| RÉGIÓ | DARUKEZELÉS 102 MÉTER MAGASRÓL NOVA GORICÁBAN. NYITOTT A VILÁG A BEFEKTETŐK ELŐTT
KÜLFÖLDI BEFEKTETŐK SZLOVÉNIÁBAN ÉLEN AZ OSZTRÁKOK | A ljubljanai jegybank (Banka Slovenije) nemrég közzétett adatai szerint a külföldiek közvetlen befektetései Szlovéniában továbbra is növekedést mutatnak. Tavalyra az előző évhez képest majd öt százalékkal, 16 milliárd euróra emelkedtek. Az utóbbi három évtizedben a szlovén tőke is jól mozgott, a kétmilliós ország cégei 6,6 milliárd eurónyi közvetlen befektetést hajtottak végre külföldön.
A külföldi befektetők tavaly 1,2 milliárd euró tőkét hoztak be az országba, leginkább vállalatok átvétele, illetve egyesítése révén. Többek között tavaly az OTP Bank megvásárolta az SKB Bankot, a szerb AIK Banka átvette a Gorenjska bankot, a luxemburgi székhelyű KJK Alap az Elan vállalatot, az ukrán Myronivsky Hliboproduct agrárcég a Perutnina Ptuj baromfi-feldolgozót, a Generali az Adriatic Slovenica biztosítót, a külföldi befektetők pedig részt vettek a Nova Ljubljanska Banka privatizációjának második kontingensében is. A külföldi befektetőknek megközelítőleg 16 százalékos részesedésük van a vállalatok feltőkésítésében, míg az új, zöldmezős beruházásokban 10 százalékot értek el. Az utóbbiak között az osztrák autóipari Magna, a gyógyszerés egészségiparban használt elasztomert is gyártó svájci Lonstroff, valamint a japán Yaskawa iparirobot-gyártó beruházásai vonzották leginkább a szlovén közvélemény érdeklődését.
FOTÓ: SRDJAN ZIVULOVIC, REUTERS
ELÖL A NÉMET AJKÚAK
Az utóbbi harminc év legnagyobb szlovéniai befektetője Ausztria, amelynek részesedése 3,63 milliárd euróval megközelíti a 25 százalékot. Az osztrákok leginkább a feldolgozó és kereskedelmi tevékenységekbe, valamint a járműkarbantartási és -szervizelési szolgáltatásokba ruháztak be. A második legnagyobb befektető Luxemburg, amely 13 százalékos részesedésével leginkább a pénzügyi és biztosítási üzletbe fektetett be. A harmadik legnagyobb Svájc, és csak utána következik Németország,
majd Olaszország. A ljubljanai jegybank szerint a külföldi vállalatok Szlovéniában tavaly 1,4 milliárd euró hasznot termeltek, illetve rekordnagyságú, 900 millió eurónyi osztalékot fizettek ki. Az említett legnagyobb befektetőkhöz képest még mindig gyengébb, de az utóbbi néhány évben élénkül a hazai beruházók érdeklődése Szlovénia iránt. A magyarok eddig a kőolajágazatba, a bankszektorba, a turizmusba, a médiába és az autókereskedelembe hoztak tőkét.
MAGYAR NAGYOK ÉS KICSIK
Elsőként, még 1996-ban a Mol lépett be a szlovén piacra, és jelenleg 50 töltőállomása van, de a legnagyobb magyar szereplő az OTP, amely tavaly 323 millió euróért megszerezte az SKB bankot; ez az összeg teszi ki a magyar befektetések háromnegyedét. Egyébként hazai magánszemélyeknek és vállalatoknak több mint száz szlovén cégben van többségi tulajdona, 2020 elejéig – az OTP-t és a Molt leszámítva – 85 millió eurót hoztak be a szlovén gazdaságba. A kisebb média-, idegenforgalmi és autókereskedelmi befektetések mellett érdemes megemlíteni a Mal bizonyos részlegeinek átvételéről is ismert Brezóczki Attila László által irányított Silkem vállalatot, amely mosószer-, kerámia- és vegyipari alapanyagot gyárt és forgalmaz Európa-szerte. A szlovéniai magyar befektetések összege mintegy 460 millió euró. Az említett közvetlen hazai invesztíciók mellett magyar leányvállalatok közvetítésével több cég is a szlovén piacra lépett, így a Prohumana 2004 által a lengyel Work Service, a Mars Overseas Holding által a Wrigley’s vagy a Rail Cargo által az ÖBB.
LANKADÓ DINAMIKA
Az utóbbi szűk három évtized adatait áttekintve kijelenthető, hogy Szlovénia nyitott a külföldi tőke előtt, hiszen míg 1994-ben az ilyesfajta befektetések kumulatív értéke 1,07 milliárd euró volt, 2018-ban 15,15 milliárdra, 2019 végére pedig majdnem 16 milliárd euróra növekedett. Valószínűsíthető azonban, hogy – miként a 2008-as és a 2012-es válságok során – a járványhelyzet miatt csökken a külföldről érkező befektetések volumene. Ennek első jelei már mutatkoznak, ugyanis 2020 első fél évében a közvetlen külföldi befektetések 552 millió eurót tettek ki, míg a tavalyi év hasonló időszakában 640 milliót. -TOTI2020/39 FIGYELŐ | 63
F_63_Szlovenia.indd 63
2020. 09. 21. 16:27