Figyelő 2021-18

Page 26

ALAPÍTVÁNY A COVID-ÁRVÁKÉRT

Április közepén jelentette be az alapítvány létrehozását férje, Áder János államfő. Milyen cél vezérelte önöket az elhatározásukkor, és hány érintett gyermekről tudnak? – Ismerősökön és a sajtón keresztül sajnos egyre több tragédiáról szereztünk tudomást az utóbbi időben. Ezért is me-

rült fel bennünk, hogy megtudjuk, hány gyermekről van szó, hány család lehet érintett. A számok megdöbbentőek voltak: több mint négyszáz famíliát sújtott ilyen tragédiával a járvány, és hatszáz-

nál is több gyermek lett árva vagy félárva. Különösen megérintett annak a fiatalnak az esete, aki az egyik gyermekünkkel egyidős, és akinek öt testvéréről kell gondoskodnia, miután édesapjuk már korábban elhagyta őket, most pedig a járványban elveszítették az édesanyjukat is. Egy másik, szintén drámai tör-

FOTÓ: KEH

HERCZEGH ANITA | A koronavírusjárványban árván vagy félárván maradt gyermekek megsegítésére hozott létre alapítványt ötmillió forintos indulótőkével Áder János köztársasági elnök és felesége. Herczegh Anita, aki a kuratórium elnöke lesz, a Figyelőnek adott interjúban elmondta: már az első napokban rengetegen biztosították anyagi és erkölcsi támogatásukról a szervezetet, amelynek a munkáját legalább két évtizedre tervezik.

26 | FIGYELŐ 2021/18

F_26-27_Herczegh_anita.indd 26

2021. 05. 03. 17:01


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.