Figyelő 2021-18

Page 4

AUSZTRIA NEM VÁRJA BE AZ EU-T

AOL ÉS YAHOO!: ÖTMILLIÁRD DOLLÁRT KAPTAK ÉRTÜK

PÁR HÉT MÚLVA ÉRHETJÜK EL AZ ÖTMILLIÓ BEOLTOTTAT

Napról napra javulnak a járványügyi adatok, az ország a pandémia harmadik hullámának leszállóágában van – jelezte az országos tiszti főorvos a pandémia elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília ismertette: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyelőre a Sinopharm vakcinájáról szóló szakirodalmi adatokat foglalta össze, a hétvégére várják a szervezetnek az oltóanyaggal kapcsolatos ajánlását. A Sinopharmé lehet az első keleti oltóanyag, amely felkerülhet a veszélyhelyzeti vakcinák listájára. A tiszti főorvos arról is beszélt, hogy a védettségi igazolvánnyal már látogatható gyógyés közfürdőkben csekély a vírus fürdővízzel terjedésének kockázata. Közben Szlávik János elmondta, a nyájimmunitáshoz el kell érni a hat-hétmillió beoltottat, tehát még sok embernek kell úgy döntenie, hogy felveszi az oltást. Néhány hét múlva érhetjük el az ötmilliót – tette hozzá a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője. A vírus indiai mutációjáról Szlávik János azt közölte, ez azért veszélyes, mert sokkal jobban terjed, mint a korábbi változatok, de jó hír, hogy az oltások ez ellen is védenek valamilyen mértékben. A mutációk olyan emberekben alakulnak ki, akiknek valamilyen immunhiányuk van.

A HÉT 8,1 SZÁMA 4 | FIGYELŐ 2021/18

F_04-05-Hirek.indd 4

százalékos volt márciusban szezonálisan kiigazított adatok alapján a munkanélküliségi ráta az eurózónában. Egy évvel korábban még 7,1 százalék volt az arány. Februárhoz képest az állástalanok száma 209 ezerrel mérséklődött.

Míg 2017-ben 4,5 milliárd dollárért vásárolta meg a Yahoo!-t a Verizon telekommunikációs vállalat, addig a napokban ötmilliárdért adta el az America Online (AOL) internetszolgáltatóval együtt. Utóbbit 2015-ben szerezte meg 4,4 milliárdért. A vevő az Apollo Global Management befektetési alapkezelő. Az 1994-ben alapított Yahoo! sokáig piacvezető volt a netes keresőmotorok piacán, valaha 100 milliárd dollárra taksálták a piacon. Az AOL pedig a legnépszerűbb internetszolgáltató volt az Egyesült Államokban a 90-es években.

FOTÓ: GETTY IMAGES ; FIGYELŐ-ARCHÍV; PUZZLEPIX/SHUTTERSTOCK; REUTERS

Ausztriának sürgősen egyénileg kell oltási igazolványt bevezetnie, mert ennek európai változatára még sokáig várni kell, és az kezdetben valószínűleg szövevényes szabályozásokat tartalmaz majd – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár minapi sajtótájékoztatóján. Rámutatott: minél előbb szeretné, ha egész Európa számára gyorsan létrejönne egy egységes koronavírus-igazolvány, de attól tart, hogy ez a kívánsága egyhamar nem teljesül. Hozzátette, hogy az EU olyan ütemtervet dolgozott ki az okirat bevezetésére, ami Ausztria számára jelenleg nem megfelelő. Hangsúlyozta, addig az osztrák turizmusnak már régen be kell indulnia.

VÁLIK BILL ÉS MELINDA GATES

Bill és Melinda Gates, a világ egyik leggazdagabb házaspárja 27 év után döntött a válás mellett, húsz éve működtetett alapítványukat azonban közösen viszik tovább. Összesen 124 milliárd dollárra becsült vagyon felett kell osztozniuk, és máris megindultak a találgatások, hogy a házastársak a válás után milyen arányban részesedhetnek ebből a hihetetlen vagyontömegből. Mindezt árnyalhatja, hogy állítólag a válókereset kapcsán előkerült egy egyelőre ismeretlen tartalmú dokumentum, amely a felek lehetséges megállapodását tartalmazza.

2021. 05. 04. 16:30


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Figyelő 2021-18 by Mworks - Issuu