| CAPPUCCINO |
A fenntartható divattal foglalkozó szakember legutóbbi kutatásában annak járt utána, hogy a járvány miatti lezárások időszaka miként hatott az etikus forrásból származó divatcikkekkel kapcsolatos vásárlói attitűdre. Kérdés, hogy a pandémia hatására megváltozott vevői szokások csak ideiglenesen befolyásolták-e a ruházati termékek szolidabb fogyasztását, vagy hosszú távon is marad az új gyakorlat.
Az első hullám utáni üzletnyitásoktól, azaz 2020 nyarától indították a kutatást – a bosszúvásárlástól kezdve a fenntarthatóság felé forduló magatartásig széles a vevők reakcióinak a skálája? – Az derült ki, hogy a magyar fogyasztók fenntartható divattal kapcsolatos attitűdje abszolút pozitívan változott a járvány alatt, egyre nyitottabbak ez irány-
ban. Azok, akik amúgy is elkötelezettek voltak a fenntarthatóság iránt, most még inkább csökkentették a fogyasztásukat: kevesebb ruhát vásároltak, ám jobb minőséget, etikus forrást választottak. Nyugat-Európában a lezárások időszakában az (online) vételek motivációja sokaknál egyszerűen az unalom, a szórakozási lehetőségek beszűkülése volt. Noha hazánkban szintén felélénkült az e-kereskedelem a divatiparban is, az online ruhavásárlás nálunk még mindig kevésbé elterjedt ebben a szektorban, ezért a lezárások feloldása után az impulzív vá-
sárlói élménytől megfosztott fogyasztó szinte berobbant az üzletekbe. Ezt a reakciót nevezik bosszú- vagy jutalomvásárlásnak. A továbbra is fast fashion márkákat preferáló vevők kevésbé csökkentették a fogyasztásukat a pandémia hatására. Számukra a „fogyókúra” után nem volt elegendő megenni egy szelet csokitortát, hanem azóta is egyfolytában csokitortát szeretnének enni. Az eredményekből az is kiderült, hogy sokak számára lényeges az etikus vásárlás, de a saját énképük és a ruhák kinézete még fontosabb.
FOTÓ: BÉKEFI DÓRA
SZILÁGYI-CSÜLLÖG MÓNIKA
72 | FIGYELŐ 2021/42
F_72-73_cappuccino.indd 72
2021. 10. 19. 16:53