
5 minute read
GYARAKI JÓZSEF
from Figyelő_2021-17
by Mworks
GYARAKI
JÓZSEF
Advertisement
Építőmérnökként végzett, mely tudásával saját kezűleg építette fel büfé-falatozóját Vonyarcvashegyen, a tehetősebb jövő reményében. Az élet azonban a kereskedelem felé sodorta. Trafi kot nyitott extrákkal, ami később az ország egyik legnagyobb játékkereskedését eredményezte.
A Regio Kft. több mint 30 éve meghatározó szereplő a piacon. Mi változott ez idő alatt a játékkereskedelemben? – Több átalakulás is megfigyelhető. Egyfelől hatalmasat bővült a választék, és gyorsan forgó divatcikk lett a játék is. Jelenleg leginkább a tévében sugárzott filmek játszható termékei, figurái népszerűek, amelyek gyártása csak nagy szériában kifizetődő, ezért Kína a legnagyobb kibocsátó a világkereskedelemben. Emellett általánosságban trend, hogy a gyártók azzal kísérleteznek, miként tudják jól házasítani a digitális játékok világát a hagyományosokéval. – Ezek szerint a kihívások is folyamatosan megújulnak. Melyik okozott nagyobb nehézséget? – Az egyik legnagyobb kihívás a kínai kereskedők megjelenése volt, akik miatt versenyhátrányba kerültünk, mivel vám, áfa és számla nélkül, olcsón értékesítették a termékeiket. Később az országunkba érkezett multik dömpingáraival egyenlőtlenné vált a verseny. Az állandóan nagy választékkal és bolthálózatunk kialakításával tudtunk megmaradni a játékpiacon. – Mi a legkedvesebb és a legkellemetlenebb emléke a szakmához kapcsolódóan ebből az időszakból? Ezzel párhuzamosan mivel a legelégedettebb? – 1982-ben, az első év után azt gondoltam, hogy már mindenkinek van elegendő játéka, és a következő évben nem vesznek újabbakat. Ennek ellenére duplázódott a kereslet, hiszen minden esztendőben születtek gyerekek. Leginkább azért vagyok elégedett, mert 1989-ben megtörtént az alig remélt rendszerváltás, és a vadkapitalizmus után kialakult a piaci verseny. – Annak idején miért éppen a játékok mellett tette le a voksát? Az üzleti lehetőséget látta benne, vagy a mesevilág vonzotta? – Az üzlet miatt. A 80-as években mindenből hiány volt, ezért sok piaci rés volt kihasználatlan. Amint lehetett, a feleségemmel együtt szerződéses üzemeltetője lettem egy trafiknak Pécsett, ahol a kötelező termékek – postacikk, dohányáru, ajándéktárgyak – forgalmazásához a játékokat kapcsoltuk. Az utóbbiak területén volt a legtöbb piaci információm, ezért fejlesztettem ezt tovább évről évre.
– Ezért járt már trafikos korszakában is játékkiállításokra? – Ezzel az volt a célom, hogy a lehető legtöbb információ begyűjtésével, a legkisebb kockázat vállalásával a legmegalapozottabb döntéseket tudjam meghozni. Ez igen munkaigényes, nagy memóriát igényel, továbbá az információk öszszekapcsolási képességét. Emellett pedig élethosszig tartó tanulást, valamint állandó nyitottságot követel. A kiállítások további nagy előnye, hogy a személyes kapcsolatainkat évről évre megerősíthetjük a kiszámíthatóság, az állandóság megnyugtató érzésével. – Önnek van kedvenc játéka? – Igen. Azokat a játékokat szeretem, amelyeknél nagyon fontos a logika, nem csak a szerencse. Jól kell tudni számolni, előre meg kell tervezni a lépéseket, s lényeges, hogy a helyzet változásával azonnal tudjak korrigálni. Ezért szeretem a sakkot, a scrabble-t, a römit. – Az eredeti szakmájának is hasznát vette azért ebben a világban? – Rendkívül hasznos volt a mérnök-kereskedelmi üzletvezető párosítás. Mindkét területen szükséges a precizitás, a jó elképzelés, valamint a megvalósítási képesség. Hogyan tudja az ember életre hívni azt, amit elképzelt, illetve miként lesz annak valamilyen hozzáadott értéke. Minden ellenállás és nehézség ellenére a folyamatokat végig kell vinni, megoldásokat szükséges találni az elképzelt cél eléréséig. Ahogy a mérnöki feladatoknál, itt is haladéktalanul javítani kell, ha menet közben kiderül valamiféle hiba, esetleg téves volt az elképzelés. Ezzel a hozzáállással viszont legközelebb már tapasztaltabbak, hatékonyabbak tudunk lenni. – Mi az, amit ma másként csinálna? – A két fiam pályakezdését külsős területen indítanám. Egy idegen cégnél könnyebben megtanulták volna a munkavégzés alapkövetelményeit. Ha ott bizonyítanak, akkor hoztam volna be őket a vállalkozásba. – Ettől függetlenül a generációváltás továbbra is a terv része, nemde? Öt-tíz év múlva a fiai lesznek az új tulajdonosok? – Remélem. A generációváltás évekkel ezelőtt elindult. Ők már most is résztulajdonosok a vállalatban, és bízom benne, hogy a befektetett munkájuk eredményeként a tulajdoni arányaik is növekednek majd. A feleségem folyamatosan adja át a kollégáimnak a gazdasági tennivalóit, mivel nagymamai feladatokat is ellát. Dávid fiam marketingtevékenységéből adódóan sokszor nyilatkozik a médiának az aktuális kérdésekről.
NÉVJEGY
1957-ben, Békésen született. 1983-ban végzett a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán. Szakmai pályafutásának egyik legkiemelkedőbb pontjának tartja a köztársasági elnöktől kapott Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést a hazai játékkereskedelem folyamatos fejlesztése és a honi gyártók piacképességének a fenntartása érdekében végzett több évtizedes munkája elismeréseként.
KEDVENCEK
Könyv » Biblia Zene » klasszikusok Hobbi » sakk, kerékpározás
– Az árbevétel alapján kifejezetten jó esztendőt zárt tavaly a Regio Kft. az előkészített fejlesztéseknek, bővítéseknek köszönhetően. Számítottak ekkora kiugrásra 2020-ban? Erre az évre mik a várakozások? – Eredetileg 10 százalékos növekedést irányoztunk elő, ami végül 5 százalékra sikeredett, így nem egészen az elképzelésünk valósult meg, de a korábban előkészített beruházásoknak, az új üzletek nyitásának köszönhetően bővült a forgalmunk. Az ez évi célunk az, hogy a 2019-ben meghatározott terveket igyekszünk megvalósítsuk. – Meddig tervezik növelni a piaci részesedést? – A hagyományos játékpiac szereplőinek a körében 25 százalékos a részesedésünk. A Magyarországon működő külföldi multiláncok és csomagküldő webáruházak forgalmához viszonyítva azonban csak 14 százalék, amit jelenleg teljesíteni tudunk. Ezt szeretnénk 25-re növelni. – Milyen trendek várhatók a játékokat illetően? – A pandémia miatt a hagyományos puzzle, a kártya-, a társas-, a kreatív játékok iránt nőtt meg a kereslet. A hagyományos játék és a számítástechnika összekapcsolódásából kialakított új termékek is kelendők. Ilyen társasjáték például a Youtuber, amely nagyon népszerű. – A felesége egy riportban említette, hogy külföldre járnak nyaralni. Most, a Covid idején hogyan tudnak lazítani? Milyen egyéb szenvedélye van az üzleten kívül? – Jelenleg az egész világ szűk környezetben képes mozogni, ami természetesen a mi utazásainkat is érinti, nem tudunk külföldre menni. Ámbár alapvetően ez a szokásunk azért alakult ki, mert belföldön bárhova mennénk, körülbelül 80100 kilométeres körzetben ott lenne egy üzletünk, amelynek a látogatását nem tudnám kihagyni, s ezáltal sérülne a pihenés teljessége. A külföldi utazás folyamán az adott országot tantúrajelleggel ismerjük meg. A nyaralások része mindig a sport – úszás, kerékpár, futás –, szinte edzőtábori szinten. Télen pedig egy hét a snowboardé. De nincs más szenvedélyem, és sosem engedtem meg magamnak, hogy bármitől is függővé váljak. A szabadidőmben tornázok, játszom az unokáimmal, tavasztól őszig biciklivel járok dolgozni. – Egy önnel készült videóban a kitartásra és a következetes munkára hívja fel a figyelmet a siker zálogaként. Mit gondol, a mostani vállalkozók is hajlandók az ezekkel kapcsolatos áldozatokra, vagy inkább a dolce vita hozzáállás jellemző? – Úgy látom, nem sokan akarnak ma áldozatot hozni, valamiről lemondani. Felértékelődött a szabadidő és a laza életvitel. Holott szerintem a vállalkozóknál nem tud elkülönülni a privát élet és a munka. A home office által a munka kicsit bekerült az otthonokba, ezért jobban összemosódik az, hogy mikor miről kell gondolkodni, hogyan kell dolgozni. Mindazonáltal ha valaki csak nyolcórás munkavégzésben gondolkodik, az ne legyen vállalkozó.
BÍRÓ BRIGITTA