Figyelő 2021-18

Page 38

| CÉGVILÁG |

NYITÁSI ZŰRZAVAR, DE LESZ VALAHOGY ZENEIPAR | A tervezés megy „ezerrel”, ám a helyzet még nem alkalmas arra, hogy közép- és hosszabb távú stratégiát dolgozzon ki a zeneipar. Minden a járványtól és a környező országok átoltottságától függ.

Néhány napja jött a körlevél a Music Hungary Szövetség tagjainak, amelyben állásfoglalást kérnek tőlük, hogyan értelmezik a kormányzati kommunikációban elhangzott négymilliós átoltottsági számból eredő nyitást. Továbbá arra kíváncsiak, hogy a szakma miként látja a nyitási lehetőségeket. Egy tőmondatban összefoglalható a válasz: nem túl rózsásan. Az egyik kiadó vezetője egyfelől üdvözölte az intézkedést, másfelől viszont azonnal leszögezte, hogy semmi sem annyira egyszerű, mint amilyennek látszik. Gyorsan hozott is egy példát a saját környezetéből. Az egyik zenekarának a billentyűse szlovákiai magyar származású. A szlovák oltási ütem jelen pillanatban messze elmarad a magyartól, így nehéz megsaccolni, hogy a billentyűs mikor léphet fel itthon. Ez azért fontos, mert a zeneipartól most azt várják, hogy előzetesen becsülje meg: a fellépők és az őket kísérők mikor és milyen időszakban kaphatják meg a védettségi igazolásukat, s ennek megfelelően mikor léphetnek fel közösségi rendezvényeken. A szakember elmondása szerint javarészt huszonévesekről van szó. Csak néhány esetben tudja biztosra, hogy a fellépője megkapta a védettségi igazolást. Hozzátette persze: a helyzet hetente vagy akár naponta gyökeresen változik.

TERVEZÉS

Ám a helyzet ma úgy áll, hogy per pillanat nem lehet tervezni, hiszen van, aki holnap és van, aki egy hónap múlva kapja csak meg az oltást s ennek megfelelő ütemben a védettségi igazolványt. Attól számítva egy-három héten belül fogható hadra, de ebben az iparágban hozomra senki sem dolgozik, így van ez az oltásoknál is. Magyarán: kiadó legyen a talpán, aki képes

nyugodtan betervezni egy májusi vagy június eleji eseményt. Ráadásul ez még csak a kisebb probléma. A nagyobb rendezvények egyaránt nagyban függnek a belföldi és a külföldi turizmus alakulásától. Ez nem elsősorban a zeneipar problémája, hanem a rendezvényszervezésé, de ebből a szempontból a két ágazat szimbiózisban él. E tekintetben némi torzítást mutatnak a hazai átoltottsági adatok, ugyanis hiába az itthoni biztonság, ha más országokban csak a nyár közepére, végére érik el azt a szintet, amelyet Magyarország május végére. Tehát be lehet tervezni egy eseményt és lehet rá szervezni minőségi, drága előadókat, de ha nem lesz rentábilis, sokan fognak futni a pénzük után, vagy jó néhányan mondják le a rendezvényt.

DILEMMÁK

Ha van iparág, ahol szigorú előre tervezés zajlik, az a show-biznisz, hiszen a tartalom-, az élményszolgáltatás szoros határidőkkel működik. Továbbá az a rendezvény, amely nem képes megfelelő számú és minőségű közönséget szervezni, hosszú időre ki is írja magát a „forgatókönyvekből”. Vagyis vékony jégen lépked az, aki most magas színvonalú tartalmat szervez egy olyan eseményre, amelyről aztán kiderül, hogy mégsem hozza az elvárt fizetőképes közönséget. Ez alapvetően határozza meg a zenei, művészeti piacot. Nyitás ide, nyitás oda, sok olyan rendezvény lesz, amelyet végül lefújnak vagy pironkodva igyekeznek más időpontra halasztani. A piac képlékenységét jelzi, hogy például a Volt Fesztivált és a Balaton Soundot már akkor lemondták, amikor szinte biztosra vehető volt, hogy májusra meglesz itthon az az átoltottsági szám, amely alapját képezi a gazdaság nyitásának. Hozzá kell

tenni, hogy ezeket az eseményeket csak magyar előadókkal megrendezni szinte felérne egy öngyilkossággal, hiszen néhány zenekaron kívül nincs olyan hazai produkció, amely egy fesztiválnyi közönséget képes lenne elszórakoztatni. A külföldiekkel pedig az a baj, hogy nem lesznek meg a magyar szabályoknak megfelelő védettségi igazolásaik a nyár derekán, végén. Hozzá kell tenni: az uniós szabályrendszer is csúszik, amelyhez Magyarország igazodhatna.

KÜLFÖLDI ELŐADÓK

A Koncert.hu-ra kattintva rögtön megakad a fogyasztó szeme a június 18-ra tervezett Bonnie Tyler-koncerten amely vélhetőleg az egyik blockbuster eseménye lehet a nyárelőnek. A helyszíni 14 ezer, az elővételben váltott 12 ezer forintos jegy árából arra lehet következtetni: a szervezők komolyan gondolják, hogy felléptetik a hatvan pluszos előadót, de több szervező is arra hívta fel a figyelmünket, hogy egyáltalán nem lenne meglepve, ha ezt a dátumot is tovább tolná a produkció, ugyanis jelen állás szerint meglehetősen szigorú szabályok vonatkoznak a hasonló horderejű rendezvényekre, amelyek egyáltalán nem támogatják a közönség nagy létszámát. Ennek megfelelően nyilvánvaló, hogy az említett sztár szintjén senki sem szeretne belefutni egy néhány tucat rajongó előtt megszervezett eseménybe, ugyanis az sem az előadó imázsához, sem pedig a produkció üzletpolitikájához nem passzolna. Külföldi fellépőhöz egyébként a pandémia előtt nagyon könnyedén hozzá lehetett jutni, hiszen a promóterek jellemzően kiajánlják a produkciókat abban az esetben, ha van fix lekötött időpont a régióban, s az eseményből van bevétel. Az előadók pedig az oda- vagy visszafelé vezető úton beugranak a környező rendezvényekre lenyomni egy haknit. Így 5-10

38 | FIGYELŐ 2021/18

F_38-39_koncert.indd 38

2021. 05. 03. 16:47


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.