2 minute read

MARSI NORBERT Most célszerű

MOST CÉLSZERŰELEKTROMOSRA VÁLTANI!

MARSI NORBERT. A SZERZŐ A MAGYAR ELEKTROMOBILITÁSI ÉS TECHNOLÓGIAI EGYESÜLET ELNÖKE

Advertisement

A koronavírus-járvány okozta társadalmi és gazdasági sokk sem tudta megtörni a környezetkímélő gépjárművek (tisztán elektromos és plug-in hibrid) terjedésének ütemét. A pandémia nyomán kialakult átmeneti gazdasági recesszió ellenére a világban a környezetkímélő gépjárműeladások jelentősen nőttek az egy évvel korábbihoz képest. Hazánkban április végére átlépte 31 ezret a kiadott zöld rendszámok állománya, megdöbbentő módon csak az elmúlt egy esztendőben 59 százalékos növekedést (11,5 ezer darab) elérve.

Közel egy év várakozást követően ismét megjelent az e-gépjárművek beszerzését célzó állami támogatási program. Az alsó sáv 11 millió forintos felső határát 12 millióra emelték, míg a 12 és 15 millió forintos magasabb sáv állami támogatási öszszegét a korábbi félmillióról annak háromszorosára, 1,5 millióra növelték. Új elemként jelent meg, hogy a hét- vagy többszemélyes e-modelleknél is két sávot határoztak meg. Tizennégy millió forintig 2,5 millió, míg 17 millió forintos bruttó összegig 1,5 millió állami támogatás jár. Az idei keretösszeg összesen 3 milliárd forint, amely három eltérő szakaszban pályázható meg.

Kiváló koncepcionális megoldás a kiíró részéről, hogy a személyszállítás (például taxi) során használt e-modellek beszerzését külön pályázatban kezelték: itt akár 6,75 millió forint állami támogatásban is részesülhetnek a pályázók. Ez egyrészt átláthatóbb forráselosztást jelent, illetve azon felhasználói kört támogatják, amely szinte csak a városi környezetben használja a gépjárműveket. Örvendetes, hogy egymillió forinttal megemelték a nagyobb (2,5 millió forint) támogatást biztosító sáv felső határát, így még több e-modell és felszereltségi szint válik elérhetővé, miközben olyan további modellek jelenhetnek meg a kínálati oldalon, amelyek már nem csak városi felhasználásra alkalmasak.

Óriási löketet adhat a még nagyobb hatótávú és nagyobb méretű e-modellek terjedésének, hogy a 15 milliós felsőhatárral létrehozott sávnál az állami támogatás mértékét 1,5 millió forintra emelték. Ebben az árkategóriában már olyan modellek is elérhetők, mint az e-autózás úttörőjeként számon tartott Tesla Model 3-as típusa, amely hatótáv, biztonság és kényelem szempontjából szinte kompromisszummentes e-autózást biztosít. Hamarosan külön vállalati beszerzést lehetővé tevő láb is nyílhat, hiszen a céges vásárlások részaránya jelentős. Továbbá a vállalatok által flottában kezelt e-gépjárművek néhány év múlva már a lakossági használatot erősítik, így válik elérhetőbbé pénzügyi értelemben is az e-autózás. A kiíró emellett kiválóan felismerte, hogy a hét- vagy többszemélyes elektromos kocsik jelenlegi árszínvonala magasabb, mint a 4-5 személyes e-autóké, így már néhány e-kisbusz is belefér a támogatásba. A nagycsaládosok autóvásárlási programjával kombinálva akár 5 milliót forint állami támogatás is jár egy hétszemélyes gépkocsi vásárlásakor.

Az egyik legfontosabb új feltétel, hogy a vásárlási szándék nem elegendő a pályázat benyújtásához, az adott e-modellt meg is kell rendelni a kereskedőnél. Azzal, hogy csak érvényes megrendeléssel adható be a pályázat, kiküszöbölhető, hogy sokan beadják, ám közben meggondolják magukat, így elveszik a lehetőséget más pályázótól. De mi a helyzet akkor, ha időközben mégsem kapjuk meg a pályázati összeget, például forráskimerülés miatt? Ez nem fordulhat elő, mivel az előző támogatási programnál is megemelték a keretet. A kereskedők szintén rugalmasak voltak a tavalyi pályázat során, költségmentesen (az előleg elvesztése nélkül) el lehetett állni a megrendeléstől.

Könnyítő feltétel jelent meg az e-tesztautókra vonatkozóan is. A teljesen új kocsik mellett a korábbi hat hónapos maximális életkort az új pályázat megduplázta, így legfeljebb 12 hónapos e-autóra is igényelhető a támogatás. A könnyítésnek köszönhetően még több kedvezőbb árú elektromos gépjármű jelenhet meg a kínálati oldalon.

Nem érdemes várni, most célszerű elektromosra váltani!

This article is from: