Figyelő_2021-17

Page 8

| PUBLICISZTIKA |

A TERASZBOMBAd

Természetes dolog, hogy az elmúlt napok szenzációja volt a teraszok megnyitása. Egy éve annak, hogy nyomja a vállunkat a járvány terhe, amely lebénít sok vállalkozói lehetőséget, korlátozza az emberek mozgását. Miután az elmúlt hét végén valamit visszakaphattunk a normális életünkből, rá is irányult minden figyelem a zsúfolásig megtelt vendéglátó egységekre, pedig valószínűleg budapesti, azon belül is belvárosi „jelenségről” van szó. Mindenesetre a közösségi oldalakat elárasztották az egyéni felelősséget firtató kommentek. Sokan azok közül is kritikusak voltak, akik egyik-másik menő helyről posztoltak… Eközben ellenzéki oldalról is több politikus ledobta a „teraszbombát”. Akárhogyan is, most azért bolydult fel az ország, amit jó előre tudni lehetett: egy év után sokan éttermekbe és kocsmákba látogattak, nem pusztán múlatni az időt, hanem találkozni is egymással. Aki esetleg már elfelejtette volna, korábban azon hőbörögtünk, hogy túl sokan végzünk szabadidős tevékenységet – futás, bringázás, túrázás –, és mindkét esetben a közelség okozhatja a bajt. Reméljük azonban, hogy nem jött el a világvége.

Nota bene: azok a nemzetgazdasági szegmensek – vendéglátás, turizmus – is megérezhettek vagy az előfoglalások alapján megérezhetnek már valamit a nyitásból, amelyeket azonnal padlóra küldött a „Covid-hatás”. Nem pusztán magyar sztoriról van szó, Európa más országaiban is napirenden van a nyitás. Ki bátrabban, ki lassabban fog hozzá. Mindez ugyanis az átoltottság arányától, az úgynevezett tömegimmunitás létrejöttétől függ. Mi, magyarok pedig minden jel szerint nagyjából a finisben vagyunk. Lapunk megjelenésekor az oltások száma négymillió körül alakulhat, s ha fennmarad ez az intenzitás, első európai országként dobhatjuk le a koronavírus béklyóját. S túl azon, hogy ki minek drukkol – józan ésszel persze mindenki annak, hogy bejöjjön a „nyitás politikája” –, a választópolgároknak láthatóan elegük van a bezártságból, az érintett piaci szereplőknek pedig a milliók felégetéséből. A képlet nem túl bonyolult, és hetek óta ismertetett – a kormány részéről. Az átoltottság növekedésével, az oltási lendület folytatódásával lehet megnyitni a jelenleg még zárva lévő helyeket, további könnyítéseket adva, s a magyar gazdaság visszaállhat korábbi dinamikus és stabil növekedési pályájára. A végső hajrában pedig azért is lehetünk optimisták, mert az elmúlt egy évben sikerült kezelni a kialakult helyzetet, mégpedig úgy, hogy a kormánynak egyszerre kellett megbirkóznia a járvánnyal, mentenie az emberéleteket, valamint lehetőséget teremtenie a gazdaság újraindítására-újraindulására. Bár sokan azzal vádolják a kabinetet, hogy orosz rulettezett, a vakcinacsatát már megnyerte. A teraszbomba hatástalanítása pedig nem tűnik annyira veszélyes kihívásnak.

FOTÓ: MÓRICZ-SABJÁN SIMON

SZAJLAI CSABA FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES

A kormánynak egyszerre kellett megbirkóznia a járvánnyal, mentenie az emberéleteket, valamint lehetőséget teremtenie a gazdaság újraindítására-újraindulására.

8 | FIGYELŐ 2021/17

F_08-09_Szerintem_Szamlalo.indd 8

2021. 04. 27. 16:00


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

SZEZON A csapból újra sör folyik

5min
pages 78-79

GYARAKI JÓZSEF

5min
pages 74-75

FŰRÉSZ TÜNDE Javuló gyermekvállalási

5min
pages 76-77

MONSPART SAROLTA Már senki sem éri utol

6min
pages 80-84

AUDIÓCSEVEGŐ APP Jön a digitális rádió 3.0

4min
pages 72-73

RÉGIÓS HÍREK

5min
pages 70-71

REKORDFOGÁS PLOČÉBAN Drogcsempészet

2min
page 69

ÉLVONALBAN Lengyel kriptovalutaláz

2min
page 68

LEZÁRNÁK A PROBLÉMAHALMAZT

4min
pages 66-67

KIUTASÍTÁSOK Diplomaták és titkosszolgák

4min
pages 60-61

MÉDIAPIAC ÉS PANDÉMIA Nőtt

4min
pages 58-59

BUKAREST WASHINGTONT KÖVETI

4min
pages 62-63

OPTIMIZMUS BELGRÁDBAN Turisztikai

4min
pages 64-65

GÁZVEZETÉKEK Feszült a helyzet

2min
pages 56-57

AUTÓKÖLCSÖNZŐK A TŐZSDÉN

3min
pages 50-51

MEGTAKARÍTÁSOK Bankjegyek

3min
pages 46-47

ALKATRÉSZHIÁNY Gondban a német

4min
pages 42-43

SIÓ Sikeres modellállítás

6min
pages 32-34

JELENTŐS DRÁGULÁS Használtautó-árak

4min
pages 30-31

SZAUTNER PÉTER Erősödött a Friesland

5min
pages 40-41

KISKERESKEDELEM Nem biztató

2min
page 35

MARAKODÁS Enyém a Dunaferr

4min
pages 28-29

KORONAVÍRUS Munkajogi kérdések

2min
pages 26-27

FELSŐOKTATÁS Képzési reform a

4min
pages 24-25

ELŐREJELZÉS Erőteljes GDP-növekedés

4min
pages 16-17

PÁLYÁZATOK Folytatódik a

2min
pages 14-15

A HÉT HÍREI

3min
pages 4-5

SOLTÉSZ MIKLÓS Templomfelújítási

5min
pages 18-19

KIFUTÓ PROJEKTEK Százmilliárdos

4min
pages 20-21

KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY A nagy

8min
pages 10-13

RÉGI-ÚJ ÉPÜLET Pénzügyminisztérium

4min
pages 22-23

SZAJLAI CSABA A teraszbomba

2min
page 8
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Figyelő_2021-17 by Mworks - Issuu