FIG_2020-09-24

Page 22

| CÉGVILÁG |

RAKTÁRPIAC | Többszörös kihívással kellett szembesülnie Forgács Krisztiánnak, a Euro Mini Storage Hungária Kft. ügyvezető igazgatójának, amikor pályát váltva úgy kellett bevezetnie egy Magyarországon hagyományok nélküli üzletágat, megismertetni itthon az önkiszolgáló miniraktár fogalmát, hogy közben kitört a 2008as globális gazdasági válság.

ITTHON IS VAN ÖNKISZOLGÁLÁS

tot szereztem, projektvezetőként már a megbízók vezérigazgatóival dolgoztam együtt a helyzetfelmérésen, a kiértékelésen és a megoldásokon” – mondta a szakember.

A VÁLTÁS

A váltás ideje hat év múlva, 2006-ban érkezett el, amikor a Euro Mini Storage Hungária kanadai tulajdonosai megkeresték, hogy a 7 millió eurós, zöldmezős beruházásként felépülő magyarországi önkiszolgáló raktárukat irányítsa, és a hasonló léptékű romániai egységükkel kapcsolatos munkákba is besegítsen. „Elsőként jelentünk meg a magyar piacon, a direkt erre a célra felhúzott raktárépülettel – ahol jellemzően 1 négyzetmétertől 29, de igény esetén 100 négyzetméterig kínálunk miniraktárakat. Nemcsak úttörők, de máig egyetlenek vagyunk itthon ebben a kategóriában. Az üzletágnak Amerikában és Angliában van a legnagyobb piaca és hagyományai: az Egyesült Államokban például – a II. világháborút követő jóléthez, a lakások méretét meghaladó tárgyak felhalmozásához kötődően – a 60-as években indult be az a szegmens, amelyet ma már Amerika-szerte több mint 60 ezer önkiszolgáló raktár, self storage jellemez” – mesélte az ügyvezető.

FOTÓ: FIGYELŐ-ARCHÍV

Szerencsésnek tartja magát, hogy 19 évesen úgy került teniszösztöndíjjal egy amerikai egyetemre, hogy az ott szerzett menedzsmentismeretei határokon átívelő tudást adtak számára. Forgács Krisztián ezt már csak azért is fontosnak tartotta, mert gyerekkorától élt benne a hazaszeretet, és egy rövid külföldi tartózkodás után is honvágya volt. „Mivel a barátaim és a szeretteim mindig fontosak voltak nekem, tervben sem volt, hogy külföldön dolgozom az egyetem után. Volt önbizalmam s tudtam, hogy az USA-ban szerzett diplomával és a kint tanultakkal itthon is könnyen el tudok majd helyezkedni. Így kaptam állást idehaza egy olyan amerikai társaságnál, amely termelő cégek hatékonyságnövelésével foglalkozott. Igaz, eleinte napi 16 órát kellett dolgozni, de ez nagyon jó tanulási lépcsőfok volt, mert miközben a vállalatok működésének minden területén tapasztala-

22 | FIGYELŐ 2020/39

F_22_23_storege.indd 22

2020. 09. 21. 16:09


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.