FIG_2020-09-24

Page 64

| RÉGIÓ |

ÉSZAK-MACEDÓNIA VITÁI | Nehéz politikai döntéseket hozott, nevet is változtatott az uniós közeledés érdekében a kétmilliós lélekszámú ország, az eredmények viszont váratnak magukra.d

A TÜRELEM BALKÁNI BAJNOKAI Észak-Macedóniának meglehetősen kevés szerencséje volt az európai úton. Noha az állam igyekszik mindenáron az uniós elvárásoknak megfelelően alakítani a politikáját, s megtalálni a nagyok melletti kiskapukat is, sehogy sem akar eljönni a pillanat, amikor jutalmat kap Brüsszeltől. Sőt, az utóbbi években már ígéretet is egyre kevesebbet kapott. Balkáni politikai elemzők nemegyszer hangsúlyozták az elmúlt időszakban, hogy az ország pont olyan messze jár az EU-s tagságtól, mint egy évtizeddel korábban, ha nem messzebb. Miközben hatalmas áldozatokat hozott, s a polgárok bizalmát is kockáztató döntéseket fogadott el a kormány.

A SZOMSZÉDOK ÖLELÉSÉBEN

Függetlenségének 29. évfordulóját ünnepelte szeptember 8-án az Albánia, Koszovó, Szerbia, Bulgária és Görögország között elhelyezkedő, 25,7 ezer négyzetkilométernyi ország. A szűk három évtized alatt meg is gyűlt a baja valamenynyi szomszédjával, hátráltatva ezzel egyrészt a regionális gazdasági együttműködést, s ezáltal a fejlődést és az életszínvonal javulását, másrészt pedig stratégiai célja elérését, az Európai Unióhoz való csatlakozást. Észak-Macedónia mindennapjait hoszszú ideig meghatározták a lakosság negyedét kitevő albán nemzeti közösséggel fennálló viták, amelyek olykor utcai összetűzésekké is fajultak. Ezzel össze-

függésben sokáig feszült volt a viszony Albániával és Koszovóval, de az utóbbi évek jelentős javulást hoztak. Szerbiával előbb a függetlenség kikiáltása és a közös államból való távozás, később pedig Koszovó függetlenségének elismerése miatt hidegültek el a kapcsolatok, amelyek mára ugyancsak javultak, de kiváló államközi viszonyról egyelőre nem lehet beszélni. Az említett gondokat még nagyobbak tetézték, és elsősorban Szkopje nemzetközi mozgásterét szűkítették. Az egyik ilyen nagy kihívást a Görögországgal kialakult több évtizedes névvita jelentette, s ennek rendezését követően, az utóbbi két évben Bulgária gondoskodott arról, hogy ne legyenek unalmasak a macedón külpolitika napjai: előtérbe került a két ország közötti történelmi polémia.

ÚJ NÉV, RÉGI PROBLÉMÁK

A függetlenség 29 évének legnagyobb megpróbáltatását kétségkívül a névvita jelentette. Amióta létrejött, volt jugoszláv köztársaságként jegyezték az államot a nemzetközi dokumentumokban, mert Görögország az azonos nevű tartománya, Makedónia nevének eltulajdonításával – és burkolt területszerzési szándékkal – vádolta meg északi szomszédját. A hosszas nézeteltérés ráadásul 2018 őszén egy bukott referendumot is eredményezett: nem sikerült a népszavazás érvényességéhez szükséges ötvenszázalékos részvételt összehozni annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy a NATO- és EU-csatlakozás érdekében

hajlandók-e a polgárok az ország nevét Észak-Macedóniára változtatni (36 százalékos részvétel mellett az igenek aránya több mint 90 százalék volt; az akkori jobboldali államfő, Gjorge Ivanov a kérdés alkotmányellenességére hivatkozva távolmaradásra buzdította a lakosságot). Azonban a Zoran Zaev vezette balközép kormány úgy vélte, országának más választása nincs: vagy tétlenül nézi, ahogyan szomszédja megakadályozza euroatlanti integrációját, vagy megteszi azt, amiben Athénnal hosszú időt követően végre megállapodott. Így hát a következő esztendő februárjában a kormányt támogató parlamenti többség módosította az állam alkotmányát, s hivatalossá vált az új országnév.

KÍSÉRT A MÚLT

Ha egyeseknek úgy is tűnt, hogy ennek a gordiuszi csomónak a kibogozásával Észak-Macedónia egyenesen az EU kapujában találja majd magát, gyorsan kiábrándulhattak, hiszen az uniós csatlakozási tárgyalások azóta sem kezdődtek el. Tavaly októberben a francia államfő akadályozta meg, de immár – az ígéretek szerint – ez év végéig eldördülhet a startpisztoly (Albánia is ebben reménykedik). Hacsak Bulgária nem emel vétót. A problémát ebben a viszonyban a közös történelmi személyiségek származása és hovatartozása okozza, s Szófia egyáltalán nem bizonyul rugalmasnak. Előrebocsátotta: amíg nem rendezik a témát, addig Észak-Macedónia ne is álmodjon előrelépésről az EU-ba vezető úton: minden intézményben blokkolják majd e törekvé-

64 | FIGYELŐ 2020/39

F_64-65_macedon.indd 64

2020. 09. 21. 16:27


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.