
4 minute read
AUTOWALLIS Emelik a tétet
by Mworks
EMELIK A TÉTET
AUTOWALLIS | Éles szemmel észrevéve a kínálkozó piaci lehetőséget, az AutoWallis a technológiai váltással elfoglalt autógyártóktól átveszi az eddig féltve őrzött nagykereskedelmi jogokat.
Advertisement
A jövő hétfőn jön el végre a nagy nap, amikor 2017 óta először újra nyilvános részvénykibocsátásra kerül sor a Budapesti Értéktőzsdén. A kibocsátó pedig az AutoWallis lesz – jelentette be a börze Prémium kategóriájában jegyzett autósvállalat a minap tartott sajtótájékoztatón, ahol a konszern teljes vezérkara megjelent, Müllner Zsolt cégelnök és Ormosy Gábor vezérigazgató vezetésével. A magyar tőkepiac szempontjából is rendkívül jelentős eseményt természetesen Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója szintén megtisztelte jelenlétével.
A befektetők az intézményi jegyzés folyamán a 107–122 forintos ársávon belül kialakuló végleges áron jegyezhetnek majd az összesen mintegy 93,5 millió felkínált részvényből, az esetleges túljegyzést is bekalkulálva. A lakossági befektetőktől 1-1,5 milliárd forintos kötelezettségvállalásra számít a társaság az október 25-től november 9-ig tartó jegyzési időszak alatt, míg az intézmények az előzetes várakozások szerint 5-6,5 milliárdos értékben nyújthatják be igényüket november 2. és 9. között. Így együttesen 6-8 milliárd folyhat be a most már regionális lefedettséggel működő vállalatcsoporthoz, de nem lehetetlen, hogy némi túljegyzéssel a 10 milliárd forintos álomhatárt is túllépik – mondta Ormosy Gábor.
AKVIZÍCIÓK ÉS FEJLESZTÉSEK
A forrásbevonás hátterében az AutoWallis növekedési stratégiája áll, amely 2025-ig 16–38 milliárd forint értékű akvizíciókkal és fejlesztésekkel számol. A cég ugyanis
AZ AUTOWALLIS ÁRFOLYAMA
130 Ezer forint
X. XI.XII.I.II.III.IV.V.VI.VII.VIII.IX. 2020 2021 X.
Forrás: BÉT

a következő években mindhárom fő működési területén bővíteni kíván.
Egyrészt újabb autóbrandeket vonna be nagykereskedelmi működésébe, másfelől a meglévő kiskereskedelmi tevékenysége – a csoport jelenleg a BMW, a Dacia, az Isuzu, a Jaguar, a Kia, a Land Rover, a Maserati, a Mini, a Nissan, az Opel, a Peugeot, a Renault, a SsangYong, a Suzuki, a Toyota és a Sixt rent-a-car márkát képviseli, továbbá Saab-alkatrészeket értékesít – organikus bővítése mellett többmárkás, több telephelyes, illetve stratégiai helyeken meghatározó piaci erejű kiskereskedések és szervizpontok felvásárlását tervezi, továbbá új országokban is meg kíván jelenni.
Mindezen célok elérése érdekében az AutoWallis olyan ingatlanberuházásokat is tervez, melyek a fenntarthatósági szempontokat, valamint a társaság zöldfinanszírozási keretrendszerét figyelembe véve támogatják kereskedelmi tevékenységét. Végül a szolgáltatások terén be akarják indítani a regionális flottakezelést, a meglévő szinergiákra építő üzleti tevékenység, a digitális értékesítési csatornák és adatelemzési képességek, valamint a szervizszolgáltatás és a rövid távú autóbérlés fejlesztését.
TÖBB FORRÁST IS HASZNÁLNAK
A tervezett beruházásokra fordítandó költségek említett nagyságrendjéből jól látható, hogy a nyilvános részvénykibocsátás csupán az egyike lesz a szükséges forrásoknak. Mellette – mint a cég topmenedzserei elárulták – felhasználják a kötvénykibocsátásokból, a banki hitelfelvételekből rendelkezésre álló összegeket is, és persze a vállalat saját cashflow-termelése is a növekedés megalapozását szolgálja majd. Az AutoWallis saját várakozásai szerint a tavalyi 88 milliárd forintos árbevételét az idén 191–212 milliárdosra bővítheti, s az organikus növekedésnek és az évi egy-két tranzakciónak köszönhetően ez 400 milliárd fölé hízhat az évtized közepére. A vezérigazgató hangsúlyozta: ez idő alatt terveik szerint az EBITDA több mint a hatszorosára, a 14–15,2 milliárd forintos sávba ugorhat. A szakember a sajtótájékoztatón végül kiemelte: a lakosság most vehet részt először a társaság tőkeemelésében. Bíznak benne, hogy a jelenlegi, csaknem 2800 kisbefektető mellé több száz új részvényes csatlakozik majd.
NEM CSAK KERESKEDŐK
A befektetők a röpködő milliárdok láttán persze csak kapkodják a fejüket, és nem értik, hogy egy autókereskedő cég, még ha kiemelkedően sikeres is, hogy juthatott el idáig, s miként tűzhet ki, ha lehet, még vérmesebb célokat maga elé. Nos, mindezt a globális autóipari ellátási lánc átalakulása teszi lehetővé, amit az AutoWallis vezetői éles szemmel vettek észre. A gépkocsigyárak tudniillik a jövőben az e-autók piaci bevezetése és a digitális fordulat következtében most már valóban csak a gyártásra és a technológiaváltásra fókuszálnak, így a korábban sok esetben kizárólagosan általuk birtokolt nagykereskedelmi jogokat a KözépEurópához hasonló töredezett régiókban kénytelenek független piaci szereplőknek átadni.
A fogyasztók körében ugyanakkor növekszik az alternatív mobilitás iránti igény, de a tulajdonlás a közösségi autózás mellett is fennmarad. Viszont a vevők márkahűsége csökken, ezért nyitottabbá váltak a márkafüggetlen mobilitási megoldásokra. Minderre tekintettel az autóiparnak szüksége lesz az olyan meghatározó regionális szereplőkre, amelyek sikerrel konszolidálták a megnyíló nagykereskedelmi lehetőségeket, csoportszinten sok márkát képviselnek, a stratégiai jelentőségű földrajzi pontokon pedig kiváló minőségű kiskereskedelmi pontjaik vannak. Lefedik a teljes értékláncot, azaz a nagykereskedelemtől indulva a kiskereskedelmen át valamennyi nagy hozzáadott értékű mobilitási és kapcsolódó szolgáltatás a portfóliójuk részévé vált.
Emellett professzionális IT-megoldásokkal és adatelemzési kompetenciákkal többcsatornás értékesítési modellt, saját online piactereket építenek ki, miközben a tevékenységük megkérdőjelezhetetlenül környezetbarát. Ha pedig ezeket a trendeket végigkövetjük, már előttünk is áll az AutoWallis titka és szeptemberben közzétett frissített, környezettudatos növekedési stratégiája. Egy mondattal összefoglalva: a társaság szimpla autókereskedőből komplett mobilitási szolgáltatóvá alakul.
SZÉPEK A SZÁMOK IS
Az AutoWallis közben közzétette értékesítési adatait is az első háromnegyed évre vonatkozóan. A vállalat által eladott járművek száma éves összevetésben 241 százalékkal, 18 792-re nőtt. A nagykereskedelmi üzletág több mint négyszer anynyi új gépkocsit, összesen 12 386-ot értékesített, ami elsősorban a harmadik negyedévben felpörgött Opel és SsangYong márkának volt köszönhető. A kiskereskedelmi üzletágban 5201 új és 1205 használt járgány talált gazdára, ami 185, illetve 55 százalékos növekedésnek felel meg. A szolgáltatásokon belül a szervizórák száma több mint megduplázódott, a Sixt autókölcsönző bérleti napjaié pedig 101 százalékkal emelkedett.
MURÁNYI ERNŐ