KOLLÁR BORBÁLA

„Segítenem kell a gyerekeknek nem elfelejteni gyereknek lenni” – mesél küldetéséről a Borarti kreatív alkotóközpont megálmodója. Szerinte a jövő gyermekének fontos a megfelelő inspiráló közeg, ahol kreatív maradhat, szabadon kérdezhet és önállóan válaszokat, megoldásokat kereshet. Munkásságával kicsiket és nagyokat egyaránt arra ösztökél, hogy hétköznapi tárgyakat új összefüggésekben használjanak, kész megoldások helyett saját gondolatokat valósítsanak meg.

Hogyan lesz az ember divattervezőből készségfejlesztő? – Eredetileg az Aboriginalnél dolgoztam, aztán megszülettek a gyerekek és otthon voltam velük három évig. Elkezdtünk mindenfélét alkotni együtt, idővel pedig azt vettem észre, hogy a szomszéd gyerekek is ott ülnek nálam, mert mindig történik valami. Elkezdtem blogolni, s később megkerestek az óvodából, majd a Budaörsi Művelődési Házból, hogy szervezzek kreatív foglalkozásokat. Innen indult a történet tizenhárom éve, majd lett egy saját alkotóműhelyem, gyerektáborokat szerveztem és workshopokat indítottam, immáron felnőtteknek is. Az ötleteim még mindig záporoztak, de egyedül már nem tudtam több lovat megülni. Ekkor hozott össze a sors Benke Anitával, akivel újraalkottuk a Borartit. Weboldalt és -shopot csináltunk, új alkotóműhelyt nyitottunk tavaly szeptemberben, amivel teljessé válhatott az a platform, amelyet megálmodtam. Célunk többes: megmutatni másoknak a szabad alkotás szépségét, a természet szeretetét, valamint az újrahasznosítás fontosságát. – Kicsit ellentétesnek tűnik elengedésre és lelassulásra buzdítani az embereket egy olyan világban, ahol inkább az „élj túl, dolgozz keményen” elv uralkodik, nem? – Van olyan, hogy magam is úgy érzem, széllel szemben próbálunk haladni, de hiszek abban, hogy csupán edukálni kell az embereket az alkotással járó öröm, a benne rejlő lehetőségek terén. Másrészt a visszajelzések is azt mutatják: érdemes ebben az irányban gondolkodni. Több olyan szülő is van, aki a mai napig fotót küld nekem a gyermeke alkotásairól, amelyeket mondjuk egy erdei sétán gyűjtött makkokból és tölgyfalevelekből raktak össze. – Nem válnak ezek idővel csak kacattá egy háztartásban? – Kétfajta szülő létezik. Van olyan, aki, bármit is készítsen a gyerek egy kreatív workshopon, azt mondja: „Mi ezt haza nem visszük.” Az érdekli, hogy a gyerek le legyen foglalva. A másik típus mindent megtart. Nekem is többdoboznyi rajzom volt a gyerekektől, de erre az a javaslatom, hogy fotózzák be, s digitálisan megmarad, könnyebb tárolni. Egyébként megoldást jelenthet a kacatproblémára, hogy a programokon vagy otthon az úgynevezett „art pakkok” által használati tárgyat készíthetnek a kicsik és a nagyok. – Mi a különbség egy ilyen kreatívcsomag és a hobbiboltban magunknak összeválogatott alapanyagok között? – Az, hogy ez kompakt megoldás. Egy főzős analógiával élve: olyan, mint amikor a leveszöldségek össze vannak darabolva, és nem kell különválogatni azokat. Annyi plusszal, hogy a csomagokhoz extra feladatot is adok – de egyáltalán nem instrukciókat –, míg a húsleves receptjét általában nem szokták csatolni a boltokban. Ez így összességében segítség a szülőknek is, akik esetleg nem jártasok a kreatív elfoglaltságokban. – Ettől függetlenül mindig kiemelt figyelmet kap az alkotói szabadság meghagyása. Miért ilyen hangsúlyos ez? – A keretek és szabályok nélküli alkotás a kreativitás felébresztése miatt. Én kicsi koromtól kezdve jártam rajzolni, tanultam azt, de mindig úgy éreztem, be vagyok zárva, nincs tér arra, amit szeretnék, így otthon csináltam meg. Az iskolákban ugyan-

NÉVJEGY

1981-ben, Vácon született. A Dekoratőr Iskolában végzett 2003-ban, majd három évvel később a Budapesti Divatiskolában. Szakmai pályafutása egyik legkiemelkedőbb pontjának tartja a testvérével, Kollár Franciskával közösen, Inspiráció természetesen címmel írt könyvet. Rengeteg példaképe van. Alkotói: Pablo Picasso, Frida Kahlo. Szakmai: Donna Wilson. Emberi: anyukája és a nagymamája.

KEDVENCEK

Film » Frida, Amélie csodálatos élete Könyv » A mennyei prófécia Zene » Lenny Kravitz, Sting Hobbi » terepfutás, alkotói tevékenységek – most éppen a növényekkel festés, szövés

ezt tapasztalom: a gyerekek be vannak szabályozva, megmondják nekik, milyen színűre színezzék a képet, hova ragasszák a kellékeket. Így viszont nem meglepő, hogy egytől egyig ugyanolyan alkotásokkal találkozik a szülő a faliújságon. Ennek sok értelme nincsen szerintem. Sokan például azért nem szeretnek rajzolni, mert megmondják, mit és hogyan csináljanak, pedig ha a kicsik fantáziája szabadjára van engedve, zseniális dolgokat tudnak művelni. Továbbmegyek, ugyanez ott él mindenkiben, csak ki kell hozni. Meg kell találni azt a vonalat, amiben az ember ügyes és szereti csinálni. Lehet, hogy valaki nem tud festeni, de térben dolgokat építeni igen.

– Miért tartja ennyire fontosnak, hogy az alkotói tevékenység bekerüljön a hétköznapokba? – Többek között azért, mert egy nehéz hét után jobban segít ellazulni, mint mondjuk a kütyüzés. Az alkotás folyamata és a természetben járás sok mindenben hasonlít, az ember lelassul, fókuszáltabb lesz. Az egész általunk képviselt koncepció másik fontos sarokköve, hogy közelebb hozzuk a természethez a gyerekeket és a szülőket egyaránt, megmutassuk, mekkora lehetőséget rejtenek a környezetünkben fellelhető, akár túrák, sétálás közben begyűjthető anyagok. A saját gyerekeimen tapasztalom, hogy kicserélődnek, amikor egy gép előtt töltött nap után kimegyünk a természetbe. Fél óra múlva visszakapom azokat a „kis lényeket”, akik valójában. Kimegy belőlük a feszültség, újra elkezdi érdekelni őket a valós külvilág, beszélgetést kezdeményeznek. Tehát ha valaki bármilyen alkotói tevékenység folyamán már gyerekkorban elsajátítja a stresszlevezetés módját, felnőttként is kiegyensúlyozottabb lesz. Emellett pedig a kreatív tevékenység fejleszti a szépérzéket, egyébként korosztálytól függetlenül. Minél többet foglalkozik valaki a színekkel, arányokkal, formákkal, annál jobban kibontakoznak ilyen irányú készségei, és képes lesz autentikusabbra varázsolni otthonát, környezetét, öltözködését. – Miben más egy gyerek és egy felnőtt motiválása? – A megközelítés teljesen különbözik. Általánosságban igaz, hogy minél kisebb egy gyerek, annál könnyebb „rávenni” őt, hogy csak úgy rajzoljon, szőjön, fessen, építsen. Ahogy Pablo Picasso is mondta: „Minden gyermek művész. A kérdés csak az, hogyan maradjon művész felnőttkorában is.” A fiatalabb korosztály tagjai még nyitottabbak, nem kell nekik magyarázni, hogyan legyenek bátrak és engedjék el a fantáziájukat. A felnőttek a legkeményebb dió, beburkolóztak ebbe: „Jaj, én nem vagyok ügyes, nem tudok jól rajzolni!” Meg kell értetni velük, hogy a műveiket nem a Nemzeti Múzeumba szánjuk, sehol sem kell teljesíteni. Sok szülő a gyermekét sem akarja kreatív foglalkozásra vinni, azzal az indokkal, hogy „úgyse lesz művész, felkopik majd az álla, ezért inkább járunk úszni, zeneiskolába vagy máshova”. Csak sajnos így ki sem derül, mit is kedvelne a gyerek. Sokan nem tudják például, hogy a szövés közbeni föl-le mozgás fejleszti az írás-olvasási készséget is. Visszatérve a felnőttekre: igazából meg kell teremteni nekik a közeget egy inspiráló térben, zenével, egy finom teával, illóolajokkal. Illetve beszélgetni kell velük, kapcsolatot teremteni, miközben munkálkodnak, s így fokozatosan fellazulnak, lelkessé válnak. Közösségben ez az erő pedig még intenzívebb, hiszen másokat is látunk magunk körül ugyanazzal „bajlódni”. – Fokozatosan nyitunk, a rendkívüli helyzetnek lassan vége. A Borartinak akkor most jön csak az igazi megújult kezdet? – Folyamatosan tartunk majd work shopokat otthoni elfoglaltsághoz, a gyakorláshoz pedig továbbra is ott lesznek az alkotócsomagok. Mindeközben szeretnénk háttértámogatást nyújtani szülőknek és gyerekeknek egyaránt, hogy végül egy közösségi tér kovácsolódjon össze. Emellett tematikusan hivatásos alkotókat is szeretnénk összehozni, tehát szakmai és felhasználói vonalon egyaránt bővülést tervezünk.

BÍRÓ BRIGITTA