
6 minute read
KAPACITÁSBOOM Bővül a Liszt Ferenc
by Mworks
BŐVÜL A LISZT FERENC REPÜLŐTÉR KARGÓBÁZISA
KAPACITÁSBOOM | Létrejön a kínai–magyar „légi selyemút”, miután igen jelentős fejlesztés valósul meg a ferihegyi áruforgalmi kiszolgálásban, kínai partnerekkel közösen – jelentették be pár napja. Középtávon ráadásul megtöbbszöröződhet a mai kapacitás, ha a tervezett több tízezer négyzetméteres kínai logisztikai gyűjtő-elosztó központ is megvalósul.
Advertisement
A gazdasági nagyhatalommá vált Kína szerepe egyre jelentősebb a globális térben. A hazai gazdasági stratégiák alkotói, végrehajtói is felismerték ezt, így nem a semmiből indulunk, amikor arról beszélünk, hogy Magyarország nagyon fontos hídfőállása a kínai–európai gazdasági-kereskedelmi együttműködésnek. Ennek a hosszú, sok-sok évtizedre meghatározó kapcsolatnak az alapjait részünkről már letettük, de jelenleg fontos mérföldköveket illik vagy inkább muszáj elérni ahhoz, hogy felvegyük a kesztyűt több versenytárs – tőlünk akár északra, akár délre lévő – országgal.
Hazánk helyzetének erősödéséről szól az a friss hír is, amely április végén látott napvilágot. E szerint jelentősen megnő a nemzetközi Liszt Ferenc repülőtér áruforgalmi kapacitása, mégpedig egy minapi megállapodás kapcsán. Az első hírek pár hete még arról szóltak, hogy a Budapest Airport Zrt. elkezdte a repülőtéri áruforgalmi környezet és az 50 millió eurós (18,3 milliárd forint) beruházással tavaly átadott BUD Cargo City esetleges további bővítésének előzetes vizsgálatát.
FELPÖRÖG A FEJLESZTÉS
E hónap elején azonban jött egy kulcsfontosságú bejelentés: e szerint létrejön a kínai–magyar „légi selyemút”, mivel kínai logisztikai bázis épülhet a fővárosi repülőtéren. Ugyanis a Budapest Airport (BA), a kínai Henan Airport Group (a Csengcsou nemzetközi repülőtér üzemeltetője), valamint a CECZ (Central European Trade and Logistics Cooperation Zone)/Utlink kínai–magyar üzleti és logisztikai fejlesztőcég együttműködési
AZ ELSŐ FECSKE. EMBERKÖZELBEN A JUMBO
PANDÉMIA ELŐTT. A KAPACITÁSBŐVÍTÉSI FEJLESZTÉS AVATÓJA

megállapodást írt alá. Ennek célja tehát a hazánk és a távol-keleti óriás közötti kvázi légi selyemút létrehozása, illetve a két légikikötőben dedikált logisztikai központok létesítése az áruforgalom kiszolgálására. A várakozások szerint a projekt új szintre emeli a két ország együttműködését, lehetővé téve, hogy a fenti repülőterek a kínai és a teljes kelet-közép-európai térség kiemelkedő légi áruforgalmi kapujává lépjenek elő, lehetőségeket kínálva a piaci szereplők, például az Alibaba-csoport számára – derült ki a bejelentés kapcsán.
A frissen tető alá hozott együttműködési egyezmény, a Budapest Airport és a Csengcsou nemzetközi repülőtér direkt légi összekötése tehát lényeges logisztikai előnyöket hozhat nemcsak Magyarország és Kína, de az egész kelet-középeurópai régió számára is. A partnereknek magyar oldalról támogatást nyújtott a Külgazdasági és Külügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatósága, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), a Magyar Posta Zrt., nem utolsósorban pedig a Ghibli Kft. is.
VILÁGSZÍNVONALÚ KÖZPONT
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a bejelentés kapcsán aláhúzta, hogy a kormány tervei szerint hazánk Közép-Európa teherszállítási, logisztikai és elosztóközpontjává válik. E stratégiai törekvés úgy váltható valóra, ha az Európa és a Távol-Kelet között mozgó áruk minél nagyobb hányada Magyarországon keresztül éri el úti célját – húzta alá a szakember. Érdekesség, hogy a projekt már a Hszi Csin-ping elnök által vezetett Kína és a kelet-közép-európai országok ez év februárjában, Pekingben megrendezett találkozóján is célkitűzésként szerepelt.
Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója szerint a BUD Cargo City tökéletes állomása lesz a XXI. századi légi selyemútnak, egy világszínvonalú logisztikai komplexum szolgálja majd ki az áruszállítást. Az együttműködés előképeként, annak első részeként a CECZ/ Utlink-csoport szervezésében tavaly októberben közvetlen légi szállítmányozó járat indult a magyar főváros reptere és a csengcsoui légikikötő közt, amely heti három alkalommal, a Hainan Airlines üzemeltetésével közlekedett. Ez a kulcsfontosságú összeköttetés ez év márciusának végén további heti két, Boeing–747-es típusú géppel teljesített járattal bővült. A közös munka kezdete óta pedig a százat is elérte a megtett utak száma.
Fontos technikai részlet, hogy most tavaszra már dedikált raktárak létesültek a forgalom kezelésére. A henani repülőtéren ez év februárjában adták át ünnepélyes keretek között a Budapest Exkluzív Tengerentúli Terminált, Budapesten pedig a Cargo Cityben április 27-én a Zhengzhou Exkluzív Tengertúli Terminál névre keresztelt, ennek az együttműködésnek dedikált raktárcsarnokot.
EZ CSAK A KEZDET?
A maga nemében is hatalmas budapesti áruforgalmi terminál már tavaly elkészült. A BUD Cargo City évente akár 180 000 tonna rakományt is képes kezelni, de még ez is kevés lehet középtávon. Most a jelentősen növekvő árumennyiség indokolttá teszi egy újabb nagyszabású, dedikált logisztikai centrum kialakítását – árulták el a BA-nál. Kiderült, hogy a kínai partnerekkel egyeztetnek egy a budapesti repülőtéren épülő, több tízezer négyzetméteres kínai logisztikai gyűjtő-elosztó központ kialakításáról, amely az egész BUD Cargo Citynél jelentősebb lenne. Ugyanis évente több százezer tonna árukezelési kapacitást tenne lehetővé, hozzájárulva az ahhoz kötődő légiáru-forgalom fejlődéséhez.
Talán mellékszálnak hangzik, ám közel sem az, hogy a fent részletezett megállapodás másik eredményeként az Alibaba logisztikai vállalata, a Cainiao Kelet-Közép-Európa légiáru-elosztó központjaként jelölte meg a Budapest Airportot. Áprilisban meg is indultak az első szállítások. A
MUNKA KÖZBEN. AZ ELSŐ KÍNAI EGÉSZSÉGÜGYI SZÁLLÍTMÁNYOK EGYIKE

sikeres lebonyolítás eredményeként már indulásként napi több tíz tonnás árumenynyiség (több tízezer küldemény) kezelése jelent meg fővárosunk légikikötőjében, a jövőben pedig ennél is nagyobb volumenekre számíthatunk, elsősorban a regionális szintű gyűjtő-elosztó szerepnek köszönhetően. Annál is inkább, mert magánforgalomban is változik a külföldről rendelt rakomány kezelése (lásd a Júliustól az egyforintos eu-n kívüli termék is áfaköteles című írásunkat). Ez azt jelenti, hogy rendkívül nagy elosztó raktárra lesz szüksége nálunk az Alibaba–AliExpress-
Ez év július elsején az Európai Unióban nemes egyszerűséggel megszűnik a közösségen kívülről érkező 22 euró alatti áruk áfamentessége, bár 150 euróig a termékek behozatala továbbra is vámmentes marad. A Magyar Posta automatikus vámeljárással készül a jogszabályi változásra, közösen dolgozva a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal.
Mint ismert, a ma érvényes szabály szerint az EU-n kívülről érkező produktumok 22 eurós összeghatárig vám- és áfamentesek, míg a 22 és 150 euró közöttiek vámmentesek, de forgalmi adót kell fi zetni utánuk. Ám az e-kereskedelem érvényes szabályozása igen jelentős bevételkiesést okozott, és súlyos hatással volt az unió, valamint a tagállamok költségvetésére, a közösségen kívüli kereskedőket pedig jogosulatlan előnyhöz juttatta. A hivatalos verzió szerint az új szabályozás kiegyenlítettebbé teszi a versenyt az uniós és a nem tagállami vállalkozások között. Ismert, hogy a kisebb értékű küldemények többségét a Magyar Posta kezeli. A harmadik országból a küldemények a Nemzetközi Posta Kicserélő Központba érkeznek, itt a mostani regulák szerint válogatják azokat július elsejéig, a rajtuk jelölt érték szerint.
Persze az uniós áfairányelv változása a postára is hatalmas pluszterhet ró, mivel ez azt jelenti, hogy nem lesz válogatás, nem lesz szúrópróbaszerű vizsgálat, hanem a napi sok ezer Ázsiából vagy Amerikából, sőt Nagy-Britanniából érkező csomag, amelyet online vásároltak, eljárás alá kerül. Azaz feltehetően a július elseje után beérkező pakkok esetében sok-sok hétnyi csúszásra kell felkészülniük azoknak, akik akár mostanában rendelnek az EU-n kívülről…
Igaz, a hírek szerint a posta jelentős informatikai fejlesztéssel és logisztikai kapacitásbővítéssel készül a jogszabályi változásra. Természetesen arra törekedve, hogy a vámeljárási folyamat automatikus és minél gyorsabb legyen. A tervek szerint a vámügynöki szolgáltatás díja termékértékhez igazítottan sávos lesz. Az új folyamatban pedig az ügyfelek számára elsődlegesen az online fi zetés lesz ajánlott, amelyhez díjelőny is társul. Minden internetes rendelés esetén lényeges, de a vámeljárás miatt az unión kívüli rendeléskor különösen fontos a pontos adatok (név, cím) mellett az elektronikus elérhetőségek (e-mail, telefonszám) megadása is, méghozzá azért, mert a szükséges információk birtokában a posta teljesen automatikusan elvégzi majd a vámeljárást, és fi zetést követően kézbesíti a küldeményt. csoportnak, illetve minden olyan nagyobb kínai webáruháznak (Wish, GeekBuying, DHgate és társaik), amely eddig döntően az ázsiai országból szállított.
A JÁRVÁNY IS SEGÍTETT
Már most is nagyon pörög az áruforgalom, hiszen egy friss hír szerint ez év januárja és márciusa között 39,5 ezer tonna árut kezelt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ami 19 százalékos növekedés az előző esztendő azonos időszakához képest, és a légikikötő történetének a legerősebb negyedévét jelenti. Márciusban 14,9 ezer tonna légi árut regisztráltak, ami a valaha volt legnagyobb havi kargóforgalom. Kossuth József, a Budapest Airport kargóvezetője szerint az idén éves szinten a 150 ezer tonnát is elérheti a légiáru-forgalom, szemben a tavalyi 134,4 ezerrel.
Nem mellékes, hogy a járvány idején folyamatosan erősödött a BA regionális szerepe. Nemcsak az ázsiai reláció miatt, hanem azért is, mert a légiáru-szállítás kulcsszerepet játszik a pandémia elleni küzdelemben. Az első negyedévben a több mint 4,5 millió adag védőoltás 85 százaléka légi úton, a budapesti repülőtéren keresztül érkezett az országba. Továbbá a Szuezi-csatornán pár hete történt hajóbaleset is felhívta a figyelmet a légi szállítás nagyobb biztonságára.