Figyelő 2021-22

Page 18

| GAZDASÁG ÉS POLITIKA |

FELPUHÍTOTT LAKÁSTÖRVÉNY-MÓDOSÍTÁS LAKÁSPOLITIKA | Jelentősen változhat a lakástörvény módosítására vonatkozó fideszes törvényjavaslat. Az előterjesztő Böröcz László ugyanis már nem az összes, csak a világörökségi területen, így jórészt a budai Várnegyedben lévő önkormányzati bérlemények esetén adna közvetlenül lehetőséget arra, hogy a lakók kedvezményes áron megvehessék az ingatlant. A tervek szerint a többi lakás sorsáról a helyhatóságok dönthetnének.

„Régóta vártuk ezt a törvénymódosítási indítványt, nagyon sokat küzdöttünk érte. A javaslat ugyanis egy súlyosan jogsértő, méltánytalan helyzetet orvosol” – mondta a Figyelő érdeklődésére az önkormányzati bérlemények megvásárlásának ügyét a kezdetektől fogva erőteljesen támogató Budavári Lakosok Szövetségének (BLSZ) az elnöke, Tóthné Z. Nagy Erzsébet. Törekvéseik célja az eredeti javaslat átszabása után sem kerül veszélybe, hiszen ők lesznek a jogszabály-változtatás kedvezményezettjei, vagyis akik jutányos áron megvehetik a bérlakásukat.

PETÍCIÓ UTÁN TÖRVÉNYJAVASLAT

A BLSZ elnöke a harminc éve fennálló igazságtalan helyzetüket magyarázva felidézte, hogy a „tanácsi” lakások privatizációjakor, az 1990-es évtizedben csak a műemléknek minősített ingatlanokat nem vehették meg a bennük lakók, ami az I. kerület történelmi

Várnegyedében különösen sokakat sújtott. Őket ezért relatíve alacsony bérleti díjakkal igyekezett kompenzálni a helyhatóság. Ugyanakkor a nagy kiadást jelentő korszerűsítés azóta is az ott élők dolga. A mostani történések előzménye az volt – elevenítette fel a civil érdekképviselő –, hogy a Párbeszéd színeiben politizáló I. kerületi polgármester, V. Naszályi Márta tavaly az értékesítés helyett az önkormányzati lakások bérleti díjának az emelését vetette fel. Ez azonban helyben erőteljes ellenállásba ütközött, a BLSZ petíciót is indított, amelyhez több százan csatlakoztak. A témát a Fidesz is felkarolta, és a kormány szintén a tiltakozók mellé állt: a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idejére megtiltotta az önkormányzati tulajdonú ingatlanok bérleti díjának az emelését, Böröcz László pedig beterjesztette a parlament elé a lakástör-

HARMINCKÉT SZERVEZET KÖVETELTE A JAVASLAT VISSZAVONÁSÁT A bérlakások privatizációjáról szóló törvényjavaslat visszavonását követelte harminckét szakmai szervezet – köztük a Habitat for Humanity Magyarország, A Város Mindenkié csoport és az Utcáról Lakásba! Egyesület – május végén, még az indítvány átírása előtt. Képviselőik szerint ugyanis az előterjesztés ellentétes a közérdekkel, alkotmányos alapjogot korlátoz és ellehetetleníti a szociális lakáspolitikát.

vény-módosítási javaslatát – emlékeztetett a szövetség elnöke. Tudomása szerint a Várnegyedben nyolc-kilencszáz ingatlanra terjed ki a tervezett jogszabály-változtatás hatálya, így összességében nagyon sok embert érint az önkormányzati bérlemények kedvezményes megvásárlásának a lehetősége. Tóthné Z. Nagy Erzsébet egyúttal szorgalmazta, hogy a törvény szabályozza az éves önkormányzati bérletidíj-emelés mértékét is. „A leromlott műszaki állapotú lakások bérlőinek meg kell adni a jogvédelmet a lakásbérlet folytatására, nem kerülhetnek kiszolgáltatott helyzetbe, mint a budavári lakosok jelenleg” – mondta. Azt is fontosnak tartaná, hogy az eddigieknél nagyobb mérvű állami támogatást kapjanak a műemlék lakóingatlanok és más társasházak, mert például a fővárosban kritikus állapotú a lakásállomány.

FORDULAT

Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője eredetileg azt kezdeményezte – mint arról két héttel ezelőtt a Figyelő is beszámolt –, hogy az önkormányzati bérlakásban élők országszerte megvehessék az általuk lakott ingatlant, méghozzá igencsak kedvez-

18 | FIGYELŐ 2021/22

F_18-19-Berlakasok.indd 18

2021. 05. 31. 16:56


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Figyelő 2021-22 by Mworks - Issuu