
2 minute read
PÁLYÁZATOK Folytatódik a
from Figyelő_2021-17
by Mworks
FOLYTATÓDIK
A BRINGAPARKPROGRAM
Advertisement
PÁLYÁZATOK | Az Aktív Magyarország program 2021-es kiírásai már megjelentek. Az idén több mint 1,1 milliárd forint jut bringa- és görparkok, a megfelelő pályák – pump track, BMX cross, trial, dirt, single trail, BMX freestyle – építésére.
Az állam 2020 előtt soha nem támogatott olyan kerékpáros attrakciókat, mint a bringaparkok megépítése. Tavaly több pilotprojekt is indult, a 400 milliós keretre 600 milliós pályázati igény érkezett. Országosan végül 23 pálya nyert támogatást, ezek építése most tavasszal befejeződik. A bringaparkok a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Maketusz) koordinálásával valósulhatnak meg. Az Aktív Magyarország program legkésőbb 2022 tavaszáig több mint 1,1 milliárd forintból 39 bringa- és görpark építését irányozza elő. Országszerte 36 településen valósulnak meg ilyen létesítmények, a legkülönbözőbb pályatípusokkal.
PUMPAPÁLYÁK
A Révész Máriusz fideszes képviselő vezette Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda 50 százalékos önrész mellett az idén 558 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt ilyen objektumok építésére. Az összegeket bringaparkok környezetében kiépülő, felújítandó infrastruktúrára is fordíthatják a jelentkezők. A projekt lebonyolítója az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ. A támogatásra minden olyan önkormányzat, önkormányzati szerv, nemzetipark-igazgatóság, erdészeti szervezet, sportegyesület, natúrpark, egyházi és egyéb civil, gazdasági szervezet jelentkezhetett, amely többek között vállalta, hogy a beruházását legkésőbb 2022. március 31-ig megvalósítja. A program szakmai része a következő: a pályázók single trailek (egy nyomvonalas, földutas pályák), pump trackek (egyensúlyérzéket fejlesztő ügyességi, ún. pumpapályák) és kifejezetten az extrém sportok szerelmeseinek szánt BMX-, trial-, dirt/freeride pályák, valamint görparkok létesítését vállalták.
LENDÜLETBEN
Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejleszté si Központ a múlt évről Lendületben címmel készített eredmény-összefoglalót. A kormánybiztosi iroda tavaly elindította a Kerékpározás éve programsoroza tot, a közlekedésbiztonság növelését elősegítő projekteket, folytatódott a kisvasútfejlesztési és a Téry Ödön turistaház-fejlesztési program is, kezdetét vette a nyaralóhajózás. Soha annyi kerékpárutat nem adtak át, mint 2020-ban: 150 km hosszban épült bringás infrastruktúra. A Tisza-tó ma már körbekerekezhető, nagy a forgalom a budapest–szentendrei kerékpárúton, átadták a Debrecen és Nagyvárad közötti út egyik szakaszát, de megvalósult többek között a Tószeg–Szolnok-, Tata–Agostyán-, Ságvár–Som-, Eger–Egerszalók-etap is. Folytatódott a Balatoni bringakör renoválása, ebből 68,3 km újult meg. A Budapest–Balatonviszonylatban is megkezdődtek a munkálatok: a főváros és Etyek között épül a kerékpáros úti kapcsolat, hamarosan elindulhat az Etyek–Velence-, Székesfehérvár–Balatonakarattya-kerékpárút megvalósítása is. A remények szerint 2022 végéig befejeződhet a Budapest–Balaton-bringaút megépítése. Elindult az e-bike-támogatási program, valamint 13 ezer diák részvételével megszervezték a vándortáborokat.






