2 minute read

SZAJLAI CSABA A teraszbomba

SZAJLAI CSABA FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES

A TERASZBOMBA

Advertisement

Természetes dolog, hogy az elmúlt napok szenzációja volt a teraszok megnyitása. Egy éve annak, hogy nyomja a vállunkat a járvány terhe, amely lebénít sok vállalkozói lehetőséget, korlátozza az emberek mozgását. Miután az elmúlt hét végén valamit visszakaphattunk a normális életünkből, rá is irányult minden figyelem a zsúfolásig megtelt vendéglátó egységekre, pedig valószínűleg budapesti, azon belül is belvárosi „jelenségről” van szó.

Mindenesetre a közösségi oldalakat elárasztották az egyéni felelősséget firtató kommentek. Sokan azok közül is kritikusak voltak, akik egyik-másik menő helyről posztoltak… Eközben ellenzéki oldalról is több politikus ledobta a „teraszbombát”.

Akárhogyan is, most azért bolydult fel az ország, amit jó előre tudni lehetett: egy év után sokan éttermekbe és kocsmákba látogattak, nem pusztán múlatni az időt, hanem találkozni is egymással. Aki esetleg már elfelejtette volna, korábban azon hőbörögtünk, hogy túl sokan végzünk szabadidős tevékenységet – futás, bringázás, túrázás –, és mindkét esetben a közelség okozhatja a bajt. Reméljük azonban, hogy nem jött el a világvége.

Nota bene: azok a nemzetgazdasági szegmensek – vendéglátás, turizmus – is megérezhettek vagy az előfoglalások alapján megérezhetnek már valamit a nyitásból, amelyeket azonnal padlóra küldött a „Covid-hatás”. Nem pusztán magyar sztoriról van szó, Európa más országaiban is napirenden van a nyitás. Ki bátrabban, ki lassabban fog hozzá. Mindez ugyanis az átoltottság arányától, az úgynevezett tömegimmunitás létrejöttétől függ. Mi, magyarok pedig minden jel szerint nagyjából a finisben vagyunk. Lapunk megjelenésekor az oltások száma négymillió körül alakulhat, s ha fennmarad ez az intenzitás, első európai országként dobhatjuk le a koronavírus béklyóját. S túl azon, hogy ki minek drukkol – józan ésszel persze mindenki annak, hogy bejöjjön a „nyitás politikája” –, a választópolgároknak láthatóan elegük van a bezártságból, az érintett piaci szereplőknek pedig a milliók felégetéséből.

A képlet nem túl bonyolult, és hetek óta ismertetett – a kormány részéről. Az átoltottság növekedésével, az oltási lendület folytatódásával lehet megnyitni a jelenleg még zárva lévő helyeket, további könnyítéseket adva, s a magyar gazdaság visszaállhat korábbi dinamikus és stabil növekedési pályájára. A végső hajrában pedig azért is lehetünk optimisták, mert az elmúlt egy évben sikerült kezelni a kialakult helyzetet, mégpedig úgy, hogy a kormánynak egyszerre kellett megbirkóznia a járvánnyal, mentenie az emberéleteket, valamint lehetőséget teremtenie a gazdaság újraindítására-újraindulására.

Bár sokan azzal vádolják a kabinetet, hogy orosz rulettezett, a vakcinacsatát már megnyerte. A teraszbomba hatástalanítása pedig nem tűnik annyira veszélyes kihívásnak.

A kormánynak egyszerre kellett megbirkóznia a járvánnyal, mentenie az emberéleteket, valamint lehetőséget teremtenie a gazdaság újraindítására-újraindulására.

This article is from: