
4 minute read
HÁROM KIRÁLYFI, HÁROM KIRÁLYLÁNY
by Mworks
TOVÁBB ÉL
A KOPP–SKRABSKIÉLETMŰ
Advertisement
HÁROM KIRÁLYFI, HÁROM KIRÁLYLÁNY | A Kopp Mária orvospszichológus és Skrabski Árpád mérnök-szociológus által tizenkét éve életre hívott Három Királyfi , Három Királylány Mozgalom a magyar társadalom lélektanát kutató házaspár halála óta is minden energiájával azért küzd, hogy hazánkban megszülessenek a vágyott gyerekek. Számos elismeréssel igyekeznek inspirálni a társadalmat: díjazzák „a jó embereket”, a családbarát cégeket, kórházi osztályokat, az együtt, egy célért dolgozó házasokat, és ez évtől már a tudományos élet családokért munkálkodó képviselőit is.
„A szüleim, Kopp Mária és Skrabski Árpád a hazai lelkiállapotot tanulmányozva figyeltek fel arra az érdekes adatra, hogy a magyar ifjúság sokkal több gyermeket szeretne, mint amennyi később megszületik. Felmérésük eredményei pedig a jelenkorban is igazak. A szervezetünk egyetemisták között végzett kutatásából ugyanis kiderült, hogy Magyarországon szinte minden fiatal házasságban akar élni, s legalább két gyermeket szeretne. Ha ők meg is születnének, nem lennénk demográfiailag bajban” – mondta a Figyelőnek Skrabski Fruzsina, aki édesanyja 2012-es halála után vette át a mozgalom vezetését. A rendező-újságíró hatalmas lendülettel viszi tovább szülei életművét, és kifogyhatatlan a gyermekvállalás melletti érvekből. Tőle tudtuk meg azt is, hogy vizsgálatok szerint a férfiak legkomolyabb egészségvédő faktora a gyerek: többet ér, mint ha az illető nem dohányzik, nem iszik.
HUNGARIKUM
Skrabski Fruzsina szerint a Három Királyfi, Három Királylány igazi hungarikum nak tekinthető. Más olyan mozgalomról ugyanis nincs tudomásuk, amely „csak annyit” mond: „Azt támogatjuk, hogy mindenkinek annyi gyereke legyen, amennyit szeretne.” A végzettségét tekintve kommunikációs szakember manapság már-már szokatlanul őszintén azt mondja: „Ha valaki nem szeretne gyereket, annak ne legyen. Mi őket sem bélyegezzük meg.” Tapasztalatuk szerint ugyanakkor a tudatos szinglilét igen ritka. A gyermekteleneknél legtöbbször inkább párkapcsolati gondok állnak a háttérben, vagy az, hogy biológiai okokból nem lehet babájuk. „Én is az utóbbi cipőben jártam, de aztán lombikprogrammal megszületett a gyermekem” – mesélte. Hozzátette: a mozgalom nagyon sokat tesz a közösségépítésért, a fiatalok bátorításáért, hogy ne féljenek családot alapítani, valamint azért, hogy akiknek még nem sikerült, azok is megtalálhassák a párjukat.
A „Családban élni jó!” szlogent hivatott erősíteni az immár negyedik éve minden esztendőben megrendezett flashmobjuk, melynek lényege, hogy egyszerre minél több gyereket emeljenek a magasba a szüleik, bárhol is éljenek az országban vagy a határon túl. Az idei „Gyereket a magasba!” akcióhoz ismét több mint tízezren csatlakoztak Budapesten és harminchat másik településen.
KOPP–SKRABSKI-DÍJ
Fontos mozzanata a szervezet életének azok elismerése, akik tevékenységükkel a másik boldogulásáért, testi-lelki egészségéért, kisebb vagy nagyobb közösségekért dolgoznak az élet legkülönbözőbb területein. „Jó és fantasztikus emberek, akik életük példáján keresztül segítenek hozzá minket, hogy mi is jobbak legyünk” – mondta Skrabski Fruzsina a szüleiről elnevezett díj jelöltjeiről, akikre október 26-ig lehet szavazni az interneten. Köztük van mások mellett Müller Cecília országos tiszti főorvos, Pál Ferenc római katolikus pap, Pászthy Bea gyermek- és ifjúságpszichiáter, valamint Pindroch Csaba színész. Az egykor együtt dolgozó Kopp Mária és Skrabski Árpád mintájára díjazzák az együtt és egy célért tevékenykedő házaspárokat is. Az aspiránsok az élet legkülönfélébb területeiről kerültek ki: vannak köztük orvosok, színészek, tanárok, lelkészek, társasjáték-tervezők és gyászfeldolgozásban segítők, valamint például a császármetszéssel kapcsolatos
„GYEREKET A MAGASBA!” FLASHMOB. AZ IDEI AKCIÓHOZ IS TÖBB MINT TÍZEZREN CSATLAKOZTAK
tanácsadással foglalkozó Császárvonal alapítói. Az előző évekhez képest újdonság, hogy az idén tudományos kategóriában is kiosztják az elismerést. A jelölteket felsőoktatási intézmények ajánlották.
CSALÁDBARÁT VÁLLALATOK
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom munkaerőpiaci fókuszú Balansz programja keretében, 2013-ban alapították és azóta is gondozzák Az év családbarát vállalata pályázatot. Mostanra kilencvennégy céget díjaztak, így mintegy száztízezer munkavállaló és tágabb famíliája életére van hatással a Balansz, melynek részeként év közben úgynevezett jógyakorlat-megosztó találkozókat is szerveznek és közös fellépésre ösztönző felhívásokat tesznek közzé – mondta el a Figyelőnek a projekt vezetője, a mozgalom alelnöke. Ujvári Enikő hangsúlyozta: a családbarát vállalatok pályázata mára komoly presztízsűvé vált a versenyszférában. Ezt jól mutatja, hogy évente csaknem százan jelentkeznek a díjra. „A célunk azon cégek bemutatása, amelyek a leginkább odafigyelnek munkatársaik lelki egészségére, a munka és a magánélet közti harmóniára, továbbá támogatják őket a különböző élethelyzetekben, s általában családbarát módon működnek” – fejtette ki a szakember. Rámutatott: ezeknél az állásadóknál a pályakezdő fiatalok, a kisgyerekesek, a szüleikért felelősséget vállalók, a nyugdíj előtt állók tábora, egyszóval mindenki számíthat arra, hogy minden élethelyzetben talál közös megoldást a munkáltatóval. E munkahelyeken már a pandémia előtt sokkal több volt a rugalmas munkaszervezési forma, segítették a hosszabb távollét, például gyes után visszatérőket, szülői szerepekről, önismeretről, párkapcsolati készségekről szóló rendezvényeket tartottak. Tehát odafigyeltek arra, hogy a munkatársak testi-lelki egészségét megőrizzék, sőt szívesen látták bent a kollégák gyermekeit is.
A Balansz program Home & Office nevű kutatása számokkal is alátámasztotta, hogy a családbarát szervezeti kultúra, ezen belül az empatikus és rugalmas vezetői attitűd, az erős közösségi érzés, a kölcsönös bizalom és a felelősség válsághelyzetben is előnyt jelent egy vállalatnak. A családbarát cégeknél már bevált és rutinszerű megoldások most, a megváltozott munkaerőpiaci helyzetben mások számára szintén tanulságosak lehetnek – jelezte Ujvári Enikő. Tavaly egyébként, a koronavírus-járvány idején először fordult elő, hogy hazai tulajdonosi hátterű cég lett mindhárom kategória nyertese: Barta Autó (kisvállalat), Tigra Kft. (középvállalat), MVM (nagyvállalat).
A programvezető igyekezett egy érzékletes példával szemléltetni, mit is jelent a közösségi érzés a családbarát társaságoknál: „Az előző esztendőben egy középvállalat munkatársainak egy csoportja bejelentkezett a vezetőjüknél és közölték: a fizetésük egy részét szeretnék felajánlani tartalékképzésre, hogy amíg a járvány miatt nem lesz megrendelés, biztosan ne kelljen senkit se elküldeni.” Ugyanilyen fontos kezdeményezés volt, amikor egy nagyvállalat felső vezetésének a tagjai a magánvagyonukból alapítványt hoztak létre azzal a céllal, hogy a pandémia miatt nehéz helyzetbe került munkatársak családját hatékonyan tudják segíteni. Az idén is, mint minden évben, novemberben derül ki, kik 2021 legjobbjai, kik azok a példaképek, akik innovatív megoldásokkal mutatják az utat más társaságok számára.
HELMECZI ZOLTÁN