
4 minute read
RÉGI-ÚJ ÉPÜLET Pénzügyminisztérium
from Figyelő_2021-17
by Mworks
A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁNI, A FELÚJÍTÁS ALATT ÁLLÓ ÉS A LEENDŐ PÉNZÜGYMINISZTÉRIUMI ÉPÜLET. ÚJRA ELNYERI RÉGI FÉNYÉT A SZENTHÁROMSÁG TÉR
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM
Advertisement
A SZENTHÁROMSÁG TÉREN
RÉGI-ÚJ ÉPÜLET | Lezárultak az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium Szentháromság téri épületegyüttesének rehabilitációját célzó projekt második ütemére decemberben kiírt közbeszerzési eljárások – közölte megkeresésünkre a kivitelezési munkák koordinálását végző PM-TÉR6 Nonprofi t Kft.
A kivitelezési tervdokumentáció elkészítését és a kivitelezés teljes, még hátralévő részét magában foglaló, design & build típusú uniós, nyílt eljárás nyertese a legalacsonyabb árat ajánlott West Hungária Bau Kft.–Garage Kft. konzorcium, a beruházás mérnöki-lebonyolító és műszaki ellenőri feladatainak az ellátására kiírt tender győztese pedig a CÉH Zrt. lett – tudtuk meg a PM-TÉR6 Kft.-től.
A már aláírt szerződések értéke nettó 54,38 milliárd, illetve 1,25 milliárd forint; az összeg mindkét közbeszerzés esetében az előzetesen becsült érték alatt maradt. Az ajánlatok értékelésénél a legnagyobb súllyal az árat vették figyelembe, de az is fontos szempont volt, hogy a kivitelezés irányítói megfelelő szakmai előélettel és műemléki környezetben végzett beruházások révén szerzett tapasztalatokkal rendelkezzenek. A legmagasabb összpontszámot végül mindkét eljárásban a legalacsonyabb árat ajánló pályázat érte el.
GRANDIÓZUS BELSŐ TEREK
Kérdésünkre, hogy milyen külső és belső munkálatokat foglal magában a felújítás, közölték: a műemléki homlokzat- és tetőrekonstrukciót, a reprezentatív belső terek hiteles helyreállítását, a korszerű munkakörülményeket biztosító irodák kialakítását, valamint a Fortuna-ház felújítását és egy modern irodaszárny megvalósítását. A munkálatok 2018-ban kezdődtek: a mintegy 40 000 m² nettó alapterületet – ennek részeként 2000 m² kiemelt műemléki értékű teret – magában foglaló fejlesztésre a kormány eddig öszszesen 25 milliárd forintos forrást folyósított, amely keretből a beruházás kezdete óta mindösszesen 10,7 milliárdot fizettek ki. A fel nem használt összeg részben visszakerül a költségvetésbe, részben pedig az invesztíció hátralévő szakaszában veszik igénybe. Jó ideje már nemcsak a helyszínen és a tervezőirodákban, hanem a műemléki rekonstrukció különböző területeivel foglalkozó szakműhelyekben is folynak a munkák.
A belső felújítás része a homlokzatok és a reprezentatív terek díszítései, a fa- és kőfaragványok, a gipszdíszek, a csillárok, a padlóburkolatok, a míves festett ólomüveg ablakok gyártási terveinek a véglegesítése mellett mintadarabok készítése, bemutatása és jóváhagyása. Ezek a munkák is megkezdődtek. Azt is megtudtuk, hogy eredeti dokumentumok, fényképek, valamint a szerkezetek és burkolatok bontása folyamán talált értékes töredékek a segítségére voltak dr. Lukács Zsófiának és Baliga Kornélnak, hogy kivételesen magas színvonalú, hiteles rekonstrukciós tervcsomagot tehessenek le az asztalra. „Nagy méretű, művészi szinten, részben kézzel kidolgozott és digitalizált tervrajzokról van szó, amelyek nagyban megkönnyítik a kivitelező munkáját. A tökéletes végeredményt többfordulós zsűrizés is garantálja” – tették hozzá. A Szentháromság téri szárnyban található reprezentatív terek, így a díszterem, az audienciás terem, a tanácsterem, a várótermek, továbbá a díszlépcsőház kialakításánál nagy gondot fordítanak arra, hogy méltó helyszínei legyenek állami, diplomáciai protokolleseményeknek, fogadásoknak és különböző ünnepi vagy akár kulturális rendezvényeknek.
VÁRATLAN HELYZETEK
Az anyagi vonzattal kapcsolatban arra is kitértek, hogy az első ütem munkáira

úgynevezett keretmegállapodásra irányuló közbeszerzési eljárásokat írtak ki, amelyekben az elvégzendő feladatok meghatározásán kívül csak az egységárakat, valamint a költségek felső határát kijelölő keretösszegeket rögzítették. Ezekből aztán csak a ténylegesen megrendelt és elvégzett munkákért kellett fizetni. „A valóban bonyolult módszerre azért volt szükség, mert egy több mint százéves, hatalmas épületegyüttes felújításakor a gondos előzetes feltárások ellenére mindig adódnak váratlan helyzetek, előre nem látható problémák. A Szentháromság téri palotát ráadásul a háborús sérülések kijavítása helyett az ötvenes években teljesen átépítették, később is toldozták-foldozták, így helyenként két-három réteg takarta az eredeti szerkezetet. Ezért a munkálatok előzetesen nem voltak pontosan tervezhetők, vagy el sem voltak végezhetők úgy, ahogyan a tervezőasztalnál elképzelték. Az alapos régészeti kutatások ellenére a bontási munkák több meglepetéssel is szolgáltak. A cég emlékeztetett: egy viszonylag épségben megtalált török kori kút miatt például nemcsak a megkezdett munkákat kellett egy időre leállítani, hanem a tervek és ennek megfelelően a bontási-építési tevékenységek is módosultak.
2023-AS ÁTADÁS
A kivitelezés most kezdődő második szakaszában már kevesebb váratlan helyzettel lehet számolni, így az ütemtervet sem kell annyiszor módosítani, mint eddig. A most megkötött szerződések a projekt készre jelentésével, a használatbavételi engedéllyel és az üzemeltetőnek történő átadással teljesülnek.
Az idén 117 éves épület Budapest egyik legszebb terén, a budai Várnegyedben található, a Mátyás-templom és a Szentháromság-szobor szomszédságában. A Fellner Sándor által tervezett és 1904-ben átadott neogótikus palota negyven éven át töltötte be eredeti funkcióját. Budapest ostromáig ez volt a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épülete. A hatvanas–hetvenes években egyetemi kollégiumnak is használták, az elmúlt esztendőkben pedig elsősorban irodáknak adott otthont. A II. világháború alatt az épület megrongálódott, az 1948-as kommunista hatalomátvétel után pedig elképzelhetetlen volt, hogy a minisztérium újra elfoglalhassa. A PM 1947-ben költözött a József nádor térre, az ugyancsak az előző század elején épített Magyar Általános Hitelbank korábbi centrumába, és jelenleg is ott van a központja.
A budai Várban a szomszédos Mátyástemplomhoz igazodó stílusú patinás épület a tervek szerint 2023 végén lehet a Pénzügyminisztérium régi-új otthona.
PINDROCH TAMÁS
HIRDETÉS

MOST 1.000.000,- FT KEDVEZMÉNNYEL MOST 1.000.000,- FT KEDVEZMÉNNYEL

Az új Subaru Forester e-boxer a hibrid technológiát ötvözi a Subaru védjegyének számító boxer motorral és szimmetrikus összkerékhajtási rendszerrel. A Subaru Forester e-boxer Lineartronic sebességváltójába egy elektromos motor került beépítésre, amelynek a meghajtásáról egy nagy teljesítményű lítiumion akkumulátor gondoskodik. A vízszintes elrendezésű 2.0i boxer erőforráshoz csatlakozó elektromos motor kedvezőbb fogyasztást, 30%-kal gyorsabb reagálást és lineárisabb gyorsítást biztosít, a 0 károsanyag-kibocsátás érdekében pedig forgalmi dugóban araszoláskor vagy alacsony sebesség mellett akár tisztán elektromos hajtással is képes mozgatni a járművet.