozott, hogy nem ad forrást a további tervezési feladatok elvégzésére. A kormány októberben vette át a projektet a fővárostól. Az összes szükséges engedély megszerzésének a határideje 2022 vége, a kiviteli terveknek 2023 végéig kell elkészülniük. „A műszaki részletek kapcsán a korábbi vitákat magunk mögött kell hagynunk, ezért hónapok óta egyeztetünk Zugló, Kőbánya és a XVI. kerület polgármesterével, hogy olyan műszaki megoldásokkal tudjuk folytatni a tervezést, amelyeket az érintett városrészek is elfogadnak. Ennek érdekében még ez év nyarán szeretnénk aláírni együttműködési megállapodást az önkormányzatokkal” – hangsúlyozta Vitézy.
A beruházás része a BFK által februárban nyilvánosságra hozott Budapesti agglomerációs vasúti stratégiának. Ez a fővárost és agglomerációját érintő elővárosi kötöttpályás közlekedésnek, azaz a MÁV elővárosi vasútvonalainak, illetve a HÉV-vonalaknak a fejlesztéséről szóló, átfogó, hosszú távú célokat és az ezek eléréséhez szükséges beruházásokat meghatározó dokumentum. A gödöllői és a csömöri HÉV-vonalon jelenleg naponta 40 ezer ember ingázik. A felújításnak és a metróval való kapcsolódásnak az a célja, hogy a megfelelő utazási körülmények biztosításával az ebben a viszonylatban autóval közlekedő további 33 ezer fő közül minél többen átszálljanak a HÉV-re. A mostani állapotokról mindent elmond, hogy a Budapest és Gödöllő közötti 25 kilométeres távot 50 perc alatt teszi meg a helyiérdekű vasút; ez nagyon hosszú menetidő. A projekt végeredményben azt is jelenti majd, hogy a Pest megyei városból át-
FOTÓ: MTI
GÖDÖLLŐRŐL A DÉLI PÁLYAUDVARRA
22 | FIGYELŐ 2021/28
F_22-23_ngodolloi_hev.indd 22
2021. 07. 12. 17:48
S