
4 minute read
STARTUPOK Regionális tudásközpontot
from Figyelő 2021-18
by Mworks
REGIONÁLIS TUDÁSKÖZPONTOT ÉPÍTENEK
STARTUPOK | Egymillió eurós befektetéssel egy olyan, automatikusan frissülő adatbázist fejlesztett a RocketShepherd, amely felfedezhetővé teszi, egyúttal összehasonlítja a kelet-közép-európai régió startupökoszisztémájának a szereplőit egy felületen. Emellett híreket, videókat, infógrafi kákat, rendezvényeket, hasznos termékeket/ eszközöket nyújt egy helyen, hogy kaput nyisson a nemzetközi startupvilágra.
Advertisement
Sebastian Tamas – a hazai startup világban jól ismert nevén egyszerűen Sebi – 14 évig élt az Egyesült Államokban, Bostonban és New Yorkban, valamint 11 esztendeig Párizsban. A francia fővárosban befektetői tanácsadással foglalkozott befektetési bankoknál, majd New Yorkban dolgozott tőzsdei cégeknek, hedge fundoknak, magántőkealapoknak mint akkreditált alternatívbefektetés-elemző, angolszász szakkifejezéssel: Chartered Alternative Investment Analyst (CAIA). Azután 2017-ben visszaköltözött Budapestre, hogy segítse a Magyarországon újrainduló startup-ökoszisztémát a Magyar Nemzeti Kereskedőház által támogatott InnoTrade program vezetésével.
E projekt több mint kétszáz hazai startupnak segített külpiacra jutni, ennek keretében nyolcvan fontos nemzetközi

SEBASTIAN TAMAS. A ROCKETSHEPHERD NEGYEDIK ÉVE SEGÍTI MEGSZERVEZNI A TÉRSÉG EGYIK LEGRANGOSABB STARTUPESEMÉNYÉT
programon (versenyeken, kiállításokon, egyéb eseményeken) vettek részt a kiválasztott cégek.
A HÁTTÉR
Sebastian Tamas a kapcsolatrendszerén keresztül számos vállalatra szabott B2B meetinget szervezett a stratégiailag fontos ágazati világrendezvények köré. Az InnoTrade program különlegessége az volt, hogy a társaságok maguk javasolhatták azokat a rendezvényeket, amelyeken részt szerettek volna venni. Ezután ezt egy szakmai zsűri elbírálta, tekintettel a projekt állapotára, valamint arra, hogy az adott eseményhez mennyire illik az innováció. A nyertes cégeket az InnoTrade – a szakmai és a kapcsolati háttér mellett – szállással és az utazási költségek átvállalásával támogatta. E pályázatok révén mélyebben feltérképezték és tanácsokkal, felkészüléssel segítették a hazai startup-ökoszisztémát, majd követték a vállalatok eredményeit. A tapasztalatok sokszor eltértek az amerikai startupsikertankönyvek receptjeitől.
A RocketShepherd ugyanakkor negyedik éve segíti megszervezni térségünk egyik igen jelentős, angol nyelvű, sok ország kezdő és haladó innovátorait megmozgató startupeseményét, a Regional Startup and Innovation Day – Get in the Ring Budapestet. A rendezvény különlegessége, hogy egy bokszban zajlik, ahol a nagyvállalatok vezetői az igényeiket prezentálják. Erre válaszul egy retorikai párbajt vívnak a regionális startupok azzal a céllal, hogy meggyőzzék az adott céget: az ő megoldásuk a megfelelő innováció a szóban forgó kihívásra. Sebi a rendezvény ceremóniamestere és az egyik fő szervezője a Hiventures Zrt.-vel, valamint a Startup Campusszal együtt.
ERŐSSÉGEK
A projekt persze egyszerűbb célokkal indult. Tőketanácsadói múltja okán azért kezdett bele az alapító, hogy egy rizikóalapú összehasonlítást készítsen a hazai és a régiós startupokról. Ez azt jelenti, hogy minden létező információt, illetve webes metaadatot beszipkáznak társaságokról, méghozzá automatizált algoritmusokkal. Ezután a szofisztikált, két évig fejlesztett program ezen adatokat összeveti. Mégpedig sok szempont szerint tételesen a versenytársakkal, pontosabban a szektorbeli riválisokkal. Ebből pedig a mesterséges intelligencia egy mutatószámot – egy úgynevezett Sharpe ratiót – állít elő a startupoknak.
E logika azért született, mert Sebastian Tamas meggyőződése, hogy egy befektető nem olyan startupba fektet, ahol nagy a siker valószínűsége, sokkal inkább olyan vállalkozásokba, ahol kicsi az egyes kockázatok fellépésének az esélye. Bármilyen furcsa, korábban nem elsősorban ilyen kockázati alapokon hasonlították össze a startupcégeket.
EREDMÉNYEK
A RocketShepherd.com portál ez év januárjában indult el bétaverzióban, és fizetett reklámok nélkül eddig már több mint 200 előfizetőt gyűjtöttek össze, valamint leszerződtek a Deloittetal mint nemzetközi szakmai partnerrel. Ezek alapján lesz egy dedikált Deloitte Dashboard a RocketShepherdön belül, ahol jogi, könyvelési tanácsadást érhetnek el kedvezményesen a felhasználók. Közben több mint 300 eszköz/termék partnerrel is megállapodtak, akiknek a produktumai megjelennek a site-on, és a felhasználók egyedi kedvezményeket kaphatnak a szolgáltatásaikra a Collections nevű aloldalon. Ráadásul nem kevesebb mint 800 ezer globális startupot azonosítottak és követnek. A honlapon e nagy számból húszezret jelenítettek már meg eddig, elsősorban a mi térségünkből. A járvány valamelyest kapóra is jött, mert a startupokat még nagyobb digitális „mozgolódásra” sarkallta, azaz több és jobb online információkat gyűjthettek róluk a RocketShepherd algoritmusai.
A fejlesztések folytatódnak. A mobilról elérhető oldal optimalizálásán túl rövidesen jön egy automatizált one pager és egy pitch deck generátor. Az előbbi az az egyoldalas bemutatkozó lap, oldal, pdf, amely „a startupok áttekinthető »önéletrajza«, kivonatos üzleti terve és befektetési igénye”; az utóbbi pedig egy olyan profi, pár perces prezentáció, amely meg tudja győzni a befektetőket, hogy érdemes az adott innovatív cégbe befektetni.
Ezen túlmenően a budapesti Vespucci Partners tőkealap által nyújtott egymillió eurós invesztíció után most egy kétmillió eurós befektetési kört készítenek elő, hogy a későbbiekben a regionális kkv-kra is kiterjesszék az automatizált cégprofilfrissítéseiket. Emellett természetesen szélesítik a „látókörüket”, jellemzően helyi partnerek bevonásával a visegrádi országokból, továbbá az osztrák, a szlovén, a török és az egyiptomi startup-ökoszisztémákból.
A RocketShepherd küldetése tehát a regionális startupökoszisztéma felzárkóztatása. Ennek egyik előfeltétele a helyi kihívások leküzdése. Például a pályázatalapú finanszírozási rendszert rugalmasabbá kell tenni, hogy ösztönözze a nemzetközi privát tőke bevonását. Az induló startupok jelentős információhiánnyal küszködnek a nemzetközi trendek, versenytársak, lehetőségek tekintetében, és ezért nem mernek globálisan terjeszkedni, ami a siker előfeltétele. Ennek legyűréséhez elengedhetetlen például valós nemzetközi tapasztalatokkal felvértezett mentorok igénybevétele. A kihívások viszont üzleti lehetőséget jelentenek a RocketShepherd számára, hiszen pont egy „startupökoszisztéma-pásztori” szerepet igyekszik betölteni – véli Sebastian Tamas. Szerinte a versenytársaknál azért jobbak, mert részletesebb adatokat gyűjtenek, automatizált módon tartják frissen az adatbázist, ezen túlmenően pedig egy találkozási pontot is jelentenek, így egyfajta startuptudásközpontként is működnek.
HG