6 minute read

HOVÁ FEJLŐDIK MÉG A MOBILTELEFÓNIA?

ITT AZ ÖSSZEHAJTHATÓ KIJELZŐK ÚJ GENERÁCIÓJA HOVÁ FEJLŐDIK MÉG A MOBILTELEFÓNIA? Egymás után újítják meg kissé kiforratlan tavalyi, összehajtható kijelzős mobiljaikat a nagy gyártók. A csúcsmodellek azonban nemcsak méregdrágák, mindennapi hasznuk, használhatóságuk is meglehetősen kérdéses. Nem tudni, elterjedhet-e szélesebb körben az új technológiai divat.

Van a fővárosi szlengben egy jó szó arra, ami mostanság a mobiltelefóniában történik, ez pedig a „túltolták”. Igen, túlzásba vitték. Talán jobb is, hogy február végén a járványhelyzet miatt elmaradt a barcelonai Mobil-világkongresszus, hiszen megint csak azzal a fura érzéssel távozhatott volna az ember, hogy „mi mindent ki nem találnak a gyártók”. Ezt a fajta előállítói lelkesedést a pandémia sem vetette vissza túlzottan, hiszen egy-két évre előre megvan a fejlesztési menetrend. A piac lassuló növekedése, sőt mostanság konkrét visszaesése pedig kiélezi a versenyt, s mindenáron „jobb és jobb” készülékekkel rukkolnak elő a cégek, ha kellenek azok a közönségnek, ha nem – akár felpörgetik ezzel a keresletet, akár nem. Szó sincs arról, hogy semmi sem történik. A két-három éve ígért 5G-technológia végre beért, sőt lassan a fontosabb városokban kiépülnek a kereskedelmi ötödik generációs mobilnetes szolgáltatások. Bár nem kifejezetten a mobilosok miatt fon

-ARCHÍV Ő FOTÓ: FIGYEL

ÖSSZEHAJTHATÓ ÉS TÖBBKIJELZŐS ÚJ TELEFONMODELLEK 2020 MÁSODIK FELÉBEN

Gyártó » LG Márkanév » Wing 5G

Hozzávetőleges várható ár »

400 ezer forint Megjegyzés » Nem hajlítható, hanem egymáson elforgatható kijelzők, ami előny is lehet (megbízhatóság, tartósság); sőt így elfogadhatóbb az árfekvés is. A látvánnyal sincs gond, de a hasznosság, a könynyű használhatóság erősen kérdéses.

Gyártó » Motorola Márkanév » Razr 5G Hozzávetőleges várható ár » 540 ezer forint Megjegyzés » Nagyon picire összehajtható, de így kicsi a nagyobbik, belső képernyője is. Igaz, a második generáció itt is jobban sikerült, jobb a hardver, és a fényképező is használhatóbb.

tos ez, hanem inkább az eljövendő szenzorgazdaság (Internet of Things – IoT) okán, azért ettől függetlenül végérvényesen eloszlatja a 4G-t követően a sebességgel kapcsolatban esetleg még megmaradt kétségeket az új technológia. A legtöbb gyártó csúcsmodellje pedig szépen bele is simul a trendbe: 5G-s csipekkel érkeznek, szinte kötelező jelleggel.

AZ ÚJ MODELLEK Aminek a bevezetőben érezhető távolságtartás szól, az inkább a különféle, persze méregdrága hajtogatható telefonok megjelenése. Azaz olyan különleges LCDkijelzők használata, amelyek, akárcsak egy papírlap, (szinte) félbehajthatók, újra elhozva a mobilok csiki-csuki korszakát;

Gyártó » Samsung Márkanév » Galaxy Z Fold2 Hozzávetőleges várható ár » 700 ezer forint Megjegyzés » Új, kiforrottabb modell a tavalyinál, jól átgondolt, hasznosnak tűnő funkciókkal, de elrettentően magas áron jön piacra.

Gyártó » ZTE–Royole Márkanév » Royole FlexPai 2 Hozzávetőleges várható ár » 700 ezer forint Megjegyzés » Minőségi, tartós megoldásnak t nakt ű ű nik, ám alig ismert a gyártó-beszállínik, ámaligismertagyártó-beszállító. Tavasszal mutatták be, de máig nem ketó. Tavasszal mutatták be, de máig nem került piacra. rült piacra. bár ezúttal képernyővel együtt hajthatjuk őket kétrét.

Talán a Samsung volt a legelső a Fold, valamint a kisebb Flip szériával. E cég most már a második, kiforrottabb iterációval (Galaxy Z Fold2) jelentkezik. De persze az egykori, 2004-ben debütált amerikai klasszis, az anno rendkívül népszerű, kinyitható Motorola Razr is megjelent ezzel az összehajtható LCD-kijelzővel Razr 5G néven.

De ha ez nem lenne elég, akkor ott van még például a versenyben kissé lemaradt LG. A koreaiak is felvették a kesztyűt: dupla képernyős, érdekes módon kereszt alakban elforgatható csúcsmodellel, a Wing 5G-vel léptek piacra.

Félreértés ne essék: látványos technológiai demonstrációkról és új divatikonokról van szó. A nagy kérdés, hogy a divaton túl mi értelmük van ezeknek a torzszülötteknek. Vagy éppen az olyan extrém újdonságoknak, mint a kis, Royole nevű, természetesen kínai gyártó FlexPai 2, minőségi hajtogatható telefonja, amely az ismertebb ZTE márkanév alatt jöhet ki, akár még az év vége előtt. Ez a készülék a képernyő 200 ezer problémamentes oda-vissza hajtogatásával kecsegtet, ami akár napi 100 nyitás-csukással számolva is közel öt és fél éves időtartamot jelent. Ez a kor a mobilpiacon matuzsáleminek számít.

MEGLELIK A HELYÜKET? A húszforintos kérdés már csak az – mint arra többször utaltunk –, hogy megragadnak-e ezek a fura készülékek a piacon, vagy olyan kivételek maradnak, mint anno az emlegetett Motorola Razr, vagy épp a „forradalmi” Nokia Communicator volt. Ezt ma még korai megmondani, ám bizonyosan sok olyan felhasználó van, aki örül majd annak, hogy félbehajtva hordhat a zsebében egy kisebb tabletet, amely ezen csukott állapotában valóban nem nagyobb egy mai mobilnál. Igaz viszont, hogy kétszer olyan vastag, és az is tény, hogy könnyen duplaannyiba kerülhet, mint egy mai csúcsmodell. Hiszen a pár éve kifejlesztett, látványos technológia mellett a divatot és a fejlesztési költségeket is meg kell fizetni – ahogy ez az újdonságoknál lenni szokott. HALASKA GÁBOR

MÁRA ÉRETT BE IGAZÁN A folyadékkristályos kijelző (liquid-crystal display – LCD) gyűjtőnév több típust, technológiát takar, melyek működési alapelveit már a múlt század elején lefektették. Az első, kísérleti alkalmazások a hatvanas évekre nyúlnak viszsza, de ipari méretekben a nyolcvanas évek közepétől gyártották a mai LCD-k miniatűr elődjeit, melyek még csak állapotkijelzők voltak, például hifi készülékeken. Monitorokon, majd kisebb tévéken a kilencvenes évek vége felé kezdték használni e kijelzőket; nagyobb képernyőkön pedig jóval az ezredforduló után nyertek teret.

A hajlításra azért még tovább kellett várni: az ívelt tévék és monitorok először a 2014- es, Las Vegas-i CES kiállításon jelentek meg. De persze itt még nem a ki-be csukható verziók. Ezek előállítását egy 2012-ben bejelentett fejlesztés, a Willow Glass és utódai tették lehetővé. A Willow-t az okostelefonok és tévék kijelzőit védő Gorilla üveget készítő Corning cég fejlesztette ki. A papírvékonyságú, mégis nagyon erős „üveg” pergamenszerűen feltekerhető volt. El is készült 2013 októberére az LG a G Flex nevű, ívelt kijelzős okostelefon-modellel, amelynek egy továbbfejlesztett verziója is a piacra került, de a meglévő „hűhafaktor” ellenére csak rétegmodell maradt a G Flex2 is.

A mai, ténylegesen össze is hajtható kijelzők prototípusai 2008-ban jelentek meg. Ekkor a Nokia Morph nevű koncepciójában mutatta be a lehetőséget, majd 2013-ban a Samsung prezentálta saját, hajlítható kijelzőjét, amely végül mégsem az első lett a piacon. Ezt a pálmát a cikkben is említett Royole FlexPai vitte el; 2018 végén debütált 7,8 colos telefonja egy létező, piacra érett termék formájában.

A Samsung pár héttel ugyan, de lemaradt, amikor Infi nityFlex márkanévvel bemutatta hajlítható kijelzőjének a prototípusát a saját fejlesztői konferenciáján. Őket a Xiaomi követte 2019 januárjában, amikor a cég vezetője, Lin Pin ugyancsak egy hajlítható-összecsukható telefon prototípusát prezentálta egy videóban.

A nagy ugrást a Samsung tette meg mégis: fogyasztói piacra kész termékét 2019 februárjában mutatta be a barcelonai Mobil-világkongresszuson. Ez volt az első Galaxy Fold. Persze az eseményen más gyártók is igyekeztek bemutatni hajtogatható koncepcióikat a nagyközönségnek. Itt jelentették be a Huawei Mate X érkezését, s az Alcatel márka tulajdonosa, a TCL egy egyedi, DragonHinge névvel illetett megoldással a háromfelé hajtható mobilját demózta.

Azóta a Huawei Mate Xs néven tavasszal már meg is újította modelljét, ám a kínai gyártónak a Google támogatása nélkül most inkább más miatt fáj a feje…

This article is from: