4 minute read

LEZÁRNÁK A PROBLÉMAHALMAZT

ELADÓ

A LEGNAGYOBB UKRÁN BANK

Advertisement

LEZÁRNÁK A PROBLÉMAHALMAZT | Kalapács alá kerül Ukrajna legnagyobb kereskedelmi pénzintézete, az egykor szebb napokat látott, 2016 végén államosított PrivatBank – közölte Kirill Sevcsenko, a kijevi jegybank elnöke. Meggyőződése, hogy a bankszektor 20 százalékát birtokló cég felkelti a külföldi befektetők érdeklődését. Egyes vélemények szerint a privatizáció az OTP-t is érdekelheti.

„A bankszektorunk jelentős potenciállal bír a külföldi befektetők számára. Abban bízunk, hogy a nemzetközi bankcsoportok rövidesen részesedést szereznek az ukrán állami hitelintézetekben” – közölte az Ukrán Nemzeti Bank elnöke. Kirill Sevcsenko elmondta: várhatóan öt év alatt az állam részesedése az ágazatban a mostani 55-ről 25 százalékra csökken, ami növeli majd a szektor függetlenségét.

Ami a most eladásra kínált PrivatBankot illeti, érdemes röviden felidézni előéletét és volt tulajdonosa, Ihor Kolomojszkij történetét.

A BIRODALOM TÜNDÖKLÉSE

Az 58 éves üzletember és politikus Ukrajna leggazdagabb oligarcháinak egyike, a Forbes ukrán kiadásának a becslése szerint 1,8 milliárd dolláros vagyonával az ország negyedik legvagyonosabb embere. Üzleti érdekeltségeinek a központi eleme a Privat ipari-pénzügyi csoport. Az ukrán mellett izraeli és ciprusi állampolgársága is van. Szállóigévé vált ironikus megjegyzése: Kijev nem engedélyezi ugyan a kettős állampolgárságot, de neki három is van, amit nem tilt a törvény.

Üzleti tevékenységét a múlt század 80-as éveinek a derekán kezdte, amikor a Szovjetunióban engedélyezték a magánszövetkezetek működését. Irodatechnikát vásárolt Moszkvában, amelyet szülővárosában, Dnyipropetrovszkban (mai neve: Dnyipro) értékesített. 1992-ben üzlettársaival közösen megalapította a PrivatBankot, amely 2016-os államosítása előtt a 16. helyet foglalta el a legjelentősebb közép- és keleteurópai kereskedelmi pénzintézetek között. Amikor 1994-ben Ukrajnában megkezdődött a kuponos privatizáció (a lakosságnak kiosztott alacsony értékű, vállalati részvényekre beváltható jegyekkel lebonyolított magánosítás), a bank 1,3 millió kupont (ez az országban kiosztott menynyiség 2,3 százaléka volt) vásárolt fel potom áron. Ezzel indította el a Privat cégcsoportot, amely idővel valóságos birodalommá nőtte ki magát: pénzintézeteket, nehéz-, vegyipari vállalatokat, kőolaj-finomítókat, benzinkutakat, légitársaságokat, elektronikus és nyomtatott médiát, futball-, jégkorong- és kosárlabdaklubokat fog össze. Volodimir Zelenszkij jelenlegi államfő is a Kolomojszkij tévécsatornáján futó szórakoztató műsorai és filmjei révén vált rendkívül népszerűvé, ami nagymértékben hozzájárult az egykori színész fölényes győzelméhez a 2019-es elnökválasztáson.

MAGÁNHADSEREG

A 2013–14-es Majdan-forradalmat követő és az ország mindennapjait máig meghatározó kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus kirobbanásakor Ihor Kolomojszkij egyértelműen kiállt Ukrajna területi integritása mellett. Egy évig, 2014 márciusa és 2015 márciusa között a Dnyipropetrovszk Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnöke (a megye kormányzója) volt, sokak szerint neki köszönhető, hogy az oroszbarát szakadároknak nem sikerült a jelenleginél nagyobb területeket az ellenőrzésük alá vonni. Támogatta azokat a sebtében megalakított önkéntes területvédelmi zászlóaljakat, amelyek a honvédelmi és a belügyi tárca kötelékébe tagozódtak be, mindeközben egy sor saját fegyveres alakulatból álló, ötezer fős „magánhadsereget” is létrehozott. Ennek felszámolását az akkori államfő hirdette meg,

KOLOMOJSZKIJ MEGYEI KORMÁNYZÓKÉNT ÉRKEZIK A PARLAMENTHEZ, 2014 MÁRCIUSÁBAN. WASHINGTON SZERINT TISZTSÉGÉT VAGYONA GYARAPÍTÁSÁRA HASZNÁLTA, MOST ÉPP AZ UKRÁN DEMOKRÁCIÁT ÁSSA ALÁ

miután összekülönbözött Kolomojszkijjal. A kegyvesztett oligarcha 2015-ben külföldre távozott, és kiderült, hogy üzlettársával hatalmas összeget vett ki a pénzintézetéből. Egy későbbi vádirat szerint összesen öt és fél milliárd dollárt különböző off shore cégeknek utaltak át, amelyek számláit a PrivatBank ciprusi leányvállalatánál vezették.

CSŐD ÉS BANKMENTÉS

Odahaza egyre több jel utalt arra, hogy rövid időn belül csődbe juthat a PrivatBank. A ciprusi központi bank is figyelmeztette az ukrán hatóságokat, hogy pénz áramlik ki az országból, és meg is bírságolta a hitelintézetet. Az Ukrán Nemzeti Bank végül 2016. december 18-án nyilvánította fizetésképtelenné a PrivatBankot, másnap pedig már államosították is. Az ország bankrendszerének az összeomlását elkerülendő a 20 millió betétessel rendelkező pénzintézet mintegy 5,7 milliárd dolláros (mintegy 1700 milliárd forint) állami tőkeinjekciót kapott.

Kolomojszkij eleinte Svájcban, majd az Egyesült Államokban és Izraelben élt. Zelenszkij elnökké választása után tért vissza szülőhazájába.

Jelenleg több eljárás is folyik ellene pénzmosás és egyéb bűncselekmények gyanújával. Odahaza a PrivatBank ügyében kölcsönösen perli egymást az oligarcha és egykori pénzintézete, amely továbbra is a legnagyobbak közé tartozik Ukrajnában.

A kijevi jegybank elnökének a reményei szerint 2021 végéig a PrivatBank ügyében folyamatban lévő közel száz per mindegyike lezárul.

Az elemzők többsége azonban nem osztja Sevcsenko optimizmusát. Miközben a pénzintézmény részvényesei által korábban kiadott hiteleket is csak részben sikerült visszaszerezni, a koronavírus-világjárvány miatt újra egyre több ügyfél marad el a törlesztőrészletek kifizetésével.

LEHETSÉGES VÁSÁRLÓK

A kiterjedt, mintegy 2200 fiókot összefogó hálózat kényelmes az ügyfeleknek, de nagy kiadásokat jelent a bank számára. Az egykor az online szolgáltatások terén élenjáró PrivatBankot befogta, sok esetben meg is előzte a konkurencia. A potenciális külföldi befektetőket a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus kiéleződésével járó kockázat is elriasztja.

A PrivatBankért várhatóan rekordösszeget kér majd az állam. Szakértők emlékeztetnek arra, hogy hazai pénzintézetért eddig a legnagyobb összeget Viktor Pincsuk ukrán oligarcha Ukrszocbankja kapta. 2007-ben adta el az olasz UniCreditnek, 2,2 milliárd dollárért. A PrivatBank ennél sokkal többe kerülhet, hiszen emlékezetes, hogy 2016-ban hatalmas tőkét pumpált bele az állam.

A Forex Club analitikai osztályának a vezetője, Andrej Sevcsisin a Sztrana.ua portálnak elmondta: bizonyos feltételekkel, például részletfizetés lehetőségével az ukrán piacon több éve sikeresen működő OTP Bank vagy a francia Crédit Agricole bank jöhet számításba potenciális vevőként. (Az, hogy az OTP érdekelt lehet a privatizációban, már három éve is téma volt az ukrán szaksajtóban.) Egy ilyen kaliberű befektetésnek viszont előfeltétele, hogy Ukrajnára stratégiai fejlesztési irányként tekintsenek, amire jó okot szolgáltat, hogy ez év július elsején megnyílik a termőföldpiac – mondta az elemző.

SZŐLŐSI HUNOR

This article is from: