| CÉGVILÁG |
SIÓ | Az új fogyasztói közönség egészen más értékek mentén dönt a vásárláskor, mint a korábbi generációk: számukra például magától értetődő elvárás, hogy egy termék a fenntarthatóság jegyében készüljön – állítja Kovács Ágnes, a Sió-Eckes Kft. korábbi ügyvezető igazgatója, aki ez év tavaszán lépett előre az anyacég, a német családi tulajdonban álló Eckes-Granini marketing- és innovációs vezetői pozíciójába.
SIKERES MODELLÁLLÍTÁS
nagyon erős tudásbázisa volt. Annak ellenére, hogy azzal szokták őket kritizálni, hogy szakember-tömegtermelésben, sarkosan fogalmazva silóban gondolkoznak, a másik oldalon rendkívül nagy előnyük, hogy letisztult és egyértelmű stratégiával, emellett pedig a munkavállalók szakmai fejlődését szolgáló, igen komoly belső fejlesztési programokkal felvértezettek” – mondta a szakember. Rámutatott: ezeknél a cégeknél a közös elvárások közé tartozik a teljesítményorientáltság, a professzionalizmus, az alkalmazkodóképesség, valamint az, hogy agilisan kell hozzáállni a kihívásokhoz. „Ebben a kultúrában természetes, hogy képesek vagyunk más szemmel nézni egy új helyzetet. Legalább ennyire fontos a ko-
CSALÁDIAS LÉGKÖR
Szavai szerint miközben az alapelvárások hasonlók, a német tulajdonban álló EckesGranini egészen más cégkultúrát képvisel azzal, hogy olyan európai családi társaság, amely nemzetközivé vált ugyan, mégsem tekinthető a klasszikus értelemben vett multinak. Amit az is jellemez, hogy a leányvállalatok vezetői komoly kreativitási önállóságot élveznek. „Ezért is volt nagyon szép feladat, hogy Magyarországon egy erősen piacvezető márkával a kezünkben magas szabadságfokkal dolgozhattunk. A legfontosabb célként azt tűztem ki magam és a csapatom elé, hogy nézzük meg, mit tudunk tenni annak érdekében, hogy a Sió márka ne csak azoknak legyen a szíve csücske, akik az iko-
FOTÓK: GETTY IMAGES
Kovács Ágnes azon, nem sokkal a rendszerváltozás után diplomázott magyarországi vezető menedzserek egyike, akiknek a nyugati felsőoktatási (Oxford Brookes University, London School of Business and Finance) diploma megszerzését követően egész karrieríve a multinacionális vállalati szemlélethez, kultúrához kötődik. „Szerencsésnek érzem magam, mert karrierem első időszakára esett a hazai piacgazdasági nyitás, miközben a jövőmet egyértelműen megalapozta, hogy – legalább öt évet eltöltve egy helyen – olyan cégeknél léptem előre a kereskedelem, illetve a marketing területén, mint a Mars, a Johnson & Johnson és a Mondelēz International. Igaz, a vállalati kultúrák némileg különböztek, de mindegyik társaságnak hatékony szervezeti struktúrája és
operáció, a nyitottság arra, hogy hatékonyan tudjunk együttműködni a többiekkel” – ecsetelte.
32 | FIGYELŐ 2021/17
F_32-34_Sio.indd 32
2021. 04. 26. 16:18