
4 minute read
GYORSJELENTÉSEK Erősen kezdtek
from Figyelő 2021-22
by Mworks
ERŐSEN KEZDTEK
GYORSJELENTÉSEK | A május utolsó hetében megjelent hazai tőzsdei gyorsjelentésekben sem akadt kellemetlenebb meglepetés, sőt több vállalat is jóval kedvezőbb számokat prezentált az előzetesen vártnál.
Advertisement
Kifejezetten jól indították a 2021-es évet a gyorsjelentésüket május végén közzétevő tőzsdei cégek. Az érintett társaságok közül többnek is egyértelműen kellemes meglepetést jelentettek az első háromhavi számai.
FENNTARTJÁK A DINAMIKÁT
Az informatika és az infokommunikáció területén érdekelt 4iG konszolidált értékesítési árbevétele 15,3 milliárd forintot ért el 2021 első három hónapjában, amely kiugróan magas, 77 százalékos növekedést tükröz éves alapon. A cégcsoport közben 556 milliós adózott eredményt ért el, ami 81 százalékkal múlt felül a bázidőszakit, a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) pedig elérte az egymilliárd forintot, ami 74 százalékos bővülés.
Nem sokkal a gyorsjelentés megjelenése után a társaság bejelentette, hogy közzétette első átfogó elemzését a 4iG Nyrt.-ről a Wood & Company. A 4iG megbízásából a prágai központú nemzetközi befektető- és elemzőház rendszeresen követi majd a hazai vállalatcsoport működését és kilátásait. A Wood a korábbi eredmények, a
folyamatban lévő projektek, a térségi piaci lehetőségei és a 4iG fejlesztési stratégiájának áttekintése alapján erős növekedést prognosztizál a cégcsoportnál, amelyet az elmúlt időszakban lezárt, illetve közvetlenül lezárás előtt álló akvizíciókkal indokolnak. A rendelkezésre álló adatok és a Wood előrejelzése alapján 2021-ben 45, 2022-ben 23, míg 2023 végére 12 százalékos bevételnövekedést vár az elemzőcég, miközben az EBITDAmarzs már az idén megközelíti, az elkövetkező években pedig meghaladja a 10 százalékot. A Wood különböző modellszámításai alapján a 4iG részvényeivel jelentős diszkonton kereskednek a budapesti börzén: a részvények fair értékét 782–996 forint közötti értéktartományban becsülték meg az elemzők.
A KÖZVETÍTÉS HAJTOTTA A BŐVÜLÉST
Nem lehet okuk panaszra az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport tulajdonosainak sem. A tőzsdei gyorsjelentés szerint a cég 289,4 millió forint konszolidált adózott eredményt ért el 2021 első negyedévében, ami 9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A Duna House árbevétele három százalékkal, 2,54 milliárd forintra nőtt. A tisztított core EBITDA 471 milliót ért el az év első három hónapjában, ami jelentősen, 27 százalékkal meghaladta az egy esztendővel ezelőttit. A számviteli konszolidált EBITDA 433 millió forint volt, 18 százalékkal több a bázisidőszakinál.
A gyorsjelentés szerint a növekedés motorja az első negyedévben az ingatlanközvetítő tevékenység volt, amelynek jutalékvolumene Magyarországon 30, Lengyelországban 60 százalékkal bővült a franchise- és a saját irodás közvetítésben egyaránt. Hazánkban a lakóingatlanok piaca erős aktivitással kezdte az évet, részben az állami családtámogatási programoknak és a járvány miatt átalakuló keresletnek köszönhetően. Az ingatlanközvetítő hálózat jutalékbevételei (franchise) 36 százalékos éves növekedéssel 3,386 milliárd forintot értek el. A belföldi részesedés ebből 2,48 milliárd, a lengyelországi 816 millió forint volt, 93 millió pedig a csehországi tevékenységből származott. A saját tulajdonú irodák üzemeltetése 490 millió forint jutalékbevételt hozott a cégcsoportnak, ami 37 százalékos növekedést tükröz. A közvetített hitelek volumene 6 százalékkal, 73,6 milliárd forintra nőtt a negyedévben, elsősorban a lengyelországi 8 százalékos bővülésnek köszönhetően. Magyarországon az erős kereslet ellenére stagnált a volumen az elhúzódó kölcsönigénylési folyamatok miatt, így itt a következő negyedévben várható bővülés.
AKVIZÍCIÓS HATÁSOK
Dinamikusan növekvő működési hatékonyság mellett közel két és félszeresére, 48,7 milliárd forintra növelte árbevételét az AutoWallis Nyrt. 2021 első negyedévében. „A bővülés mértéke különösen annak fényében szembeötlő, hogy ebben az időszakban az unió személygépkocsipiacán csak 3,2 százalékos növekedés, a magyar piacon 1,5 százalékos csökkenés, míg az AutoWallis csoportnál 228 százalékos bővülés volt tapasztalható az értékesítési darabszámok terén Magyarországon” – emlékeztetett a cégcsoport.
A gyorsjelentés szerint a nagykereskedelmi üzletág árbevétele 165 százalékkal, 28,1 milliárd forintra ugrott, elsősorban az idei év elején indult, négy országra kiterjedő Opel-értékesítés miatt.
A kiskereskedelmi szegmens árbevétele 115 százalékkal, 20,6 milliárd forintra bővült, az organikus fejlődés mellett szintén a tavaly végrehajtott akvizícióknak, tranzakcióknak köszönhetően. A kedvező gépjármű-értékesítési számok mellett ezúttal az autókölcsönzés területén is növekedést mértek, a bérleti napok száma 43 százalékkal, 30 320-ra bővült. Szintén emelkedett a korábban a járvány miatti korlátozások és lezárások miatt átmenetileg visszaeső szerviztevékenység: a tavaly végrehajtott akvizíciók mellett az organikus növekedés hatására összességében 153 százalékkal, 29 447-re bővült a szervizórák száma.
Az első negyedév növekvő hatékonyságot hozott a vállalatcsoportnál: az árbevétel emelkedésének a mértéke meghaladta az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) ütemének bővülését, ennek eredményeképpen a társaság fedezettermelése 10,2 százalékról 12-re nőtt az év első három hónapjában. A személyi jellegű ráfordítások 195 százalékos emelkedése a tavaly végrehajtott tranzakciók eredménye: utóbbiak nyomán az AutoWallis átlagos statisztikai létszáma 330 fővel bővült, így 662-re nőtt. Az EBITDA 188 százalékkal, 1,5 milliárd forintra nőtt a cégcsoportnál, míg a teljes átfogó eredmény 406 millió forint nyereség lett, szemben az előző év 582 milliós veszteségével.
Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója elmondta, hogy az eredmény jelentős javulása a növekedési stratégiába illeszkedő akvizíciós és organikus bővülésnek, a fedezettermelés javulásának és a fegyelmezett költséggazdálkodásnak köszönhető. A kilátásokról a vezérigazgató elmondta, hogy a társaság 2021-ben 230–253 milliárd forint közötti árbevétellel és 5,7–6,3 milliárd forint közötti EBITDAval számol.
750
A 4IG ÁRFOLYAMA
Forint
700 650 600 550 500 450 400
VI.VII.VIII.IX. X. XI.XII. 2020
Forrás: BÉT I.II.III.IV.V. 2021
NEM HASZNÁLT A JÁRVÁNYHELYZET
A Zwack Unicum Nyrt. – amelynek az üzleti éve március végével zárult – ugyanakkor érthetően nem tudta függetleníteni magát a járvány hatásaitól. A márciussal zárult üzleti évben a cég saját termékeiből származó teljes hazai árbevétele 7,2 százalékkal, 8,63 milliárd forintra csökkent. A januártól márciusig tartó negyedév viszont már biztató eredményeket hozott, a belföldi összesített nettó árbevétel 1,4 százalékkal emelkedett. Az exportpiacokról származó árbevétel 1,64 milliárd forintot ért el a társaságnál, ami 2,3 százalékkal marad el a bázistól. Az utolsó negyedév ugyanakkor itt is kedvezőbben alakult, 5 százalékos éves bővülés mellett.
A Zwack e hónap utolsó napján tartja éves közgyűlését, az igazgatóság a tavalyi üzleti évre 1,42 milliárd forint – részvényenként 700 forint – osztalék kifizetését javasolja.
BARÁT MIHÁLY