Figyelő 2021-22

Page 40

| CÉGVILÁG |

POLARIZÁCIÓ

HÚSIPAR | Az éttermek újranyitásával kézenfekvő kérdéssé vált, hogy a húsipar kibocsátása növekszik-e. Mivel a teljes termelést nem fogta vissza szignifikánsan a melegétkeztetés és az éttermek bezárása, némi javulás azért várható.

de a horeca újbóli bekapcsolódásával érződik majd a kibocsátáson a növekedés. Természetes, hogy a kiskereskedelemben némileg kevesebb tőkehúsra és feldolgozott készítményre lesz szükség, miközben a horecaszektorban nő az igény, bár nem szabad elfelejteni, hogy a házhoz szállítás a teljes veszélyhelyzet és a kijárási korlátozások alatt is működött, tehát az éttermek igényelték a húsipari termékeket. A nagy beszállítók és a horeca elsősorban a nagykereskedőkkel áll kapcsolatban, tehát rajtuk keresztül lehet majd észlelni a változást.

A húsipar meglehetősen gyorsan és a jelek szerint jól reagálta le a veszélyhelyzet kihirdetése kapcsán meghozott, az éttermek és a melegétkezést biztosító egységek (vagyis a horeca) ideiglenes bezárását. A közepesnél nagyobb vállalkozások szinte azonnal erősítették jelenlétüket a kiskereskedelemben, valójában a kis- és a közepesnél valamivel kisebb vállalkozásokat érintette mélyen a vendéglátóipar leállása. A pandémia alatt a hazai kibocsátás egyes termékcsoportokban némileg nőtt is. Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke a fent említettek alapján úgy véli, inkább strukturális átalakulás várható,

TURIZMUS

Ugyanakkor a vendéglátó egységek még nem pörögtek fel, és a nagyvárosok, Budapesttel az élen, feltételezhetően közel sem fogadnak majd anynyi turistát, mint a pandémia előtt, így az éttermek is elsősorban a hazai vendégkörre építhetnek. Kézzelfogható változás ebben a szegmensben akkor lehet, ha a világon az átoltottság eléri azt a szintet, amely lehetővé teszi a biztonságos utazásokat. De még ekkor sem várható olyan turistadömping, mint 2019-ben, amikor a késő nyári, illetve kora őszi időszakban Budapest egyes városrészeire nyugodtan ki lehetett volna tenni a megtelt táblát. Ez a vásárlótömeg jó darabig hiányozni fog a piacról. Ezt támasztotta alá Szappanos Péter, a Pápai Hús Kft. ügyvezető igazgatója. Mint mondta, a belföldi ke-

resletben ők sem tapasztaltak komoly csökkenést a pandémia alatt, és ő is utalt arra, hogy az éttermek, valamint a melegétkeztetést biztosító helyek újranyitásával inkább strukturális változás várható. Példaként a szűzpecsenyét mint tőkehúst hozta fel. Nyilvánvaló, hogy ebből a kiskereskedelemben kevesebbre lesz szükség, míg a vendéglátásban több fogy majd. Utalt arra is, hogy a pandémia alatt bizonyos árucikkekből nőtt a hazai kibocsátás, ilyen volt a sertéshús, de Szappanos szerint ez nem a bezártsággal, sokkal inkább e termék árának csökkenésével volt összefüggésben.

OLCSÓ SERTÉS

Tavaly augusztus közepétől a sertés tőkehús ára 20-25, esetenként 30 százalékkal is is mérséklődött, ez pedig e termék fogyasztásának növelése felé tolta a piacot. Ez most változni fog. Éder Tamás jelezte, hogy a sertéshúsok árába egyelőre nem épült be az első negyedéves áremelkedés, és az elszálló takarmányárak sem érződnek a kiskereskedelmi árakon, de lassan meg kell jelenniük, az pedig érezhető drágulást hozhat. Elemzők szerint a jelenség érdekessége, hogy az árnövekedésben szerepet játszik a kínaiak újbóli megjele-

40 | FIGYELŐ 2021/22

F_40-41_husipar.indd 40

2021. 05. 31. 17:06


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Figyelő 2021-22 by Mworks - Issuu