Figyelő_2021-17

Page 46

BANKJEGYEK BŰVÖLETÉBEN Több mint 14 ezer milliárd forintnyi megtakarítást tartottak december végén készpénzben és lekötés nélküli folyószámlabetétben a magyar háztartások december végén, ami igen jelentős, 18,5 százalékos növekedés az egy évvel korábbi mennyiséghez képest – derül ki a Magyar Nemzeti Banknak a Figyelő által összegyűjtött statisztikai adataiból.

A kiugró mértékű növekedés pedig úgy következett be, hogy a háztartások pénzügyi eszközeinek állománya 9,5 százalékkal, 66 784 milliárd forintra nőtt egy év alatt, tehát a „pihenő pénzek” menynyisége majdnem kétszer olyan gyors ütemben bővült, mint a teljes megtakarítási piacé.

A BETÉTEKÉ VOLT A FŐSZEREP

A be nem fektetett pénzeszközök közül a leggyorsabb ütemben a lakossági fo-

lyószámlabetétek állománya emelkedett 2020-ban: itt a 23 százalékot közelítette az MNB által kimutatott növekedés, miközben az állomány december végén már meghaladta a 8240 milliárd forintot. Ebben szerepet játszhatott a járvány okozta gazdasági visszaesés, illetve a múlt év márciusa óta élő törlesztési moratórium is: a bizonytalan helyzetben a háztartá-

FOTÓ: JAMES WOODSON, GETTY IMAGES

MEGTAKARÍTÁSOK | Miközben a magyar háztartások pénzügyi eszközeinek állománya nem egészen egytizedével növekedett tavaly, a lekötetlen folyószámlabetétben és készpénzben tartott megtakarítások mennyisége 18,5 százalékkal emelkedett. A pihenő pénzek állományának gyors növekedése ugyanakkor csak részben magyarázható a járvány okozta bizonytalanságokkal.

46 | FIGYELŐ 2021/17

F_46-47_piheno_penzek.indd 46

2021. 04. 26. 16:21


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

SZEZON A csapból újra sör folyik

5min
pages 78-79

GYARAKI JÓZSEF

5min
pages 74-75

FŰRÉSZ TÜNDE Javuló gyermekvállalási

5min
pages 76-77

MONSPART SAROLTA Már senki sem éri utol

6min
pages 80-84

AUDIÓCSEVEGŐ APP Jön a digitális rádió 3.0

4min
pages 72-73

RÉGIÓS HÍREK

5min
pages 70-71

REKORDFOGÁS PLOČÉBAN Drogcsempészet

2min
page 69

ÉLVONALBAN Lengyel kriptovalutaláz

2min
page 68

LEZÁRNÁK A PROBLÉMAHALMAZT

4min
pages 66-67

KIUTASÍTÁSOK Diplomaták és titkosszolgák

4min
pages 60-61

MÉDIAPIAC ÉS PANDÉMIA Nőtt

4min
pages 58-59

BUKAREST WASHINGTONT KÖVETI

4min
pages 62-63

OPTIMIZMUS BELGRÁDBAN Turisztikai

4min
pages 64-65

GÁZVEZETÉKEK Feszült a helyzet

2min
pages 56-57

AUTÓKÖLCSÖNZŐK A TŐZSDÉN

3min
pages 50-51

MEGTAKARÍTÁSOK Bankjegyek

3min
pages 46-47

ALKATRÉSZHIÁNY Gondban a német

4min
pages 42-43

SIÓ Sikeres modellállítás

6min
pages 32-34

JELENTŐS DRÁGULÁS Használtautó-árak

4min
pages 30-31

SZAUTNER PÉTER Erősödött a Friesland

5min
pages 40-41

KISKERESKEDELEM Nem biztató

2min
page 35

MARAKODÁS Enyém a Dunaferr

4min
pages 28-29

KORONAVÍRUS Munkajogi kérdések

2min
pages 26-27

FELSŐOKTATÁS Képzési reform a

4min
pages 24-25

ELŐREJELZÉS Erőteljes GDP-növekedés

4min
pages 16-17

PÁLYÁZATOK Folytatódik a

2min
pages 14-15

A HÉT HÍREI

3min
pages 4-5

SOLTÉSZ MIKLÓS Templomfelújítási

5min
pages 18-19

KIFUTÓ PROJEKTEK Százmilliárdos

4min
pages 20-21

KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY A nagy

8min
pages 10-13

RÉGI-ÚJ ÉPÜLET Pénzügyminisztérium

4min
pages 22-23

SZAJLAI CSABA A teraszbomba

2min
page 8
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.