
4 minute read
ÚJRANYITÁS Nem enyhül
by Mworks
NEM ENYHÜL
A MUNKAERŐHIÁNY
Advertisement
ÚJRANYITÁS | Az elindulás jól sikerült, de a gazdasági prosperitással együtt a munkaerőhiány is visszatért, sőt bizonyos szektorokban súlyosabb is lett, mint 2019 végén volt. Egy portál friss adatai szerint 2020 szeptemberéhez képest ez év azonos időszakára 70 százalékos növekedést tapasztaltak a feladott álláshirdetések számában.
A pandémia kapcsán a vállalati világban a legtöbben azt gondolták, hogy enyhül a több esztendeje növekvő munkaerőhiány. Ám ez tavaly is csupán részben volt így, főként azokban a szakmákban, ahol a turizmusból és vendéglátásból felszabadult tízezrek elhelyezkedtek. Így hát e tekintetben jobb lett a helyzet, de csak rövid távon.
Azaz a cégvezetők és a HR-esek öröme nem sokáig tartott: az ez év tavaszán megélt újranyitással gyakorlatilag ismét kiszáradtak a munkaerő-utánpótlás forrásai. Egy friss felmérés is ezt támasztja alá, amelynek az eredményét a Profession.hu állásoldal weben megtartott minapi HR-konferenciáján ismertették. E szerint a 2020. szeptemberi adatokhoz képest mintegy 70 százalékkal növekedett náluk a feladott hirdetések száma. Ezen belül a kékgalléros munkakörökre vonatkozó ajánlatoké 61 százalékkal bővült. Ezen a site-on egyébként a hazai online hirdetések mintegy felét adják fel.
VÁLTOZÓ ATTITŰD
Az átoltottság javulásával számos ágazat azonnal újraindult, sőt a magánerős beruházások mellett a vállalatiak is a legtöbb helyen „zöld lámpát” kaptak. Emellett a munkavállalók, ha lehet, még tudatosabbak lettek, illetve sokakban megerősödött a vágy a munkahelyváltás iránt. Ez év tavasza így jobbára a tömeges munkahelyváltások időszaka lett, rengeteg kkv találta ezért magát kulcsember(ek) nélkül. A lendületes újranyitás a váltáson gondolkodó dolgozóknak jelentett nagy lehetőséget, hiszen új álláshelyek is nyíltak, amelyek esetében ráadásul nem az akár több éve kialkudott szerényebb keresetekkel operáltak, hanem a ma jellemző nagyobb bérekkel kezdték csábítani az embereket.
HIÁNY ÉS INFLÁCIÓ
Igen kaotikus másfél év van a cégek és a munkavállalók mögött: át kellett vészelniük a pandémia legnehezebb időszakait; sok helyütt elharapódzott az áruhiány (főleg a csipek és az építőanyagok terén), valamint az árak (és velük a bérigények) növekedése is elképesztő volt. Elsősorban az építőanyagok (fa, acéltermékek, ragasztók) drágultak nagymértékben, de sok alapélelmiszer (főként gyümölcs, zöldség) is. Az utóbbi hetekben pedig a nemzetközi energiaárak kezdtek emelkedni, ami nyilván még feljebb tolja a hazai inflációs számokat. A látványos drágulások azért lényegesek, mert ezek csak gyorsítják a munkabérigények – amúgy sem lanyha – növekedési ütemét.
HOL VAN GOND?
Természetesen a munkaerőhiány különbözőképpen jelentkezik, ágazatonként eltérő mértékben. Az IT-szektorban például soha nem látott passzivitás tapasztalható. A szakértők szerint a 2019 előtti időszakhoz képest is többet kell küzdeniük a cégeknek, illetve a toborzást végzőknek egy-egy jó jelöltért. Ráadásképpen a sok nyitott pozíció miatt az álláskeresőknek több lehetőségük nyílt válogatni az ajánlatok között. Emellett a munkahelyekkel kapcsolatos preferenciáik is megváltoztak. Például a home office lehetősége, illetve engedélyezett mennyisége a váltás egyik legfontosabb motivációs tényezője lett – legalábbis az irodai munkakörökben.
Az igazán alkalmas dolgozók megszerzése és megtartása ebben a helyzetben alapvető. Egy vállalat sem engedheti (engedhetné) meg magának, hogy elveszítse a munkavállalóit. Mivel pedig a munkakeresési kedv is jelentősen nőtt, így az erősödő HR-versenyben nehezebb kitűnniük a társaságoknak. Vagy egyáltalán megszólítaniuk a számukra megfelelő munkaerőt, ezért sok helyütt nőttek a toborzásra fordított kiadások. Igaz, nem mindenhol: a cégek kevesebb mint harmada, azaz a felmérésben nyilatkozók 29 százaléka válaszolta azt, hogy több pénzt költ verbuválásra, s mindössze 7 százalékuk ad ki erre kevesebbet, mint 2020-ban.
A szakértők szerint ugyanakkor a toborzásnál érdemes nagy lendülettel elindulni, mert a folyamat manapság sok hónapig elhúzódik, s emiatt a cégek munkától, nyereségtől esnek el. Sőt nő a meglévő kollégák munkaterhe, így akár extra elvándorlással is számolni kell.
A hibák jelentős része abból adódik, hogy mindig egyetlen adott csatornát használnak a verbuválók és a vezetők, s csak akkor állnak át egy alternatívára, ha már kiderült, hogy az addigi módszer eredménytelen. Így történhet meg, hogy akár egy év is eltelik, mire be tudnak tölteni egy pozíciót. Fontos, hogy a csatornákat jól válasszuk meg, és időben is egymáshoz közel folytassuk a toborzási kampányokat a különböző platformokon. A jelentkezőket pedig érdemes egy adott platformra terelni, ezzel időt és kapacitást spórolva meg mindkét fél számára.
Persze a járvány számos vállalat alkalmazkodóképességét próbára tette, és a korábbinál jóval inkább előtérbe kerültek a kollégák egyéni problémái. A szervezeten belüli emberi kapcsolatok fenntartása és ápolása pedig sokkal nehezebb a távmunkavégzésre történő átállás óta.
MEGUGRÓ FIZETÉSI IGÉNYEK
Egyébiránt a Profession.hu a saját adatbázisa alapján a segéd-, a betanított és a szakmunkások keresletének és kínálatának a viszonyáról, az elvárt fizetésről is kutatást publikált. E szerint a havi bérigény jelentősen megnőtt 2021-re – a releváns álláskeresők átlagosan nettó 233 000 forintos fizetésre számítanak.
A segéd-, betanított és szakmunkásokat toborzó hirdetések számát vizsgálva is szignifikáns ugrást láthatunk. Ahogy említettük, az ez év szeptembere előtti 12 hónapban mintegy hetven százalékkal több hirdetés került ki a Profession.hu-ra.
Az építőipari álláshirdetések száma 41 százalékkal emelkedett az elmúlt egy év folyamán. Igaz, pandémia ide vagy oda: ebben a szektorban már évek óta szakemberhiány van. Az e mögötti okok sokrétűek, de érdemes kiemelni a külföldre vándorlást, a szakma elöregedését, a megfelelő mennyiségű és minőségű utánpótlás elmaradását.
Érdekes azt is megvizsgálni, hogy mely munkakörök a legkeresettebbek manapság a kékgalléros, azaz kétkezi jellegű munkák világában. Leginkább a gépkezelők iránti igény ugrott meg: 113 százalékos növekedés mérhető. Ezt követi a betanított munka (103 százalék), a felszolgáló-pincér-pultos szakma (101), a konyhai tevékenység (86) és a műszerészi feladatok (83). A legkevésbé dinamikusan növekvő kategóriák: a takarítás, tisztítás (19 százalék), a személy- és vagyonvédelem (6).
HG