Figyelo_2021-33

Page 16

| GAZDASÁG ÉS POLITIKA |

KILŐTT A MAGYAR GAZDASÁG Egyre jobban látszik a járvány enyhülésének a hatása a magyar gazdaság teljesítményén: a második negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) a nyers adat szerint 17,9, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott számok alapján 17,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint. Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 2,7 százalékkal nőtt a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. Az első fél évben 7,6, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott számok alapján 7,2 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye a múlt esztendő azonos időszakához viszonyítva, miután január–márciusban a nyers adat szerint 2,1, a kiigazított és kiegyensúlyozott mutató alapján 1,9 százalékkal csökkent.

gazdaság teljesítményéhez. A szolgáltatások ágazatai – így a turizmus, a szállítás, az infokommunikáció, a pénzügy, az oktatás és az egészségügy – kivétel nélkül erősödhettek. Keresleti oldalról a fogyasztás, a beruházások és az export is húzhatta a gazdaságot. A bővülést a tárcavezető szerint jelentősen támogatták a kormány gazdaság-

védelmi és -újraindítási intézkedései: az idén összességében 8,4 százalékponttal járulnak hozzá a teljesítményhez, enynyivel mérséklik a járvány okozta válság hatásait. Az erőteljes visszapattanást segítette, hogy a magyar gazdaságnak a pandémiához való alkalmazkodási képessége javult, így a járványügyi intézkedések kevésbé fogták vissza az aktivitást. Az Európában élenjáró hazai oltási programnak köszönhetően az újraindítás is gyorsabb lehetett az uniós orszá-

FOTÓ: CZEGLÉDI ZSOLT, MTI

NÖVEKEDÉS | Az előzetesen vártnál is gyorsabban bővült a magyar gazdaság a második negyedévben. A hazai gyarapodás érdemben meghaladta a régiós gazdaságok, valamint az EU átlagos növekedését is.

TÚL A JÁRVÁNY ELŐTTI SZINTEN

„A várakozásokon felül bővült a bruttó hazai termék a második negyedévben az egy esztendővel korábbihoz viszonyítva, ez a valaha mért legnagyobb növekedés” – jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban. A pénzügyminiszter kiemelte: a magyar gazdaság teljesítménye meghaladta a járvány előtti szintet, az újraindítás Magyarországon az egyik leggyorsabb az Európai Unióban. Az elérhető részstatisztikák azt jelzik – tette hozzá –, hogy a gyarapodás egészséges szerkezetű, a legtöbb gazdasági ágazatra kiterjedt. A Pénzügyminisztérium számításai szerint termelési oldalról az ipar és az építőipar két számjegyű növekedést mutathatott, de az agrárium is pozitívan járulhatott hozzá a

ÉRDEKLŐDŐK A DEBRECENI FARMEREXPÓN. AZ AGRÁRIUM IS HÚZTA A NÖVEKEDÉST

16 | FIGYELŐ 2021/33

F_16-17-GDP.indd 16

2021. 08. 17. 18:10


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

BOR, MÁMOR, ÜNNEP

1min
pages 82-84

BÚCSÚ BARCELONÁTÓL Messi távol

5min
pages 80-81

DANKÓ VIRÁG Millenáris: tartalommal teli tér

4min
pages 78-79

REKLÁMIPAR Influencermarketing Covid után

7min
pages 75-77

FIGYELNEK Életmentő okoskarperecek

4min
pages 70-71

CAKÓ KINGA

4min
pages 72-74

RÉGIÓS HÍREK

5min
pages 68-69

OSZTRÁK ÉS SKÓT BERUHÁZÓ Külföldi

2min
page 66

HORVÁTORSZÁGI DILEMMÁK Készülődés

2min
page 67

ROMÁNIAI KAMPÁNYBLÖFF Etnikai

5min
pages 64-65

ROMÁNIAI VAGYONI KÖRKÉP Kevés

4min
pages 62-63

OTTHAGYTÁK SZARAJEVÓT A SZERBEK

4min
pages 60-61

ÉPÍTŐANYAGOK Cementgyárak aranykora

3min
page 59

DÉL-KOREAI GAZDASÁG szabadlábon

6min
pages 56-58

BLUE CHIPEK Eredményekben gazdagon

5min
pages 46-47

SZANKCIÓK Nagy ütést kapott a Huawei

3min
page 39

DUDÁS SZILÁRD Anyukám Mondta – Debrecenben is

9min
pages 36-38

KÖVETELÉSKEZELÉS Szabályozásra várva

3min
pages 44-45

TANULÁS A Google is felfigyelt a magyarokra

4min
pages 34-35

RASZTOVITS DÁVID Milliárdok

8min
pages 31-33

SZABÓ ATTILA Vezető szerepben a magyar Ford-leány

8min
pages 28-30

KOVÁCS ATTILA Meglehet az ára az elutasításnak

5min
pages 26-27

HÁTTÉRALKU DK–Jobbik-szövetség az előválasztáson

2min
pages 20-21

ALAPÍTVÁNYI STRUKTÚRA Huszonegy

3min
pages 24-25

NÖVEKEDÉS Kilőtt a magyar gazdaság

4min
pages 16-17

TÖRVÉNYHOZÁS Parlamenti táncrend

3min
pages 18-19

KEMÉNY ILDIKÓ Vonzzuk a filmeseket

5min
pages 13-15

TURIZMUS A Balaton-felvidék természeti kincsei

2min
pages 22-23

DÓZSA GYÖRGY Kína nyert

1min
page 8

MAGYAR FILMIPAR Nálunk kilincselnek a producerek

8min
pages 10-12
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Figyelo_2021-33 by Mworks - Issuu