| CAPPUCCINO |
KOLLÁR BORBÁLA
„Segítenem kell a gyerekeknek nem elfelejteni gyereknek lenni” – mesél küldetéséről a Borarti kreatív alkotóközpont megálmodója. Szerinte a jövő gyermekének fontos a megfelelő inspiráló közeg, ahol kreatív maradhat, szabadon kérdezhet és önállóan válaszokat, megoldásokat kereshet. Munkásságával kicsiket és nagyokat egyaránt arra ösztökél, hogy hétköznapi tárgyakat új összefüggésekben használjanak, kész megoldások helyett saját gondolatokat valósítsanak meg.
Hogyan lesz az ember divattervezőből készségfejlesztő? – Eredetileg az Aboriginalnél dolgoztam, aztán megszülettek a gyerekek és otthon voltam velük három évig. Elkezdtünk mindenfélét alkotni együtt, idővel pedig azt vettem észre, hogy a szomszéd gyerekek is ott ülnek nálam, mert mindig történik valami. Elkezdtem blogolni, s később megkerestek az óvodából, majd a Budaörsi Művelődési Házból, hogy szervezzek kreatív foglalkozásokat. Innen indult a történet tizenhárom éve, majd lett egy saját alkotóműhelyem, gyerektáborokat szerveztem és workshopokat indítottam, immáron felnőtteknek is. Az ötleteim még mindig záporoztak, de egyedül már nem tudtam több lovat megülni. Ekkor hozott össze a sors Benke Anitával, akivel újraalkottuk a Borartit. Weboldalt és -shopot csináltunk, új alkotóműhelyt nyitottunk tavaly szeptemberben, amivel teljessé válhatott az a platform, amelyet megálmodtam. Célunk többes: megmutatni másoknak a szabad alkotás szépségét, a természet szeretetét, valamint az újrahasznosítás fontosságát. – Kicsit ellentétesnek tűnik elengedésre és lelassulásra buzdítani az embereket egy olyan világban, ahol inkább az „élj túl, dolgozz keményen” elv uralkodik, nem? – Van olyan, hogy magam is úgy érzem, széllel szemben próbálunk haladni, de hiszek abban, hogy csupán edukálni kell az embereket az alkotással járó öröm, a benne rejlő lehetőségek terén. Másrészt a visszajelzések is azt mutatják: érdemes eb-
ben az irányban gondolkodni. Több olyan szülő is van, aki a mai napig fotót küld nekem a gyermeke alkotásairól, amelyeket mondjuk egy erdei sétán gyűjtött makkokból és tölgyfalevelekből raktak össze. – Nem válnak ezek idővel csak kacattá egy háztartásban? – Kétfajta szülő létezik. Van olyan, aki, bármit is készítsen a gyerek egy kreatív workshopon, azt mondja: „Mi ezt haza nem visszük.” Az érdekli, hogy a gyerek le legyen foglalva. A másik típus mindent megtart. Nekem is többdoboznyi rajzom volt a gyerekektől, de erre az a javaslatom, hogy fotózzák be, s digitálisan megmarad, könnyebb tárolni. Egyébként megoldást jelenthet a kacatproblémára, hogy a programokon vagy otthon az úgynevezett „art pakkok” által használati tárgyat készíthetnek a kicsik és a nagyok. – Mi a különbség egy ilyen kreatívcsomag és a hobbiboltban magunknak összeválogatott alapanyagok között? – Az, hogy ez kompakt megoldás. Egy főzős analógiával élve: olyan, mint amikor a leveszöldségek össze vannak darabolva, és nem kell különválogatni azokat. Annyi plusszal, hogy a csomagokhoz extra feladatot is adok – de egyáltalán nem instrukciókat –, míg a húsleves receptjét általában nem szokták csatolni a boltokban. Ez így összességében segítség a szülőknek is, akik esetleg nem jártasok a kreatív elfoglaltságokban. – Ettől függetlenül mindig kiemelt figyelmet kap az alkotói szabadság meghagyása. Miért ilyen hangsúlyos ez? – A keretek és szabályok nélküli alkotás a kreativitás felébresztése miatt. Én kicsi koromtól kezdve jártam rajzolni, tanultam azt, de mindig úgy éreztem, be vagyok zárva, nincs tér arra, amit szeretnék, így otthon csináltam meg. Az iskolákban ugyan-
74 | FIGYELŐ 2021/19
F_74-75_cappuccino.indd 74
2021. 05. 11. 16:06
