| TÁRSADALOM |
SZEZON | A gördülékeny nyitás érdekében a gyárak megadják az infrastrukturális segítséget a kocsmáknak, vendéglőknek – mondta Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének az igazgatója, aki beszélt a hazai termékek és az importsörök versenyéről, valamint a legújabb fogyasztói trendekről is.
A CSAPBÓL ÚJRA SÖR FOLYIK Sokan várták, hogy elfogyaszthassanak egy korsó frissen csapolt sört a kedvenc kocsmájuk kerthelyiségében, s erre a korlátozások részleges, múlt hét végi feloldásával immár van is lehetőségük. Ezzel együtt a gyengébb első negyedév után jobb folytatásban bízik a hazai söripar, de az április–júniusi időszakban látványos fellendülésről még korai beszélni. „Tartok tőle, hogy a második negyedév söreladásai a teraszok nyitása ellenére jelentősen el fognak maradni a korábbi évek szezonkezdetén tapasztaltaktól” – mondta a Figyelőnek Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének az igazgatója. Úgy látja, ennek nem csak az lehet majd az oka, hogy a teraszok nyitása önmagában korlátozott vendéglátóipari forgalmat jelent. Minden jel arra mutat, hogy az éttermeket, kocsmákat, kisvendéglőket és szállodákat magában foglaló horecaszektor ma rosszabb állapotban van, mint tavaly ilyenkor; valószínű, hogy nem tud min-
SEGÍTENEK A GYÁRTÓK
KÁNTOR SÁNDOR. FELGYORSULT A SÖRIPARBAN AZ INNOVÁCIÓS CIKLUS
Nehéz megjósolni a sörszövetség igazgatója szerint, hogy a meleg, napos idő közeledtével és a korlátozások fokozatos feloldásával a vendégek milyen ütemben térnek vissza a megszokott helyeikre. „Egyrészt feltételezünk egyfajta Covid utáni óvatosságot, másrészt láthatóan nagy az igény arra, hogy az emberek újra találkozhassanak, élvezhessék a vendéglátóipari
FOTÓK: MOHAI BALÁZS, MTI; MAGYAR SÖRGYÁRTÓK SZÖVETSÉGE
den egység újra kinyitni. „Azok a helyek is, amelyek képesek lesznek erre, forráshiánnyal, infrastrukturális korlátokkal és a munkaerő elvándorlásának a következményeivel kénytelenek megküzdeni, hiszen a bevételük, ha van egyáltalán, pusztán töredéke a szükségesnek, így az állományuknak csak egy részét tudták foglalkoztatni” – állapította meg a szakember. A legnagyobb gondnak azt tartja, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok vendéglátóipari szakember áramlott át más ágazatokba a biztosabb megélhetés miatt. Valószínűleg egy részük megtalálta a számítását, és nem is tér már vissza a szektorba.
78 | FIGYELŐ 2021/17
F_78-79_soripari_korkep.indd 78
2021. 04. 27. 16:23