Figyelő 2021. 42. sz.

Page 48

| TŐZSDE |

EMELIK A TÉTET

AUTOWALLIS | Éles szemmel észrevéve a kínálkozó piaci lehetőséget, az AutoWallis a technológiai váltással elfoglalt autógyártóktól átveszi az eddig féltve őrzött nagykereskedelmi jogokat.

jelentős eseményt természetesen Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója szintén megtisztelte jelenlétével. A befektetők az intézményi jegyzés folyamán a 107–122 forintos ársávon belül kialakuló végleges áron jegyezhetnek majd az összesen mintegy 93,5 millió felkínált részvényből, az esetleges túljegyzést is bekalkulálva. A lakossági befektetőktől 1-1,5 milliárd forintos kötelezettségvállalásra számít a társaság az október 25-től november 9-ig tartó jegyzési időszak alatt, míg az intézmények az előzetes várakozások sze-

rint 5-6,5 milliárdos értékben nyújthatják be igényüket november 2. és 9. között. Így együttesen 6-8 milliárd folyhat be a most már regionális lefedettséggel működő vállalatcsoporthoz, de nem lehetetlen, hogy némi túljegyzéssel a 10 milliárd forintos álomhatárt is túllépik – mondta Ormosy Gábor.

AKVIZÍCIÓK ÉS FEJLESZTÉSEK

A forrásbevonás hátterében az AutoWallis növekedési stratégiája áll, amely 2025-ig 16–38 milliárd forint értékű akvizíciókkal és fejlesztésekkel számol. A cég ugyanis

FOTÓ: PUZZLEPIX/SHUTTERSTOCK

A jövő hétfőn jön el végre a nagy nap, amikor 2017 óta először újra nyilvános részvénykibocsátásra kerül sor a Budapesti Értéktőzsdén. A kibocsátó pedig az AutoWallis lesz – jelentette be a börze Prémium kategóriájában jegyzett autósvállalat a minap tartott sajtótájékoztatón, ahol a konszern teljes vezérkara megjelent, Müllner Zsolt cégelnök és Ormosy Gábor vezérigazgató vezetésével. A magyar tőkepiac szempontjából is rendkívül

48 | FIGYELŐ 2021/42

F_48-49_wallis.indd 48

2021. 10. 18. 16:58


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.